Casco biztosítás kisokos és útmutató 2026
- Írta: Deák Ferenc István
- publikálva: 2022. április 14.
- frissítve: 2026. június 02.
- Olvasási idő: 23 perc
Casco új vagy használt autóra? Nem mindegy, milyen kockázatok ellen védekezel. Szakértő segít az útmutatóban.
Képzeljük el, hogy a használt, de számunkra frissen vásárolt autónkkal megállunk egy külvárosi kávézóhoz közel eső utcán, hogy az egyik gyerekkori barátunkkal találkozzunk. A kávézás közben kellemesen beszélgetünk, majd a találkozó végéhez érve visszasétálunk az autónkhoz, hogy hazainduljunk.
Az autóhoz közeledve vesszük észre, hogy az egyik legborzalmasabb történt a szeretett autónkkal, ugyanis a zárbetétet megrongálták, így feltételezhetjük, hogy megpróbálták ellopni.
Ez talán az egyik legrosszabb, amely egy autóulajdonossal történhet. Mindez nemcsak, hogy szinte sokkos állapotot tud előidézni, de megfegfelelő a biztosítás hiányában még tetézheti a helyzetet a felmerülő javítás költségének a tudata. Ugyan szerencsénkre az autót nem sikerült ellopni, de
a javítás végösszege még így is több százezer forintba tud kerülni.
Ezt a bosszantó helyzetet nagyban csökkentheti, ha ilyen váratlan eseményekre is felkészültünk és gondoskodtunk a casco biztosítás megkötéséről. Ennek köszönhetően a biztosító fedezi a több százezres javítás költségét.
Legyen szó akár új autó megvásárlásáról vagy akár egy régebbi védelméről, a casco biztosítás megléte ugyanolyan fontos eleme kell, hogy legyen az autóhasználatnak, mint az utasbiztosítás az utazásoknak.
Mi az a casco és mire jó?
Mint minden biztosítás, így a casco is az előre nem várt kárestek bekövetkeztekor nyújt fedezetet. A kötelező gépjármű felelősségbiztosítással (kgfb) ellentétben olyan eseményekre is fedezetet nyújt, amiket te magad okozol. Teljes mértékben csak ennek a biztosításnak tudatában tudhatod biztonságban az autódat.
A casco autóbiztosítás/előnyei közé sorolható, hogy amíg egy kötelező felelősségbiztosítással fedezett kár esetén szükség van a felelős személy bevonására a kárrendezésbe, addig a casco olyan eseményekre is térít, amikor nem vonható felelősségre a vétkes személy, mint például amikor a parkolóban nekitolatnak az autódnak, és cserbenhagyás miatt nem érhető el a károkozó.
Továbbá olyan helyzetekben is nagy segítséget nyújt nyújtani, amikor figyelmetlenségből történik egy kisebb baleset. Egy koccanás is képes nagy kárösszegegeket maga után vonni, amely esetén is a casco biztosítás tudja az egyetlen védelmet nyújtani.
Például egy kisebb koccanás esetén, ha az az előtted lévő autónak, amibe belehajtasz, vonóhorga van, még az 50 km/h-s sebesség ellenére is képes 500 ezer forint összegű kárt okozni. Egy ilyen káreseménynél egy 50 ezer forintos önrésszel rendelkező és 7 ezer forintos havidíjjal megkötött casco esetén több mint 360 ezer forintot tudsz megspórolni éves szinten.
Casco vs. kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (KGFB): mi a különbség?
A KGFB jogszabályi kötelezettség a 196/2009. (IX. 7.) Korm. rendelet alapján – minden forgalomban lévő járműre kötelező megkötni. Fontos, hogy a biztosítás csak érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező járművekre köthető. A kgfb kötelező, míg a casco biztosítás nem kötelező, de ajánlott, különösen új autók esetén, mivel a javítási költségek magasak lehetnek. A casco biztosítás megkötése opcionális, kivéve, ha az autót hitelre vásárolják vagy lízingelik, ekkor a finanszírozó általában előírja a casco meglétét.
Konkrét példa 2025-ből: Tegyük fel, hogy nekimész egy parkoló oszlopnak. A KGFB fizeti az oszlop javítását (ha önkormányzati tulajdon), de a saját autód 800 ezer forintos töréskárát már nem. A casco viszont megtéríti a saját kárt is.
Casco és KGFB összehasonlítása
| Káresemény | KGFB fizet? | Casco fizet? |
| Saját hiba miatt törés | ❌ nem | ✅ igen |
| Ismeretlen károkozó | ❌ nem | ✅ igen |
| Lopás | ❌ nem | ✅ igen (külön fedezet) |
| Elemi kár (vihar, jég) | ❌ nem | ✅ igen |
| Másik autóban okozott kár | ✅ igen | ❌ nem |
A GRANTIS Hungary Zrt. független alkuszként egyszerre több biztosító casco és kötelező ajánlatát hasonlítja össze – nem egyetlen szolgáltatót „nyom”, hanem a te érdekedben keres. A biztosítási szerződésben a szerződő fél jogai és kötelezettségei pontosan rögzítésre kerülnek.
Válaszd az igényeidnek legjobban megfelelő biztosítást!
Milyen autóra köthetsz cascot?
Casco biztosítás esetén azt gondolhatod elsőre, hogy csak az új vagy néhány éves autókra lehet kötni, emiatt sokszor nem is foglalkozol a biztosítás megkötésével. Pedig érdemes az idősebb, akár 12 éves autók esetében is kalkulációt végeztetned és felkeresni a biztosítót, mert olyan káreseményre is védelmet nyújhat, amelyekre más biztosítás nem szolgáltat.
A 10 évnél idősebb autók esetén is van lehetőség casco biztosítás megkötésére, mindössze azzal kell számolnod, hogy a biztosító előzetes szemlézést fog kérni. Ebben az esetben fennáll az a lehetőség, hogy a biztosító elutasítja a biztosítás megkötését, de műszakilag megfelelő állapotban lévő autók esetében ez csak ritkán történik meg.
Casco biztosítás köthető továbbá kisteherautóra, motorra, kishajóra is.
Hol érvényes a casco?
A casco biztosítás területi hatálya a kötelező biztosításhoz hasonlóan szabályozva van, amely általánosságban Európa országainak a földrajzi területére terjed ki, amely egyéni igények esetén kiterjeszthető.
Mire terjed ki a casco biztosítás?
A casco biztosítás rugalmasan alakítható, különböző módokat és kiegészítőket kínál. Gondolj rá úgy, mint egy moduláris rendszerre: van egy alap, amit tetszés szerint bővíthetsz.
A casco biztosítás fedezetet nyújt a gépjárműben keletkező anyagi károkra, függetlenül attól, hogy a kárt mi okoztuk, vagy ismeretlen a károkozó. Fedezetet nyújt a töréskárokra, a lopásra és az elemi károkra, mint például tűz vagy természeti katasztrófák. Töréskárok mellett elemi és tűzkárokra is kiterjed, így széleskörű védelmet nyújt a gépjármű számára.
Alapfedezetek részletesen: mikor, mire számíthatsz?
A casco esetén négy féle alapfedezetet különböztetünk meg:
- Elemi kár, amely a természeti, időjárási viszonyok miatt kialakult eseményeket jelenti, mint például a jégverés, tűz, villámcsapás, árvíz és belvíz, hónyomás okozta károk, robbanás, szélvihar, felhőszakadás, kő- és földomlás.
- Töréskár, amely az autó eredeti tartozékaiban és alkatrészeiben az önhibádból bekövetkezett baleset miatti sérülésekre nyújt védelmet, valamint amikor rongálás következtében sérül az autó, mint például nekitolatnak az autónak, megkarcolják, vagy külső elemet törnek le és cserbenhagyás következtében nem érhető el a vétkes.
- Lopáskár, amikor az autót vagy annak az egyes tartozékait ellopják vagy elrabolják. Ez a fedezet azokra a károkra is térít, amikor az egyes alkatrészek ellopása során keletkeztek.
A hitellel terhelt autók esetén az egyetlen teljeskörű védelmet csak a lopás casco fedezet tudja nyújtani, ugyanis casco biztosítás hiányában ellopás esetén a törlesztőrészletet a már birtokodban nem lévő autó után is fizetni kell.
- Üvegtörés kár, amely a gépjármű ablaküvegeiben keletkezett törés, sérülés miatt lép fel. A casco további előnyeihez tartozik, hogy bizonyos szervizekben az üvegtörés kárt önrész kifizetése nélkül is javítják a biztosítás megléte esetén.
A casco biztosításhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások között megtalálható például a bővített assistance, a csereautó biztosítása vagy a különféle díjfizetési módok.
A biztosítást nemcsak személyautóra kötheted: kisbusz, kisteherautó, sőt flotta esetén is elérhető, amennyiben a biztosító termékfeltétele ezt engedi.
Fontos tudni, hogy a biztosítók eltérően alkalmaznak avulást, különösen 10 év feletti autók és üvegkárok esetén – idősebb járműveknél 20-50% levonás is előfordulhat az új alkatrészek értékéből.
Kiegészítő fedezetek: mikor érdemes plusz pénzt adni értük?
A casco biztosítás kiegészítő fedezetei között szerepelhet például poggyászbiztosítás, utasok balesetbiztosítása, jogi költségeket fedező biztosítás és asszisztencia.
Mire érdemes valóban költened?
- Asszisztencia szolgáltatás: 0-24 órás segítséget és tréler szolgáltatást nyújt 100-300 km-ig ingyenesen, helyszíni javítást kisebb hibáknál. Ha sokat utazol, ez aranyat ér.
- Poggyászbiztosítás: Védi az autóban hagyott értékeket (laptop, táska), jellemzően 100-500 ezer Ft/tárgy limittel.
- Balesetbiztosítás: Utasok számára halál vagy maradandó rokkantság esetén nyújt térítést.
- GAP biztosítás: Lízingnél kulcsfontosságú. Ha 3 év után az autó piaci értéke 4 millió, de a hitel még 7 millió, a GAP fedezi a 3 milliós különbözetet totálkár esetén.
- Csereautó: Javítás idejére 7-30 napig használhatsz helyettesítő járművet.

A casco biztosítások területi hatálya nem kizárólag belföldre vonatkozik, hanem kiterjed Európa összes országára is, és indokolt esetben ezt a limitet tovább lehet tolni. Ha sokat jársz külföldre, az asszisztencia és jogvédelem kiegészítő extra biztonságot ad.
Casco kötése
A casco biztosítás megkötése hasonlóan műkodik, mint a kötelező biztosítás. A számodra megfelelő feltételek érdekében casco kalkulátor segítségével könnyen összehasonlíthatod a biztosítók ajánlatát.
Mindazonáltal a legjobb ajánlat és fedezet érdekében sok esetben érdemes biztosítási szakértő segítségét kérni, aki olyan speciális esetekben tud segítséget nyújtani, mint például céges autó, teherautó vagy zöld rendszámmal rendelkező autó vagy kishajó casco biztosításánál.
Szakértői tipp: Új autó vásárlása esetén már az átvétel előtt lehetséges casco biztosítást kötni, így a kockázatviselés már a használatba vételkor életbe lép. Ebben az esetben az ajánlat adathiányosan kerül rögzítésre, amelyeket az átvételt követően 48 órán belül kell pótolni. Szakértőink szívesen a rendelkezésedre állnak!
Casco szerződéskötés lépésről lépésre (online és személyesen)
A casco biztosítást többféle módon is köthetjük, például telefonon, tanácsadónál, banknál, vagy online módon is. Ma már teljesen digitálisan is intézhető – de érdemes független szakértővel átnézetni az ajánlatokat.
Szükséges adatok és dokumentumok:
- Forgalmi engedély adatai
- Alvázszám, rendszám
- Gyártási év, felszereltség
- Tulajdonos adatai
- Finanszírozás jellege (ha van)
A casco szerződéskötéséhez szükséges a gépjármű forgalmi engedélye, és pontosan meg kell határozni az autó típusát.
Új autó esetén: A megkötése már a szalonban, a forgalomba helyezés napján megtörténhet. A gyári extrák és biztonsági felszerelések befolyásolják a díjat.
Használt autó esetén: Használt autók esetén a biztosító kötelezővé teheti, hogy a szerződés létrejötte előtt a szakértőjük megszemlézze az autót. Online szemle esetén fotódokumentáció szükséges. Szükség esetén keresd minket, hogy a szemlét gyorsan és szakszerűen elvégezzük.
A szerződés jellemzően határozatlan idejű, éves fordulónappal.
Casco és finanszírozás (hitel, lízing) kapcsolata
Szinte minden bank és lízingcég előírja a teljes körű casco megkötését a finanszírozás részeként.
Konkrét példa: 5 évre felvett 7 millió Ft-os autóhitel, 3. évben totálkár. Casco nélkül te fizeted a maradék hitelt + nincs autód. Cascoval a biztosító téríti az autó értékét – de ha a tartozás magasabb, mint a piaci érték, a különbözetet neked kell állnod.
Sok esetben a finanszírozó a casco kedvezményezettje – a kártérítés először őt illeti, a fennmaradó összeget kapod te.GAP biztosítás szerepe: Pont ezt a helyzetet oldja meg – fedezi a hiteltartozás és a térített forgalmi érték közötti különbséget.
Casco váltás: mikor és hogyan érdemes biztosítót cserélni?
A casco biztosítást jellemzően évente egyszer, az évforduló előtt 30 nappal lehet felmondani. Az írásbeli felmondás történhet e-mailben, ügyfélportálon vagy postai levélben – a pontos követelmények biztosítónként eltérnek.
Mikor érdemes váltani?
- Jelentős díjemelés
- Autó értékének csökkenése
- Új kedvezmények a piacon
- Élethelyzet változása (kevesebb km/év)
Figyelem: a casco nem szűnik meg automatikusan attól, hogy nem fizeted – díjhátralék, behajtás és fedezet nélküli időszak kockázata áll fenn.
Meddig érvényes a casco?
Ugyan szabadon válaszható biztosításról van szó, mégis határozott 1 éves időszakra vonatkozik a szerződés, így már aláíráskor vállalod az erre az időtartamra vonatkozó díjak megfizetését. Váltásra és felmondásra is ennek megfelelően csak az évfordulókor van lehetőség. Ha ilyen szándékod van, a bejelentésnek minimum 30 nappal az évforduló előtt meg kell érkeznie a biztosítóhoz, amely már elektronikus úton is egyszerűen meg lehet tenni.
Ezektől függ a casco ára
A casco árának éves összege számtalan tényezőtől függ, mégis, a díjat elsősorban az autó típusa és életkora és a vállalt önrész nagysága határozza meg. A casco árak több tényező alapján kerülnek kiszámításra, mint
az üzembentartó lakhelye, vezetési éveinek száma, a kiegészítő fedezetek, továbbá az elérhető biztosítói kedvezmények
Díjkedvezményekre lehet számítani együttkötés esetén, amikor csomagban kötöd az adott biztosítónál a kötelező biztosítást, továbbá kedvezményre jogosító tényező az egyszerre több járműre való biztosítás megkötése, továbba a lakás- és életbiztosítás egyidejű megkötése, amelyekkel összességében akár 30%-os díjkedvezményt is el tudsz érni. Ebben az esetben is keresd bizalommal tanácsadóinkat!
Fő díjképző elemek:
- Autó típusa, életkora, felszereltsége
- Biztosítási összeg (újkori vs. forgalmi/Eurotax érték)
- Önrész mértéke
- Lakóhely (Budapest +20-30%)
- Díjfizetés gyakorisága
- Saját bónuszrendszer a biztosítónál
A casco biztosítás díját befolyásolja a fizetési mód és gyakoriság is; az éves díjfizetés általában olcsóbb, mint a havi.
Casco bónusz
A kötelező biztosítással ellenben a casco esetén csak bonus besorolást kaphatsz, így kárkifizetés esetén is csak C0 kategóriába tudsz kerülni. A casco bónusz rendszer nem olyan egységes, mint a kötelező biztosítás esetén a bonus-malus fokozatok, ezért a részletes feltételekről a biztosításkötés előtt célszerű tájékozódni vagy segítséget kérni.
A bónusz besorolásod esetén a kötelező gépjármű biztosítás bónusz fokozatát is figyelembe vehetik, így kedvezőbb bónusz besorolás esetén kedvezőbb lesz az éves díj összege is.
Kárkifizetés esetén ugyan csökken a bónusz fokozatod, viszont kármentes évet követően biztosító társaságtól függően az éves díj csökkenésével, vagy a már korábban befizetett díj egy részének visszatérítésével jutalmazzák a kármentes évet.
Casco önrész
Az önrész mértékbe is befolyásolja az éves díjat, így jellemzően minél magasabb az önrész aránya, annál kedvezőbb lesz az éves díj végösszege is. Ennek mértékét az alábbiak szerint szokták jelölni:
10%, minimum 100 000 Ft, vagy 20%, minimum 200 000 Ft.
A kárkifizetésnél a biztosító magasabb értéket veszi figyelembe. Ez azt jelenti, hogy egy 350 000 forintos kár megállapításakor 10%-os, és 100 000 forint önrész esetén is a 100 000 forintot kell a teljes kár összegéből megfizetned.
Egy 350 000 forintos végösszegű üvegkár esetén még a 100 000 forint önrész esetén is és az átlag 120 000 forint éves díjjal számolva is több mint 100 000 forintot vállal át a kárkifizetésben a biztosító.
Szakértői tanács: Magasabb önrész = alacsonyabb díj (30-40% spórolás). De csak akkor válaszd, ha a minimum önrészt gond nélkül ki tudod fizetni. Kérdezd meg magadtól: „Ha holnap összetörném az autót, ki tudnék fizetni 300-400 ezer forintot?”
Casco szüneteltetése
Szüneteltetésre csak bizonyos esetben, érdekmúlás esetén van lehetőség. Érdekmúlásnak számít az autó eladásra, vagy a forgalomból való kivonása, amelyet írásban kell a biztosító társaság felé bejelenteni az igazoló dokumentumokkal együtt.
Fontos megjegyezni, hogy a gépjármű forgalomból való ideiglenes kivonása esetén nincs lehetőség az évforduló előtti megszüntetésre, ebben az esetben a szerződés is tovább él az évfordulóig.
Casco felmondása
A biztosítás felmondásának minden esetben írásban kell történnie, amelyet elektronikusan is intézhetsz. Amennyiben évforduló esetén nem újítod meg automatikusan a szerződést, úgy van lehetőséged még az évforduló előtt felmondani. Ennek minimum 30 nappal az évfroduló előtt kell beérkeznie a biztosítóhoz.
Gépjármű eladás, átírás – mit kell tenni ilyenkor a biztosítással?
A gépjármű eladása érdekmúlásnak számít, így ennek függvényében is alakul a biztosítóval kötött szerződés érvényessége. Eladás vagy átírás esetén a legfontosabb teendő, hogy ezt minél előbb bejelentsd az okmányirodában és a biztosító felé is.
Teendő, ha balesetet okoztál
Sajnos még a legnagyobb óvatosság mellett is elfordulhatnak váratlan balesetek. Ilyenkor természetesen a legfontosabb az emberi élet védelme, ezért elsősorban bizonyosodj meg arról, hogy a baleset minden érintettje a megfelelő ellátásban részesül.
Rendőri intézkezés bevonását nem követelő baleset esetén is az egyik legfontosabb a baleset körülményeinek dokumentálása fotóval és részletes leírással. Károkozóként 5 napon belül kell az adott balesetet bejelenteni a biztosító felé.
Kárbejelentés, kárügyintézés: mit tegyél, ha baj van?
A legtöbb ember akkor szembesül a casco „valódi” minőségével, amikor baj történik. Készülj fel előre a lépésekre.
Kárbejelentést baleset vagy lopás esetén haladéktalanul, általában 2 munkanapon belül kell a biztosítónak bejelenteni.
Általános teendők:
- Életvédelem, helyszínbiztosítás
- Szükség esetén rendőrség, mentő hívása
- Fotók készítése a helyszínről és károkról
- Kárbejelentő kitöltése
- Biztosító értesítése (telefon, online, ügyfélportál)
Mikor kötelező rendőrt hívni?
- Lopás
- Ismeretlen károkozó
- Személyi sérülés
- Vitás felelősség
- Külföldi fél érintettsége

Lopáskár: speciális szabályok és buktatók
Lopás esetén az első lépés mindig a rendőrség értesítése és feljelentés – enélkül a biztosító nem fizet. A rendőrségi jegyzőkönyv elengedhetetlen.
A biztosító jellemzően Eurotax vagy más független adatbázis alapján téríti a kárt – nem az eredeti vételárat kapod vissza.
Fontos részlet: Ha az autót a kulccsal és forgalmi engedéllyel együtt lopják el, egyes biztosítók magasabb önrészt alkalmaznak vagy vizsgálják a gondatlanságot.
Lízingelt autónál a kárkifizetés először a finanszírozó banknak megy – a fennmaradó részt kapod te. Ha a tartozás magasabb, a GAP biztosítás segít.
Baleset, töréskár és az autó javítása
Balesetnél teendők sorrendben:
- Életvédelem, elsősegély
- Helyszínbiztosítás (elakadásjelző)
- Rendőrség/mentő hívása (ha szükséges)
- Kárbejelentő kitöltése, fotók
- Biztosító értesítése
Javítás folyamata:
- Kijelölt vagy márkaszervizben történik
- Számlás vagy átalánydíjas elszámolás
- Gyári vs. utángyártott alkatrészek – befolyásolja a térítést
Idősebb autóknál avulást vonhatnak le az új alkatrészek értékéből (MNB tájékoztató alapján).
Tanács: Nagyobb kárnál kérd írásban a biztosító előzetes jóváhagyását a javítás megkezdése előtt.
Totálkár: mikor minősül annak az autó, és mit kapsz vissza?
Két fogalom:
- Gazdasági totálkár: A javítás drágább, mint a jármű káridőponti értéke a roncsértékkel együtt
- Műszaki totálkár: Nem hozható közlekedésbiztonságos állapotba
Térítés számítása: Forgalmi érték – roncsérték = térítendő összeg
Példa: 3 millió Ft piaci értékű autó, 2,7 millió Ft javítási költség, 400 ezer Ft roncsérték. A biztosító dönt: totálkár → 2,6 millió Ft térítés.
Totálkár után kötelező a forgalomból kivonás és bontási igazolás beszerzése.
Vitás helyzetek a casco biztosítóval
Gyakori vitás pontok:
- Avulás mértéke
- Gyári vs. utángyártott alkatrész
- Roncsérték meghatározása
- Felelősség kérdése
Vitás helyzetben a casco alapján is kérheted a kárrendezést – nem kell megvárni a másik fél KGFB biztosítójának eljárását.
Független segítség: MNB békéltető testület, biztosítási ombudsman – kizárólag állami, független szervezetek.
Kommunikációs tippek:
- Mindenről írásos nyom
- Fényképek megőrzése
- Határidők betartása
- Szerződési feltételek pontos ismerete
Casco és a teljes pénzügyi stratégiád – hogyan illeszd be okosan?
A casco biztosítás nem önálló termék, hanem a családi vagyonvédelem része – lakás, élet-, egészség-, jövedelembiztosítás és megtakarítások mellett.
Példa: Fiatal család – 1 autó hitelre, lakáshitel, kisgyermek. Hogyan priorizálj? Először életbiztosítás (jövedelempótlás), aztán lakás, casco, végül egészség – úgy, hogy a havi költségvetés ne feszüljön túl.
Az MNB pénzügyi edukációs anyagai szerint érdemes a casco díját a havi fix költség 5-10%-án belül tartani, mellé pedig likvid tartalékot építeni váratlan kiadásokra.
A GRANTIS Hungary Zrt. komplex pénzügyi tanácsadást nyújt: casco mellett megtakarítás, nyugdíj-előtakarékosság, egészségbiztosítás és hiteloptimalizálás összehangolása egy tervben.
Miért érdemes független tanácsadóval cascot választani?
Van különbség aközött, hogy egy banki értékesítőtől vagy független alkusztól kérsz tanácsot. A GRANTIS több biztosító ajánlatát hasonlítja össze objektív szempontok alapján – a te érdekedben.
Konkrét előnyök:
- Díjmentes tanácsadás
- Időmegtakarítás (nem kell 10 biztosító oldalát böngészni)
- Bonyolult feltételek érthetőre fordítása
- Személyre szabott csomagok (önrészek, fedezetek, díjfizetés)
- Kárügyintézésben segítség
A GRANTIS 2014 óta működik a magyar piacon, milliárdos nagyságrendű szerződéses állománnyal. Működése transzparens, kizárólag független forrásokra (MNB, KSH) épít.
Online és személyes konzultáció is elérhető országszerte, angol nyelven is – expatoknak Magyarországon.
Fogalomtár
Fedezetfeltöltés
Káresemény ellenére sem csökken a casco bónusz fokozat, ha az adott évben a biztosító által kifizetett kártérítési összeget visszafizeted.
Casco önrész
Ez annak az összegnek a mértéke, amelyet a károkozónak kell kifizetnie.
Vadkár
Vaddal való ütközés, amelyre is csak a teljes körű casco biztosítás nyújt fedezetet, amely viszont nem terjed ki a személyi sérülésekre és a vadállat értékének megtérítésére.
Casco bónusz fokozat
A casco éves díj összegének meghatározó eleme, amely alapján a kedvezmények összege befolyásolható. Minél magasabb bónusz fokozatba van az üzembentartó, annál kedvezőbb lesz az éves díj összege is. Szerződéses előzmény nélkül C0-s kategóriába kerülsz, amely a C10-es fokozatig terjed ki.
Szemlézés
Használt autók esetén az a folyamat, amikor a szerződés létrejöttét megelőzően a biztosító személyesen is leellenőrzi az autó állapotát, annak érdekében, hogy a szerződés létrejöhessen.
Gyakran feltett kérdések
Mikor nem fizet a casco?
A casco biztosítás sok káreseményre kiterjed, mégis vannak olyan esetek, amelyekre nem nyújt fedezetet. Ilyen esemény például:
– lejárt forgalmi igazolvány
– területi hatályon kívüli országban történik a baleset
– nem bezárt ajtó miatt könnyedén feltörhették az autót
– jármű tulajdondosa azt vállalta hogy 40 év feletti személy vezeti az autót, de azt mégis egy 17 éves személy törte össze.
– polgárháborús övezetben vagy demonstráció miatt sérül meg az autó
– ittas vezetés következtében keletkezett a kár
Hol ellenőrizhetem a casco biztosításomat?
Legegyszerűbben a biztosítónál vagy alkuszcégnél, ahol megkötötted a biztosítást, illetve a MABISZ ügyfélszolgálatán.
Milyen egyéb kedvezményekkel lehet cascot kötni?
A felsorolt kedvezményeket tovább lehet növelni a díjfizetés gyakoriságától függően. Jellenzően minél ritkább a gyakoriság, annál kedvezőbb éves díjra számthatsz.
Mire van szükgés a casco biztosítás megkötésekor?
A szerződéskötéskor az egyik legfonotosabb, hogy legyen nálad a jármű forglalmi engedélye, hogy pontos adatokat tudd megadni.
Hitelre vásárolt autó esetében kell-e casco?
Amennyiben a jármű finanszírozott, azaz hitellel vásárolt vagy lízingelt, kötelezően is előírhatják a casco biztosítás megkötését, amely az üzembentartó érdekeit szolgálja. Legyen szó akár lopáskárról, akár totálkárról, a hitel vagy a lízing összegét ebben az esetben is tovább kell fizetni, annak ellenére, ha az autó már vagy nincs a birtokodban, vagy az használhatatlan.
Ebben a cikkben
Tartalomjegyzék
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.
További hasznos cikkek a témában
Tanácsadóink
Az ő ajánlataikat mind összehasonlítottuk
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.