Nem szeretne személyes találkozót? Tanácsadásunk már online is elérhető! Tudnivalók

Az emberek többsége évente legalább egyszer felkeres valamilyen magánklinikát, de a legtöbben még egészségbiztosítás nélkül teszik – derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából.

A felmérés szerint minden tizedik embernek van magán-egészségügyi biztosítása, további 18 százalék pedig gondolkozik ennek lehetőségén.

Gyorsabb és jobb minőségű ellátás

Azokat, akik a privát egészségügy iránt érdeklődnek, elsősorban az motiválja, hogy elégedetlenek az állami ellátással: a kutatás szerint az állami ellátásban tapasztaltakkal a válaszadók 24 százalék volt elégedetlen, míg a magánszolgáltatókkal csak 2 százalék. Az állami intézményekben a legtöbben a hosszú várakozást bírálták, 62 százalék volt elégedetlen az állami egészségügyben jellemző várakozással, míg a fizetős ellátás esetén csak 5 százalék.

Az állami ellátás esetén 55 százalék panaszkodott arra, hogy nem, vagy nem időben kap időpontot az orvosnál, míg a magánellátásban csak 4 százalék volt elégedetlen a kapott időpontokkal. Kisebb, de így is jelentős volt a különbség, amikor az ellátás minőségéről kérdezték az embereket: az állami intézmények orvosainak szaktudásával a válaszadók 60 százaléka volt elégedett, míg a magánegészségügyben dolgozó orvosok felkészültségével 86 százalék volt megelégedve.

A fogászat és a nőgyógyászat a legnépszerűbb

A fenti számok alapján nem meglepő, hogy a résztvevők többsége rendszeresen választja a magánellátást az állami helyett, a válaszadók több mint fele mondta azt, hogy évente legalább egyszer felkeres valamilyen magánklinikát. Ahogy a korábbi években is, a legnépszerűbbnek most is a fogászati magánpraxisok voltak, a válaszadók 53 százaléka járt privát fogásznál. Ezt követi a szemészeti, optikai (26 százalék) és nőgyógyászati klinikák (a nők mintegy 50 százaléka vette már igénybe).

A GKI és a Bónusz Brigád adatai azt mutatják, hogy az emberek jelentős része továbbra is csak akkor megy el orvoshoz, ha valamilyen konkrét panasza van, szűrővizsgálatokra viszonylag ritkán járnak el. Ez főleg a 25-29 év közöttiekre jellemző, a korosztály 60 százaléka válaszolta, hogy csak akkor megy államilag támogatott szűrővizsgálatra, ha valamilyen problémát észlel, fizetős szűrésre pedig ennél is kisebb hajlandósággal járnak.

Ha az összes válaszadót nézzük, ott nagyjából 64 százalék évente legalább egyszer elmegy valamilyen államilag támogatott szűrésre, magánklinikai szűrővizsgálatot pedig csupán 12 százalék vesz igénybe. Nem újdonság az sem, hogy a nők jóval nagyobb arányban járnak rendszeres szűrővizsgálatokra, mint a férfiak. Nőgyógyászati szűrésre a magánellátásban a válaszadó nők 61 százaléka megy el legalább egyszer egy évben, míg az állami ellátást mindössze 36 százalék veszi igénybe ilyen gyakorisággal.

Mennyibe kerül?

A kutatás érdekes adatokat tartalmaz arra nézve is, mennyi pénzt költenek az emberek privát egészségügyi szolgáltatásokra.

A felmérés szerint a biztosítással rendelkezők 42 százaléka évi 50 ezer forintnál kevesebbet, minden harmadik válaszadó pedig 50 és 100 ezer forint között költ egészségügyi biztosításra.

Azonban jelenleg az egészségbiztosítások kevéssé elterjedtek, az összes válaszadó nagyjából 10 százalékának van csak ilyen biztosítása, bár további 18 százalék azt mondta, gondolkodik az egészségbiztosításon.

A legtöbben ehelyett ma esetileg, saját zsebből fizetnek a magánklinikai vizsgálatokért, ami viszont drágább mulatság is lehet, mint minden hónapban egészségbiztosítási díjat fizetni. Évente egy laborvizsgálat mindenkinek ajánlott, egy ilyen szűrés ára pedig a 30 ezer forintot is meghaladhatja, ha nem a biztosító fizetni. A leggyakoribb szakorvosi szűrések árai pedig 11 és 20 ezer forint közé tehetők.

A korrektség kedvéért azt hozzá kell tenni, hogy évi 50 ezres, vagy annál kisebb költség rendkívül alacsony, ilyen árakon a legalapvetőbb egészségbiztosítást kaphatjuk, amelyek közel sem biztosítanak teljes körű ellátást. Feltehetően a felmérésben részt vevők jelentős része vagy csoportos egészségbiztosítással, vagy egészségpénztárhoz csomagban adott biztosítással rendelkezik (utóbbit erősíti, hogy a felmérés szerint a válaszadók valamivel kevesebb, mint fele a munkahelyén kap valamilyen egészségmegőrzésre irányuló juttatást). A csoportos és kiegészítő biztosítások fő vonzereje az alacsony ár, amiben jellemzően benne van az általános állapotfelmérés, bizonyos szűrővizsgálatok és egynapos ellátások. Szakrendelést, második orvosi vélemény kérését és bonyolultabb kezelésekért azonban már külön kell fizetni a klinikán, ami akár több százezres kiadást is jelenthet, attól függően, milyen kezelésre van szükségünk.

Közel teljes körű védelmet az egyéni egészségbiztosítások jelentenek. Ezek ugyan jóval költségesebbek (a legolcsóbb csomagok 8 ezer forint havidíjnál kezdődnek), de jellemzően fedezik a szakrendelésekben elérhető szűrővizsgálatokat, biztosítják számos kezelés árát, sőt, egyes csomagok táppénz-szerű szolgáltatást is tartalmaznak, ha ágynak esünk valamilyen betegség miatt.

Súlyos hiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a sürgősségi betegellátásban: a jelentés szerint nem biztosított, hogy a betegek az egészségi állapotuk által indokolt időn belüli ellátást megkapják. A legnagyobb problémát a hosszú várakozási idő jelenti, és a vizsgált időszakban a mentők kiérkezési ideje is romlott.

Az ÁSZ még nyáron publikálta átfogó jelentését a sürgősségi betegellátás helyzetéről, amelyet 2015 és 2017 között felvett adatok, többek között orvosok és betegek körében végzett felmérések alapján készítettek. Ahogy az ÁSZ elnöke a jelentés közzétételekor fogalmazott: a sürgősségi betegellátás alanyi jogon jár mindenkinek, ehhez az ellátórendszerhez tartozik minden életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító, valamint a súlyos fájdalmak csillapításához szükséges kezelés.

A sürgősségi ellátás elemei (ide tartozik a mentés, az ügyeleti tevékenység és a kórházi sürgősségi ellátás) valamilyen vészhelyzet elhárítására irányulnak, vagyis a konkrét eset, illetve a beteg egészségi állapotának súlyossága határozza meg – emiatt pontosabb lenne sürgősségi helyett vészhelyzeti ellátásról beszélni. Emiatt komoly probléma, hogy a sürgősségi ellátásban is leginkább a hosszú várakozásra panaszkodnak a betegek.

Kapacitáshiány, bürokrácia

Az ÁSZ lakossági felmérésének eredménye szerint azoknak, akik igénybe vettek valamilyen sürgősségi ellátást, a túlnyomó többsége elégedett volt a kezelés színvonalával, de az ellátáshoz való hozzájutás időtartamával és a tájékoztatással már nem. A megkérdezettek alig harmada (30,3 százalék) mondta azt, hogy kevesebb, mint 15 perc alatt megkapta a sürgősségin a betegbesorolást, a válaszolók 23,3 százaléka 15-30 percet, és 36 százalékuknak fél óránál többet kellett, hogy várjon. Ebben persze még nincs benne az az idő, amit a beteg az orvosra várakozva, vagy amit a mentők kiérkezéséig kell, hogy kivárjon.

Utóbbi a felmérés szerint az esetek több, mint felében meghaladta a 15 percet: a válaszolók 36,4 százaléka válaszolta azt, hogy 15-30 perc között értek hozzá, 12,1 százalékuk pedig azt, hogy fél óránál is többet kellett várnia a mentőre. A lassan kiérkező mentők aránya egyébként jelentősen nőtt a korábbi évekhez képest, annak ellenére, hogy a vizsgált időszakban javult a mentőszolgálat rendelkezésére álló infrastruktúra. Új mentőállomásokat építettek, új mentésirányítási rendszert vezettek be, és új mentőkocsikat szereztek be, így 12,9 százalékkal nőtt a 100 ezer lakosra jutó mentőautók száma. A probléma oka inkább az, hogy egyszerűen mentőorvosból nincs elég a sok pályaelhagyó és az általános munkaerőhiány miatt. A meglévő mentősök a tűrőképesség határáig túlterheltek, előfordul, hogy a körzetükön kívüli eseteket is ki kell szolgálniuk, például vidéki városokból kell, hogy Budapestre jöjjenek.

A kapacitáshiány mellett a sürgősségi ellátást akadályozza a nehézkes betegregisztrációs rendszer. Jelenleg a mentők addig nem indulhatnak újabb betegért, amíg a kórház nem vette át a páciensüket, így előfordul, hogy egyszerre 4-5 mentő is várakozik az intézmény előtt. Ez főleg azért probléma, mert

becslések szerint a sürgősségi osztályokra érkező betegek mintegy 60 százalékának egyáltalán nincs szüksége azonnali ellátásra, a maradék 40 százaléknak viszont 4 órán belül orvoshoz kéne jutnia.

Őket aztán hátrébb is sorolják, amikor a kórházakba érkeznek, de nehézkes bürokrácia értékes időt vesz el azoktól, akiknek valóban azonnali kezelésre van szüksége. Hozzátartozik azonban a teljes képhez,hogy sokan azért jelentkeznek „fölöslegesen” a sürgősségi centrumokban, mert estig dolgoznak, és a munkaidejük után már nem tudnak elmenni a háziorvoshoz, nincs nyitva a közelükben a szakrendelő, vagy hónapokat kellene várniuk egy hasi ultrahangra. Előfordul, hogy maguk a szintén túlterhelt háziorvosok küldik a betegeiket sürgősségire.

Már működnek a magánmentők

Tavaly nyilvánosságra került egy terv a sürgősségi rendszer átalakítására. Eszerint a sürgősségi központokban speciálisan képzett diplomás ápolók állnának munkába, az ő feladatuk lenne, hogy a mentővel hozott betegeket 5, a saját lábukon érkezőket 10 percen belül osztályozzák. A kevésbé súlyos eseteket úgynevezett „akut alapellátási egységhez” irányítanák, ahol nem orvos, hanem mentőtiszt és ápoló várja őket, akik fájdalomcsillapítót, infúziót, beutalót adhatnak nekik. Emellett (mivel a betegek gyakori panasza, hogy nem tájékoztatják őket arról, milyen ellátásra van szükségük) a kórházakban lenne egy diszpécser is, aki a betegek informálásáért és a dokumentációért felel.

Egyelőre nem tudni, hogy a tavaly elkészült tervet felhasználják-e a sürgősségi ellátás átalakításakor. A koncepció egyik akadálya lehet az, hogy rengeteg új szakembert kellene munkába állítani, miközben a kórházak már most súlyos orvos- és ápolóhiánnyal küzdenek.

A vészhelyzeti ellátás ma Magyarországon alapvetően állami szolgáltatás, egy-két magánklinika azonban már van, ami a sürgősségi járóbeteg-ellátáshoz hasonló szolgáltatást nyújt. Szemben a klasszikus vészhelyzeti ellátással, amely állampolgárságtól és biztosítottsági státusztól függetlenül mindenki számára elérhető, a magánklinikákon a sürgősségi ellátás is pénzbe kerül, amit a beteg vagy esetileg, vagy privát egészségbiztosítása segítségével fizethet.

Privát sürgősségi intézmény például a budapesti Emineo Magánkórház, ahol időpont nélkül, járóbeteg-rendelésként nyújtanak traumatológiai ellátást. Munkaidőn túl nyújt sürgősségi ellátást a FirstMed: a magánklinikát telefonos ügyfélszolgálaton lehet bármikor elérni, ezután az orvos szükség esetén akár házhoz is megy, vagy a rendelőben fogadja a beteget. Megemlítendő még a Medicover Emergency nevű csoportos (jelenleg csak vállalati ügyfeleknek elérhető) egészségbiztosítási csomagja, amely a kórházi ellátáson túl sürgősségi mentőellátást is biztosít az ügyfeleknek.

Egyre inkább megkerülhetetlen része a hazai egészségügyi ellátásnak a magánegészségügy, annak ellenére, hogy a terület továbbra is alig szabályozott. A színvonalbeli különbség nagyrészt a magánellátás finanszírozásának köszönhető: a leggyakoribb járóbeteg-beavatkozások esetében az állami és a magánellátás között 8-szoros a szorzó.

Hazánkban jelenleg többé-kevésbé univerzális állami egészségügyi ellátásról beszélhetünk. A magánellátás emellett eredetileg kiegészítő szerepet töltött be, ahol plusz pénzért magasabb színvonalat és extra szolgáltatásokat kaphat a beteg. A ’90-es és 2000-es években még minimális volt az ilyen szolgáltatók száma (ezek is jellemzően egy-két területre korlátozódtak, például a fogászatra, szülészetre), így az állam sem látta szükségesnek különösebben leszabályozni a szektort.

Azóta nem is volt jelentősebb, sikeres egészségügyi reform, ennek ellenére mára a magánegészségügy csaknem az államival egyenrangú ellátórendszerré vált. Kincses Gyula volt államtitkár a Portfolión megjelent elemzésében úgy fogalmazott, egyfajta tétlen reform zajlott le: a kormányzat hagyta a magánegészségügy spontán elburjánzását. Ennek következtében mára

a járóbeteg-ellátás terén munkaórák számában, sőt, finanszírozásban megelőzi tb által fizetett ellátást.

Emiatt az utóbbi egy-két évben napirendre került a rendszer átalakítása, beleértve a magánellátás újfajta szabályozását is.

Állami, maszek, nagytőke

Nézzük meg először, pontosan mit is kellene szabályozni! Az első időszakban Magyarországon az egy-egy vállalkozó orvos köré épülő kis magánrendelések domináltak. Ezeket jellemzően maguk az orvosok indították, akik gyakran saját lakásukban fogadtak betegeket. A 2010-es évektől kezdve előtérbe került a piacon a részben magyar, részben nemzetközi hátterű nagytőke.

Jelenleg a magánellátások piacát a tisztán piaci alapon működő vállalkozások határozzák meg, ahol az orvosok alkalmazottként vagy alvállalkozóként dolgoznak. A magánegészségügyi rendelőknél a multinacionális cégekre jellemző menedzsmentrendszer, profi sales- és marketingcsapatok jellemzők. A magánrendelők tipikusan hármas felosztással (front office betegellátást végző szolgáltató, háttérmenedzsment, tulajdonos), professzionálisan, profitközpontúan működnek, így jellemzően az államinál modernebb felszereléseket engedhetnek meg maguknak. Ezek az új magánegészségügyi vállalkozások döbbenetes forgalommal számolhatnak: a legnagyobb 33 szolgáltató összesített árbevétele egy év alatt 21 százalékkal növekedett tavalyelőtt, ami mintegy 37,4 milliárd forintot tett ki.

Nyílik az olló

Ahogy fentebb már írtuk, a járóbeteg-ellátás finanszírozását tekintve a magánellátás kissé már megelőzi az állami rendszert, úgy, hogy állami rendelésből még mindig jóval több van. Ha azonban egy-egy rendelőt vagy osztályt hasonlítunk össze, a különbségek jóval nagyobbak.

A leggyakoribb járóbeteg-beavatkozások esetében a magánellátások 8-szor annyi pénzt kapnak a páciensektől és a biztosítóktól, mint az állami rendelők a NEAK-tól.

Az állami rendszerben egy átlagos vizit után körülbelül háromezer forintot kap egy rendelő, miközben a magánklinikákon tízezres nagyságrendű is lehet a díj. A fekvőbeteg-ellátásban is látványos, 2,5-szeres az átlagos különbség, persze a magánszektor javára. Mindez természetesen az orvosok fizetésében is meglátszik, nem is beszélve az igényesebb munkakörnyezetről és fejlettebb eszközökről.

„Az egészségügy nem üzlet, meg kell szüntetni a magánszolgáltatásokat az állami kórházakban, a kormány már dolgozik a magán- és az állami egészségügy szétválasztásán”

– ezt még tavaly októberben mondta Kásler Miklós, az egészségügyért is felelős erőforrásminisztérium vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban. Kásler elmondása szerint már elindult olyan törvényjavaslatok kidolgozása, amelyek alapján a fizetős szolgáltatásokat csak az állami intézményeken kívül nyújthatnának az orvosok. 

A tervezett szabályozásról azóta kevés részlet derült ki, a politikusi nyilatkozatok alapján annyi tűnik csak biztosnak, hogy a kormány az ingyenes állami ellátás és a fizetős magánszektor egyértelmű elválasztásában gondolkodik. Ez jelentősebb változást jelentene, mint azt ahogy elsőre gondolhatnánk. A jelenlegi körülmények között egy ilyen reform akár azzal is járhat, hogy a gyakorlatban a magánegészségügy végérvényesen túlsúlyba kerül az ingyenes állami ellátással szemben, vagyis az ellátás nagy része fizetős lesz.

Nehéz lesz szétválasztani

Az egyik kritikus kérdés, amit az esetleges reformnak meg kell oldania, az az, hogy a két szektorban a szereplők gyakran azonosak, azaz számos orvos magánpraxisát támogatandó tartja fent állását állami egészségügyi intézményben. Az állami rendelésben a kapacitás miatt kialakuló tömegrendelés egyre több beteget terel a fizetős ellátás felé: tipikus gyakorlat, hogy az orvos közli a beteggel, hogy az állami rendelőben csak hónapok múlva tud időpontot adni, de a magánklinikán, ahol másodállásban dolgozik, már napokon belül sorra kerülhet, persze nem ingyen. Jogszabályokat sértő, de sajnos szintén elterjedt gyakorlat az is, hogy a magánellátásban is dolgozó orvosok soron kívül, hálapénzért cserébe elintézik, hogy a magánrendelésért fizető betegeket soron kívül – lényegében magánbetegként – operálják az állami kórházban.

Amennyiben a szétválasztás mégis megtörténik, úgy nem kérdés, hogy a kettős praxist folytató orvosok nagy része a magánpraxisát fogja választani, ha csak időközben nem emelik drasztikusan az orvosok bérét. Egy ilyen lépéssel nyíltan egy, az amerikaihoz hasonló fizetős egészségügyi rendszer alakulna ki Magyarországon, ahol számos ellátást csak pénzért, illetve biztosítottként lehetne igénybe venni.

Egyre több munkáltató látja be hazánkban is, bizony ő is érdekelt abban, hogy a munkavállalói megőrizzék az egészségüket, ehhez pedig fontos, hogy ő maga is hozzájáruljon. Már olyan munkahelyek is vannak, ahol hosszú távú egészségfejlesztési programokat is működtetnek, ez azonban még nem mindennapos: a dolgozók számára kötött egészségbiztosítás viszont már egyre elterjedtebb.

Az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az, hogy a munkaadók érdeke is, hogy a munkavállalóik megbecsülve érezzék magukat a munkahelyükön. Ehhez kapcsolódik továbbá az is, hogy szintén közös érdek az, hogy az egészségüket is megőrizzék.

Ráadásul azért is fontos erre figyelmet fordítani, mert a magyar munkavállalók egészségi mutatói európai összehasonlításban is rossznak mondhatóak. Egyre inkább központi témává válik hát az egészségfejlesztés, a hatékony megelőzés és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés biztosítása – ezeken a területeken pedig a munkáltatóknak is egyre nagyobb szerep jut.

Több okból is érdeke egy munkáltatónak, hogy egészségesek legyenek a munkavállalói

Az, hogy egy munkáltató mennyire törődik az alkalmazottak egészségével már munkahelyválasztás szempontjából is egyre fontosabb tényezővé válik. Többek között ezért is van annak jelentősége, hogy a munkaadók is foglalkozzanak a kérdéssel:

hiszen ez elégedettebbé és lojálisabbá teheti a munkavállalóit.

Például egy egészségbiztosítás, mint béren kívüli juttatás – ami már hazánkban is egyre elterjedtebbé válik – pozitív üzenetet hordoz, hiszen a dolgozók kiemelt szolgáltatást kapnak a munkájukért cserébe a fizetésükön túl azzal, hogy magánegészségügyi ellátásokra nyílik lehetőségük. Ennek keretében pedig a vizsgálatok és az ellátások a legmodernebb egészségügyi felszerelések használatával, kellemes környezetben történnek, várólisták és több órás várakozások nélkül.

Ráadásul mivel ebben az esetben csoportos biztosításról van szó, többnyire olyan szolgáltatások is biztosítva vannak ilyen esetben, amelyek egyéni biztosítás keretében nem, vagy csak magasabb havidíjért cserébe. További előnye még ennek, hogy ilyen keretek között olyan személy is juthat magán egészségbiztosításhoz, akivel a kórelőzménye alapján egyénileg már nem kötne szerződést a szolgáltató. Ha mindezt pedig komplex egészségfejlesztési program keretében kapják az alkalmazottak, még inkább hozzájárul ahhoz, hogy fontosnak érezzék magukat egy cégnél.

Ugyanakkor ezen túl is növelheti egy cég versenyképességét mindez.

Kimutatták, hogy ott, ahol figyelmet fordítottak az egészségfejlesztésre, és például egészségbiztosítás keretében éves szűrővizsgálatokra jártak az alkalmazottak, akár 10-30%-kal is csökkent a táppénzes napok száma, tehát kevesebb időre estek ki a munkából a dolgozók betegségek miatt. Emellett nem nehéz belátni azt sem, hogy egy munkavállaló akkor terhelhető, akkor tud fókuszálni és jól teljesíteni, ha egészséges – ennek hiányában viszont a munkavégzés színvonala is romolhat.

Sokszor maga a munka betegíti meg az alkalmazottakat

Egy másik oldala annak, miért nem elhanyagolható a munkaadó részéről sem, hogy figyelmet fordítson az alkalmazottai egészségére az az, hogy sok esetben éppen maga a munka okozhat egészségügyi problémákat.

Abból kifolyólag, hogy egyre elterjedtebb számos munkakör tekintetében a multitasking igénye, vagyis az, hogy egy munkavállaló egyszerre több feladatot is kézben tartson, jellemzővé vált a pszichés túlterheltség a dolgozók körében. Ez pedig komoly következményekkel járhat: például felléphet ennek hatására a teljesítményt is rontó szorongás, ami a feladatairól is elvonhatja az érintett figyelmét, ez pedig a munkavégzés minőségére is negatívan hathat. Mindezt tovább fokozzák a stresszes életmód egyéb velejárói: a helytelen és rendszertelen táplálkozás, a kevés testmozgás, a kialvatlanság.

Ezek pedig együttesen az immunrendszer legyengüléséhez is vezethetnek, ami megkönnyíti a betegségek kialakulását. 

Ugyanakkor a sokakat érintő folyamatos ülőmunka is veszélyeket rejthet magában. Még nagyobb probléma, hogy többnyire arra sincs hangsúly fektetve, hogy az érintettek rendszeresen tornázzanak (például gerinctorna) ennek ellensúlyozására. Ez hosszabb távon a vállban valamint a lapockák között sugárzó fájdalomhoz, illetve derékfájáshoz vezethet. Ugyanakkor a fizikai munkát végzők sincsenek jobb helyzetben: ebben az esetben többnyire például a hibás emelési mozdulatok vezethetnek derék fájdalmakhoz.

A feladatvégzés romlásán túl pedig mindez hozzájárulhat ahhoz is, hogy a dolgozó gyakrabban esik ki a munkából egészségügyi problémák miatt. Sőt, egy idő után akár új munkahely után is nézhet, ha úgy érzi, nem foglalkoznak a munkavégzéséből fakadó problémáival.

Érdemes tehát hangsúlyt fektetni az egészségfejlesztésre a munkahelyeken is

Kétség nem fér ahhoz, hogy egy munkáltató egyik legnagyobb értéke az egészséges munkavállaló. Ahogyan ahhoz sem, hogy éppen emiatt kiemelt szerepet kell, hogy kapjon a munkahelyen is az egészségfejlesztés.

Többféle eszköz is kínálkozik erre, ugyanakkor már az is pozitív fejleménynek tekinthető, hogy az elmúlt években egyre több cégnél jelent meg béren kívüli juttatásként az egészségbiztosítás – 2018-as adatok szerint több mint 10 ezer munkahelyen bevett szokás már ez. Bár az idei évtől ez a lehetőség már nem adómentes, még mindig kedvezőbb az adózása, mint például a munkabérnek, valamint ahogyan azt már említettük,

a munkavállalók, valamint a leendő munkavállalók szemében is értéket képvisel.

A jelek szerint pedig a jövőben még ennél is nagyobb hangsúlyt kap majd a munkahelyeken az alkalmazottak egészsége: már most is vannak olyan cégek, ahol komplett egészségfejlesztési programok működnek. Ilyen esetekben a magán egészségbiztosításon túl például rendszeresen szerveznek eseményeket a dolgozók számára az egészség jegyében, táplálkozási-, mozgással kapcsolatos, illetve szükség esetén akár mentális tanácsadás is biztosított lehet, valamint sportolási lehetőség is rendelkezésre állhat, és így tovább.

Ebből kifolyólag pedig előrevetíthető, hogy a munkavállalók körében is egyre nagyobb szerepet kap majd az álláskeresés, vagy az aktuális munkahely megítélése során az, hogy egy munkaadó mekkora hangsúlyt fektet alkalmazottai egészségének megőrzésére.