Kriptovaluta befektetés – Kisokos 2023
- Írta: Erdene Noel
- publikálva: 2022. április 20.
- frissítve: 2023. május 24.
- Olvasási idő: 11 perc
Mi az a Bitcoin (BTC)?
Szatosi Nakamoto 2008 októberi cikkében ezt írta: “Az elektronikus készpénz tisztán peer-to-peer változata lehetővé tenné, hogy kivitelezhessünk online fizetéseket közvetlenül az egyik féltől a másiknak – anélkül, hogy ehhez online bank, vagy pénzintézet bevonása szükséges lenne.”
Ebből az látszik, hogy a Bitcoin és a kriptovaluták központi eleme a pénzintézetek szerepének csökkentése. Ez szembe megy azzal a 17. század óta fennálló trenddel, mely szerint a pénzügyi közvetítők (pl.: bankok) szerepe folyamatosan növekedett a gazdaságban.
A virtuális fizetőeszközök már 2008-ban sem voltak újkeletűek, elég csak a “játékpénzekre” gondolni a különböző platformokon, vagy a fesztiválokon feltűnő plasztik-kártyákra, melyekre tokeneket lehet vásárolni kemény valuta ellenében. A kriptovaluták egy hasonló koncepció globalizált változata, mely a játékpénzekhez képest legfontosabb előnye a kétirányú konvertibilitást hozza magával hozzáadott értékként.
Mi az a kriptovaluta?
A kriptovalutáknak egyelőre nincsen univerzálisan elfogadott definíciója, de világosan elkülöníthető karakterisztikái igen:
- Decentralizált működés
- Anonimizált felhasználóbázis
- Fedezet nélküli
Fontos hangsúlyozni, hogy nem mindegyik kriptovaluta rendelkezik ezekkel az ismérvekkel!
A Bitcoin, és a belőle “eredő” többi fizetőeszköz az utóbbi kicsit több mint tíz évben rengeteg mérföldkövet átlépett, melyeket a teljesség igénye nélkül itt foglaltunk össze:

A kriptovaluták és a Bitcoin a gyorsuló internet és az egyre gyorsabban mélyülő gazdasági interdependenciák idején jött létre. Még így is sokaknak meglepő volt, hogy ilyen rekordsebességgel érték el először az 1 milliárd, majd az 1 billió dollárnyi piaci részesedést.
A BTC volt az első létrehozott kriptovaluta, és a mai napig fenn tudta tartani domináns szerepét a piacon. 2013-as debütálásával az Ethereum hálózat ETH érméje az egyetlen olyan szereplő, mely legalább nagyságrendileg a környéken van. Ehhez azonban olyan innovatív felhasználási lehetőségeket kellett integrálnia magába, mint az applikációba illeszthetőség, vagy az “okos-szerződések”.
Bitcoin és “a többiek”
Annak ellenére, hogy mára több ezer fajta kriptovaluta vásárolható meg az interneten, 2-3 szereplő tudja magának a teljes piaci kapitalizáció több mint 80%-át.

Az ábrán világosan látszik, hogy a BTC és az ETH dominálja a piacot. Van 10-20 közepes méretű hal, és több ezer kicsi. Azonban a Bitcoin és az Ether erőfölénye az altcoin-okkal szemben az évek alatt csökkenő tendenciát mutat.
Kriptovaluták 2023-ben: előnyök és hátrányok
A kriptovaluták egy teljesen új típusú fizetőeszközt hoztak létre a világgazdaságban. 2009-es megjelenése óta 2022-ig bezárólag a világon körülbelül 300 millió ember tart valamilyen típusú kriptovalutát. Ez a világ lakosságának a 3.9%-a, ami ugyan nem tűnik soknak, de a trendek alapján ez gyorsan nőni fog. Azonban ez az alig több mint 10 éves múlt nem képes megmutatni például a “válság tűrését’ ennek a befektetési eszköznek. Itt összeszedtünk pár általánosan előforduló előnyt és hátrányt. Kérjük vedd figyelembe, hogy ezek általános megállapítások: a gyakorlatilag korlát nélkül generálódó tokenek és érmék száma 2022-re elérte majdnem a 10.000-et. Így mindre igaz megállapításokat majdhogynem lehetetlen hozni.

Bitcoin kereskedelem – Hogyan kezdjem?
Először is (és utolsóra is) nagyon óvatosan! Azt azért mindenki tudja, hogy “új” dolgokba fektetni igencsak rizikós lehet. A dotcom lufi utóíze még ott van sok befektető szájában. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy nem érheti meg befektetni kriptovalutákba, vagy hogy nem lehetnek értékes diverzifikációs eszközök, de: akárcsak a részvénykereskedelemben, itt is érdemes nagyon utánézni annak, hogy hova rakjuk a pénzünk, és semmiképpen se vásároljunk érzelemből vagy hirtelen felindulásból.
A “Gamestop-csoda” nem feltétlenül tekinthető irányadónak befektetési kérdésekben, ráadásul sok kriptovaluta esetében az aránytalanul nagy “bálna” pénztárcák majdhogynem leküzdhetetlen akadályt jelentenek az igazi függetlenség előtt. Ha ehhez még hozzávesszük a jogi környezet körüli bizonytalanságot, akkor meg is alakult a környezet egy extrém volatilis piachoz.
A kriptovalutákkal való kereskedelem megkezdéséhet a következő lépéseket kell megtenni:
- Válassz egy kriptotőzsdét – például a legnagyobb kapitalizációjú tőzsdét, a Binance-t, de nagyon népszerű még a CoinBase és a Crypto.com is a befektetők körében.
- Szerezz egy kriptovaluta pénztárcát – létezik digitális és fizikai formában is. Sok tőzsde ajánl saját digitális pénztárcát. Fizikai pénztárcákból a francia Ledger cég termékei igen népszerűek.
- Találd ki, hogy milyen stílusban akarsz kereskedni – csak befektetésként akarod használni, vagy rövid-hosszú távokon kereskednél vele folyamatosan.
- Ezzel egy időben válaszd ki a kriptovalutát amivel kereskedni fogsz, mivel a kereskedési stílus alapvetően meghatározza az optimális választékot. Nyilvánvalóan ez a legbonyolultabb feladat, hiszen óriási mennyiségű kriptovaluta van, amelyből válogatni lehet.
- Vásárolj a választott eszközből. Ezt általában már közvetlenül bankkártyával és PayPal-el is megteheted, de egyes tőzsdék és tokenek esetében szükség lehet valamilyen stablecoin (pl.: USDT) bevonására.
- Jelölj ki határértékéket, melyek alapján eladsz és veszel. Ezt lehet automatizálni is (stop loss és take profit néven szokott szerepelni a tőzsdék felületén)
- Folyamatosan figyeld a pozícióid, és ennek függvényében finomíts a portfoliódon.
Milyen kriptovalutát válasszak? Miből lehet választani?
Az utóbbi pár évben elképesztő mennyiségű kriptovalutát adtak ki világszerte. 2013-ban összesen 66 különböző típus volt, és 3 évbe tellett, mire nagyjából megtízszereződött, 644-re. Ehhez képest 2021 novembere óta közel 3000 új kriptovaluta látott napvilágot.
Ilyen választék mellett nyilvánvalóan nem könnyű a választás. A decentralizáltság miatt alapvetően semmi sem áll útjában az újabb és újabb érméknek és tokeneknek – ezért bőven lehet találkozni pusztán spekulációs vagy illegális célokra tökéletes kriptókkal. Egyes államok ezen törekvések megfékezése érdekében jelentősen korlátozták, vagy akár be is tiltották teljesen a kriptovalutákkal való kereskedést.
frissítés: idén folyamatosan romlott szinte az összes kriptovaluta pozíciója a legtöbb előrejelzés ellenére, ezzel is mutatva ennek a piacnak az extrém volatilitását. Ha esetleg be szeretnéd fektetni a pénzed, és azt egyéb pénzügyi eszköz felhasználásval tennéd – keresd fel tanácsadóinkat a lenti űrlapon keresztül!
Kriptovaluták és a jog – betiltják-e a BTC-t?
Az egyik leggyakrabban előforduló kérdés az az, hogy legálisak-e a kriptovaluták, és hogyha igen, akkor meddig? E tekintetben alapvetően 3 kategóriába sorolhatóak az országok:
Korlátozások, próbálkozások
Általában véve ha korlátozásról beszélünk, akkor azt elsősorban a bankszektorra kell érteni. Számos országban (pl.: Kanada) speciális regisztrációhoz kötik azt, hogy a pénzintézet foglalkozhasson kriptovalutával. Törökországban és Oroszországban a a pénzügyi szolgáltatók egyáltalán nem foglalkozhatnak ilyen fizetőeszközökkel.
Kína megintcsak egy másik úton indult el: a Bitcoin és a többi kriptovaluta egyszerűen teljesen be van tiltva. Azt viszont Kínai Kommunista Párt is észrevette, hogy a digitális fizetőeszközök előnyei egy modern piacgazdaságban letagadhatatlanok – így létrehozták a digitális jüan-t. A torta tetején a hab a gazdaságban történő teljes pénzmozgás ellenőrzésének a lehetősége.
Miért ilyen instabil a bitcoin árfolyam? Nem arról volt szó, hogy a BTC stabil?
Ez egy nagyon jó kérdés, ami sok mindentől függ. Alapvetően a bitcoin-nak relatíve inflációbiztosnak kéne lennie a végessége miatt, de mint megfigyelhettük, 1-1 tweet egy megfelelő profilról még a Bitcoint is képes alaposan megrángatni ilyen vagy olyan irányban. Olyan altcoinok esetében, mint amilyen a dogecoin például, ez a hatás hatványozottan előjön. Úgyhogy azt el lehet mondani azért, hogy a BTC stabil az átlagos kriptovaluták (természetesen kivétel ez alól a kimondottan erre a célra kihozott stablecoin) között.
Azt viszont fontos tudnod, hogy befektetési eszközök tekintetében stabilitása közel sincs egy átlagos ETF-hez vagy egy hosszútávú aranybefektetéshez.
Ha nem stabil, akkor miért tartják sokan nagyon jó diverzifikációs eszköznek?
A diverzifikáció nem feltétlenül a stabilitásról szól, hanem inkább arról, hogy hogyan viselkedik az adott eszköz a portfólióban szereplő többi eszközhöz képest. Ebben a közvélekedés szerint nagyon jó a Bitcoin, ugyanis az a részvénypiactól és a többi pénzpiactól függetlenül mozog – ez a megállapítás azonban az idő előrehaladtával egyre inkább hamissá válik: Az itt található 2022. januári IMF (Nemzetközi Valutaalap) jelentés szerint a Bitcoin és az S&P 500 mozgása között erősödő korreláció látszik. Ez az erősödni látszó interdependencia sok szempontból hasznos lehet (például növeli a BTC hitelességét a szélesedő befektetői bázis), de ugyanez a kötődés tovagyűrűző problémákat jelent a klasszikus pénzügyi rendszerben, például extrém Bitcoin áringadozások idején. Nem utolsósorban pedig csökkenti a BTC diverzifikációs értékét.
Konklúzió
Ugyan a Bitcoint elsősorban azzal a céllal hozta létre Szatosi Nakamoto, hogy csereeszköz, fizetőeszköz legyen, mára világossá vált, hogy rengetegen inkább befektetésnek használják. A nyilvános főkönyv (public ledger) elemzése alapján azt lehet elmondani, hogy a BTC-k harmada olyan pénztárcákban van kezelve, melyek csak egyirányúak – magyarul azokat befektetési céllal gyűjtik ezeken a számlákon. Az Ether esetében ez már egy kicsit bonyolultabb, hiszen annak az alkalmazási köre jóval szélesebb – az Ethereum hálózaton nem csak maga az ETH kriptovaluta, hanem például teljes applikációk, okos-szerződések is képesek futni.
A kriptovalutáknak általánosságban véve világos előnyei vannak, melyeket nehéz letagadni még a legkeményvonalasabb ellenzőinek is. Számos korábbi “kripto-tagadó” aktívan befektet több milliárd dollárt a kriptorendszer működésébe. Világszinten meghatározó gazdasági szereplők, mint a kínai állam, vagy az Európai Központi Bank is kísérletezik valutáik digitális, blokklánc alapú megfelelőivel.
Annak ellenére, hogy az elektronikus fizetési eszközök elterjedése megállíthatatlannak tűnik, azt mindenképpen vedd figyelembe, hogy: milyen céllal, időhatárokkal veszel kriptovalutát, hogy az érme mögött milyen koncepció vagy termék van, és hogy az mennyire alkalmas az általad elvárt eredmény elérésére. Ezeket egy internetes kutatás során is felteheted magadnak, vagy beszélhetsz befektetési tanácsadó partnerünkkel egy teljesen ingyenes, nulla kötelezettséggel járó konzultáció során. Jelentkezz még ma!
Gyakran ismételt kérdések – Kriptovaluta, BTC, ETH
Mi az az altcoin (alternatív érme) ?
A Szatosi Nakamoto által létrehozott Bitcoin-tól különböző kriptovalutákat szokták altcoin (vagy alternative coin) néven emlegetni. Alapvetően a BTC vs. “a Többi” megkülönböztetésen alapul. Az Ether felzárkózásával egyre többen emelik ki már az ETH-t is az altok közül.
Mi az a stablecoin (stabil érme)?
Arra a problémára hivatott választ adni, hogy a kriptovaluták alapvetően semmilyen fedezettel nem rendelkeztek. Ezeket az érméket valamilyen külső referencia-értékhez kötik (pl.: USD vagy arany), annak reményében, hogy stabilitást és még magasabb likviditást hoznak a kriptovaluták piacára, ezzel is megkönnyítve a befektetést.
Mit jelent a blockchain?
A blokklánc technológia a Bitcoin, és általánosságban véve a kriptovaluták alapja. A lánc lényege, hogy az összes, hálózatban résztvevő számítógép által szekvenciában kódolt blokkok egy olyan adatsort eredményeznek, melyek egy egyszerre nyilvános és titkosított főkönyvet alkotnak. Ez a decentralizált főkönyv biztosítja a kriptovaluta pénzintézetektől függetlenített hitelességét. Ezt a hitelesítő eljárást egyre több szférában használják, pl.: okos szerződéseknél.
Mi az a P2P (Peer to Peer) hálózat?
Egy olyan informatikai hálózat, melyben a résztvevő számítógépek egyenrangú elemekként, közvetlenül egymással kommunikálnak. Ellentétbe helyezhető a szerver-kliens hálózattípussal, ahol létezik egy adatközpont (a szerver), mely szabályozza az adatforgalmat a résztvevő számítógépek közt.
Mit jelent a smart contract?
Olyan típusú digitalizált szerződés, melyben a szerződés feltételei bele vannak égetve magába a kódba. Ez a kód a blokklánc alapján szét van osztva a hálózatban résztvevő számítógépek között (akárcsak egy kriptovalutánál).
Ebben a cikkben
Tartalomjegyzék

Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 3 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.