Felvételi: akár milliós egyetemi tandíjra is kell készülniük a szülőknek
- Írta: Végh Nóra
- publikálva: 2024. július 19.
- frissítve: 2024. augusztus 15.
- Olvasási idő: 9 perc
Főbb megállapítások
- A felsőoktatási ponthatárok egyre magasabbak, a slágerszakoknál közel maximális pontszámot kell elérni az állami ösztöndíjhoz.
- Az egyetemi tandíjak jellemzően 300-400 ezer forint körül alakulnak félévente, de nem ritkák az 1 millió forint feletti képzések sem.
- A tandíj és az alapvető kiadások, mint az élelem, ruházkodás mellett a lakhatási- és utazási költségekkel, a tanszerekkel és a felszerelésekkel is számolni kell.
- Érdemes már jó előre felkészülni az egyetemi évekre. Ha általános iskolás korától kezdve minden hónapban havi 55 ezer forintot félreraksz a gyermekednek, akkor 10 millió forint is összegyűlhet 18 éves korára.
8-16 milliós tandíjak is összejöhetnek az elitegyetemeken
Tavaly 500 pontos volt a felvételi rendszer, így kiemelkedő tanulmányi eredménnyel kellett rendelkeznie annak, aki a legnépszerűbb szakokra felvételizett, és államilag jutott be.
A legmagasabb ponthatárok a következőképp alakultak:
- A Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű, nemzetközi gazdálkodás alapszakára 478 ponttal lehetett bejutni ösztöndíjjal, azaz mindössze 22 pontot lehetett veszíteni. A szak optimális esetben (ha nincs csúszás) 8 féléves és 990 ezer forintba kerül egy félév. A teljes képzési idő alatt tehát 7 millió 920 ezer forintot kell kifizetni az önköltséges hallgatóknak.
- Hasonlóan kiemelkedő, 475 pont volt a ponthatár az Eötvös Loránd Tudományegyetem osztatlan jogászképzésen is, állami finanszírozással. Ahhoz, hogy valaki jogász lehessen, legalább 10 félévet kell tanulni. Az ELTE-n 350 ezer forint egy félév, így összesen 3,5 millió forintba kerül a képzés.
- A Semmelweis Egyetem gyógyszerész osztatlan gyógyszerészképzése szintén 10 féléves, és 800 ezer forint egy félév, azaz 8 millió forintba kerül a szak elvégzése. A ponthatár itt is magas, 471 pont volt. Az orvosi képzés ára még ennél is borsosabb az intézményben, magyar nyelven 1 millió 350 000 forint egy félév, és összesen 12 félévről van szó. Tehát 16 millió 200 ezer forintot kell fizetni az orvosi képzésért. Van lehetőség angol nyelven is elvégezni a szakot, ez esetben 9600 dollárba (több mint 3,4 millió forintba) kerül egy félév, plusz még egyéb költségek is felmerülhetnek. Így már 40,8 milliónál tartunk, ami egy lakás ára is lehetne.
Összességében elmondható, hogy a legdrágábbak az angol nyelvű üzleti képzések, illetve az orvosi szakok, beleértve a fogorvosokat és az állatorvosokat is. Annak is mélyen zsebbe kell nyúlnia, aki művészeti területen, illetve a média világában szeretne elhelyezkedni. A felkapott szakok esetében, mint például a forgatókönyvíró, fotográfus, animációkészítő, színházrendező és televíziós műsorkészítő is 800-900 ezer forintos tandíjak vannak. A táncművészetire jelentkezők és az előadóművésznek tanulók, mint például a balett-táncosok, zongoristák is hasonló költségekre számíthatnak.
Még a hiányszakmákban, mint például a tanári is előfordulhatnak 300-400 ezer forintos tandíjak, egyébként ez az összeg mondható átlagosnak a felsőoktatásban. A minden évben népszerű kereskedelem és marketing, illetve turizmus-vendéglátás szakok ára is hasonlóan alakul, viszont ha angol nyelven történik a képzés, akkor máris a duplájába kerül. Már pedig egyre több fiatal törekszik arra, hogy nemzetközi szinten is versenyképes diplomát szerezzen, aminek akár külföldön is hasznát tudja venni. De már itthon is egyre több cég várja el, hogy a munkavállaló angolul is hasonló színvonalon tudja elvégezni a munkáját mint magyarul, szinte már csak így lehet jól fizető álláshoz jutni.
Magyarországon jelenleg négy külföldi egyetem akkreditált képzése érhető el, egy amerikai, egy angol, egy német és egy francia, utóbbi a legdrágább, 13 125 eurót kérnek el évente a mesterszakos oktatásért.
Külföldi egyetemek tandíjai Magyarországon
Egyetem | ESSCA School of Management | The University of Buckingham | McDaniel College Budapest | FernUniversität in Hagen |
---|---|---|---|---|
Tandíj | alapképzés: 9630 euró/év mesterszak: 13 125 euró/év | alapképzés: 3 700 euró/félév mesterszak: 5900-6200 euró/félév | első két évben 7 900 euró/év harmadik évtől 8 600 euró/év | költségtérítés: nincs Tananyag: 110−330 euró/félév egyéb díjak: 69 euró |
200 ezer forint alatti tandíjakkal, már csak elvétve találkozni néhány vidéki egyetemen, ám az évek során ezek is milliókba kerülnek.
Milyen költségekre lehet még számítani egy egyetemistának?
A tandíj még csak egy szelete a tortának, ugyanis a lakhatást is meg kell oldani, ha a fiatal másik városba költözik a tanulmányai miatt. A kollégiumok havi díja jellemzően 10-20 ezer forint, de van, ahol az önköltséges hallgatóknak drágább a díjszabás, és 30 ezer forintba is kerülhet egy szoba. A jó kollégiumokba nehéz bekerülni, elsősorban szociális tényezők alapján választják ki a lakókat. Egy szobában akár hárman, négyen is lehetnek. Ez alapján egyre többen döntenek úgy, akik nem jutottak be a kollégiumba, vagy egyszerűen csak nyugodtan szeretnének tanulni, hogy inkább albérletet vesznek ki. Az albérletárak azonban egyre inkább elszálltak, már egy kis garzonlakásért is 200-250 ezer forint feletti havi bérleti díjat kérnek a fővárosban és az egyetemvárosokban, az pedig szerencsésnek mondható, aki 100 ezer forint körüli összegért kifog egy szobát.
Mindezekhez még hozzájön a helyi tömegközlekedés díja, és ha haza is jár a fiatal hétvégente vidékre, akkor az ingázásnak is vannak költségei. Jó eséllyel lesz majd könyvtárbérlete, és vannak olyan tankönyvek, felszerelések, amiket még az államilag finanszírozott képzésen résztvevő hallgatóknak is meg kell vásárolni. Az élelem és az alapvető tisztálkodási szerek mellett a ruházat, a sport, a kötelező és a szabadidős programok szintén extra költséget jelentenek. Ezekhez a kiadásokhoz képest elenyészőek az egyetemek által nyújtott szocális, illetve tanulmányi támogatások, és a gyakornoki munkáért sem mindenhol fizetnek a diákoknak. Éppen ezért sokan dolgozni kényszerülnek az egyetem mellett, ami a tanulmányok rovására is mehet, főleg, ha a diák nem a szakterületén dolgozik.
Célzott takarékoskodás az egyetemi évekre
A felsőoktatásra tehát érdemes már időben felkészülni, hogy ne akkor terheljék meg a kiadások hirtelen a családi kasszát, amikor kiderül, hogy felvételt nyert a gyermek. A takarékoskodásra többféle mód is van. Babakötvényt például még általános iskolás vagy kiskamasz gyermekednek is vásárolhatsz, az inflációkövető állampapír idén 20,6 százalékos kamatot fizet.
Vagy ott vannak a biztosítói gyermek megtakarítások, amelyek legalább 10 évre szólnak. Amennyiben a gyermeked általános iskolás kora óta gyűjtögetsz, már havi 55 ezer forint félrerakásával is előteremthetsz számára 10 millió forintot.
A biztosítóknál van lehetőség haláleseti díjátvállalásra, ez akkor lehet hasznos, hogyha történik veled valami, a biztosító vállalja, hogy tovább fizeti helyetted a megtakarítást a vállalt mértékig, és a gyermeked mindenképpen megkapja azt az összeget, amit szántál neki, így biztosan nem fognak derékba törni a tanulmányai.
Középtávra kiváló lehetőség a tandíjra való takarékoskodásra a Tartós Befektetési Számla is, ezt például elindíthatod akkor is, amikor már biztosan tudjátok, hogy felvették a gyermeket a gimnáziumba, és onnan egyenes út vezet az egyetemig. Ha van most egy nagyobb tőkéd, amit be szeretnél fektetni, akkor ez is lehet egy megoldás, amivel megalapozhatod a gyermeked jövőjét. Az ötödik év elteltével adómentesen férhettek hozzá a megtakarításhoz.
Amennyiben egészség- és önsegélyező pénztár tagja vagy, minden évben van lehetőséged az aktuális minimálbér összegéig, idén 266 800 ezer forintig beiskolázási támogatást igényelni a meglévő megtakarításodból az egyetemista gyermeked részére, 25 éves korig. Ez segítség lehet a tandíj, a tanszerek, illetve a kollégium árának finanszírozásában. A számlákat már augusztus 15-tól kezdve lehet gyűjtögetni az elszámoltatáshoz.
Bár gyakran hallani, hogy túl sok a diplomás, a valóság azonban az, hogy diplomásként még mindig a dupláját lehet keresni a középfokú végzettséghez képest.
Segítünk eligazodni a gyermek megtakarítási lehetőségek között.
Szeretnél tudatosan felkészülni a gyermeked egyetemista éveire, hogy ne hidegzuhanyként érjenek majd a kiadások, és ne azon kelljen aggódni, hogy be tud-e iratkozni, hanem tudjatok örülni a sikeres felvételinek? Esetleg most szembesültél ezzel, van kisebb gyermeked, és legközelebb már előre belevágnál a takarékoskodásba?
A Grantis szakértői szívesen segítenek megtalálni a számotokra legideálisabb megtakarítási formát, amely nem jár lemondással. Abban is tudunk tanácsot adni, hogy mennyire rugalmasak a termékek, és hogyan érdemes ügyesen kombinálni őket a teljeskörű védelemért. Egy kötetlen beszélgetésre, amelynek alkalmával megismerheted a lehetőségeidet, a lenti linken tudsz jelentkezni.
Ebben a cikkben
Tartalomjegyzék
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.