Főbb megállapítások

  • Emelkedett a lakásbiztosítások díja, azonban még így is átlagosan havi 5,4 ezer forintból kihozható egy teljeskörű biztosítás.
  • Az átlagos biztosítási összeg 63,6 millió forint az országban.
  • Jövőre is lesz lakásbiztosítási kampány, minden évben érdemes átnézetni a biztosításokat.

Átlagosan havonta 5 ezer forintot fizetünk a lakásbiztosításért

Egy teljeskörű, az ingatlant és az ingóságokat is tartalmazó lakásbiztosítás átlagos éves díja 64,8 ezer forint (havi 5,4 ezer forint), ami éves szinten 19 százalékos emelkedést jelent. A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) díja átlagosan 50,8 ezer forint, ez viszont 22 százalékkal kedvezőbb lett – derült mi az MNB Lakásbiztosítás-indexéből, amely az idei harmadik negyedéves adatokat tartalmazza. 

Az idei első két negyedévben a díjnövekedést visszafogta a márciusi lakásbiztosítási kampány, azonban a harmadik negyedévben növekedés látható, azaz magasabb díjjal lehetett biztosítani egy ugyanakkora (50 millió forint) biztosítási összegű ingatlant, mint az év első felében. A díjemelkedés a károk növekedésével is összefüggésben áll.

A fővárosi és a vidéki lakásbiztosítások átlagos díjai között alapvetően nincs jelentős különbség, azonban az megállapítható, hogy amíg a budapestiek átlagosan 62,1 ezer forintot, a vidékiek 65,3 ezer forintot fizetnek a jellemzően nagyobb alapterületű ingatlanaik után.

Mélyebben zsebbe kellett nyúlni a lakásbiztosításoknál

60 millió fölött az átlagos biztosítási összeg

Az elemzésből az is kiderül, hogy az egy négyzetméterre jutó átlagos biztosított négyzetméterár is emelkedett, országosan egy év alatt átlagosan 24 százalékkal, azaz 486 ezer forintra. Budapesten 31 százalékkal magasabb ez az érték, mint az országos átlag, 637 ezer forint.

Mélyebben zsebbe kellett nyúlni a lakásbiztosításoknál

Az átlagos biztosítási összeg országosan 63,6 millió forint, Budapesten 65,8 millió forint körül alakul.

A 3,1 millió állandóan lakott egyedi (nem társasházi) lakásbiztosítás közül 2,5 millió nyújt teljeskörű fedezetet. Csak ingóságokra 430 ezer lakásbiztosítást kötöttek, ezeknek az éves díja 25,4 ezer forint volt szeptemberben. A nem lakott, jellemzően vidéki ingatlanokra kötött lakásbiztosítások száma több mint 195 ezer volt.

Jövőre is lesz lakáskampány

Az MNB felhívta a figyelmet, hogy az egyes biztosítók ajánlatai akár lényegesen eltérhetnek az átlagdíjakhoz képest. Azt javasolják, hogy mindenkinek célszerű évente felülvizsgáltatni a lakásbiztosítási szerződését az értékkövetés és a kockázatok mérséklése érdekében.

Jövőre is lesz lakásbiztosítási kampány, annyi csavarral, hogy 2025-ben már egységesen április 30-ával lehet majd felmondani a lakásbiztosításokat. A Grantis szakértői egész évben örömmel segítenek a piacon lévő ajánlatok összehasonlításában és az ár-érték arányban legjobb megoldás megtalálásában.