Már az alapbiztosítások is rengeteg mindenre védelmet adnak

Mire köthetsz lakásbiztosítást?

Lakásbiztosítást bármilyen ingatlanra köthetsz, amit érdekedben áll megvédeni, pl. albérlet, családtag lakása, tehát nemcsak saját tulajdonra lehet, mégis értelemszerűen az a leggyakoribb, hogy az otthonunkat biztosítjuk. Lakásra, házra, nyaralóra vagy éppen garázsra (akkor is, ha a lakóhelyedtől eltérő helyen bérled), sőt még lakókocsira is lehet biztosításod (ez utóbbi kivételesen kiegészítésnek számít). Amennyiben üzlethelyiséged van, az pedig már a vállalkozásbiztosítás kategóriájába tartozik, ez esetben különösen körültekintően kell bejegyeztetni a cég vagyontárgyait. Ebben a cikkben a lakásbiztosításokkal foglalkozok részletesen.

Jó, ha képben vagy, mit fizet a biztosító

Bár általában senki sem arra készül, hogy egyszer majd baj történhet, mégis érdemes már előre tisztában lenni azzal, hogy mit tartalmaz alapból a lakásbiztosítási csomagod, azaz kár esetén mit térít a biztosító (és ez elég-e neked), így nem akkor kell kapkodni, amikor vészhelyzet van. Ránk természetesen ilyenkor is számíthatsz, hiszen egy stresszhelyzetben még nehezebb hivatalos ügyekkel bajlódni, mi megkönnyítjük neked az ügyintézést, de azért jó, ha te is képben vagy a saját biztosításoddal. Ez sok kellemetlenségtől megkímélhet, ráadásul tudsz a lehetőségeidről, ami még jól jöhet, mert olyan esetekben is fizethet a biztosító, amire elsőre nem is gondolnád. Még jobb, ha már eleve úgy vágsz neki, hogy átnézeted velünk a lakásbiztosításodat, és megbeszéljük, hogy minek kell alapból benne lennie a biztosításodban. Erre kiváló alkalom a márciusi lakáskampány, amely extra váltási lehetőséget biztosít.

Ezek tartoznak az alapbiztosításba

Nézzük is, mire terjednek ki az alapbiztosítások! Az MNB a tüzet és az elemi károkat, mint például a villámcsapást, a vihart, az árvizet, a jégverést, sőt a földrengést és a robbanást is ide sorolja. A legtöbb esetben a térítés vonatkozik még a felhőszakadásra, a hónyomásra, a vízkárokra, az üvegek betörésére, illetve arra is, ha idegen tárgyak rádőlnek az ingatlanra és ezzel kárt okoznak.

Te is sokszor hallottál már a hírekben lakástűzről? Nagyon szomorú, amikor családok elvesztik az otthonukat, és ha nem volt biztosításuk, akkor nem tudják miből újjáépíteni az ingatlant. Ilyenkor szoktak elindulni a gyűjtések és társadalmi kezdeményezések, ami egy nagyon szép dolog, hogy vannak emberek, akik segítenek, de nem lehet csak erre alapozni. Az emberek egyik legnagyobb félelme, hogy leég az otthonuk, mégis még mindig akadnak olyanok, akiknek nincsen vagy nem megfelelő a biztosítása. Egy jó lakásbiztosítás a teljes újjépítési költséget is fedezheti.

Keressünk neked kedvezőbb ajánlatot?

Nézesd át lakásbiztosításodat tanácsadónk segítségével. A piacon lévő ajánlatok 90 százalékát összehasonlítjuk neked.

Milyen kiegészítő biztosításokra lehet szükség?

Azt, hogy milyen kiegészítéseket érdemes beleépíteni a lakásbiztosításodba, számos tényező befolyásolhatja, például a lokáció, hogy az adott területen milyen természeti károk fordulhatnak elő, mennyire biztonságos a környezet. Számíthat az épület típusa is, és hogy miből épültek a falak és a tető. 

A kiegészítő biztosítások jellemzően a testi épség és az ingóságok védelmére irányulnak. A legelterjedtebb típusok a felelősségbiztosítás (pl. ha te vagy családtagod véletlenül kárt okoz az ingatlanban vagy akár a szomszédnak előidézel egy beázást), a vezetékes víz által okozott károk (csőtörés, az elfolyt víznek nagyon magas költsége lehet), a betöréses lopás, a rablás és vandalizmus (ez biztosítófüggő, hogy benne van-e az alapban), valamint a speciális üvegtörés (különleges üvegek, pl. kerámia főzőlap, zuhanykabin üvege, polikarbonát fedés). 

Jól megválasztott biztosítással akár a ház előtt parkoló gépjárművedben keletkezett károkat is térítheti a biztosító. Ugyanez vonatkozik a biciklidre és az elektromos rolleredre is, és más, a szabadban tartott vagyontárgyaidra, valamint a sportfelszereléseidet is védheted és kifejezetten babakocsi lopás ellen is köthetsz biztosítást. Ez mind élethelyzetfüggő, hogy neked éppen mire van szükséged. Szakértőnk ebben is tud segíteni, hogy minden benne legyen a biztosításodban, ami fontos lehet, viszont semmiért ne fizess feleslegesen.

Az extrémebb esetekre is érdemes gondolnod

Kevesen tudják, hogy a lakásbiztosítást balesetbiztosítással is lehet kombinálni, ez azért lehet fontos, mert sajnos még mindig nagyon sok otthoni baleset történik. Többen halnak meg otthoni, mint munkahelyi balesetben. Persze, ne gondoljunk egyből a legrosszabbra, de gyakorinak számít, hogy valaki takarítás, kertészkedés vagy házimunka, különösen háztartási gép kezelése közben sérül meg, ami akár csonttöréssel is végződhet, ilyenkor jól jöhet, ha van erre biztosításod. 

Érdekesség, hogy a kisállatodra, a kutyádra és a macskádra csak lakásbiztosításon keresztül tudsz biztosítási kötni. Ha történik valami a kiskedvenceddel és orvoshoz kell vinni, akkor megspórolhatod a borsos állatorvosi költséget. Egy kisállat vérvétel vagy röntgen akár drágább is lehet, mint amit az embereknek kell fizetni a magánrendelőkben.

Amennyiben van napelem a házadon, akkor arra is ajánlott kiegészítést kérni, ha nincs benne az alapcsomagban, ezt mindenképp érdemes jelezni a tanácsadónak. Mivel a napelem különleges üvegnek számít, ezért a törés térítése a kiegészítőkhöz tartozik.

Ritkábban fordul elő, de tűzoltásra, mentésre, rom- és törmelékeltakarításra, és a kárenyhítés költségeire is szoktak biztosítást kötni, valamint az árvízben elveszett, megsemmisült személyi okmányok pótlására, és még a zárcsere költségeire is lehet biztosítást kötni. Persze, nem ajánljuk, hogy most kezdj el mindenfélét felhalmozni, ebben is tud segíteni tanácsadónk, hogy mi az, amire ténylegesen szükség lehet.

Ha felújítás előtt állsz, akkor is nagyon hasznos lehet egy kiegészítő biztosítás, amely a felújítási időszak alatt fokozott védelmet nyújt az ingatlanodnak, bármi is történjen a munkálatok közepette.

Mi a helyzet a készpénzzel és az értéktárgyakkal?

Sokakat érdekel, hogy működik a készpénz biztosítása, mivel nagy értékben otthon tartani már alapból kiemelt kockázatot jelent. Bizonyos összeghatárig (ez biztosítófüggő, ki, mit vállal be) erre is lehetséges kiegészítést kérni, de nagyon szigorú követelményeknek kell megfelelni, például a biztosító csak akkor térít, ha széfben volt tárolva a pénz. Értékpapírokra is lehet kiegészítést kérni, ám itt már szűkített a választék, és jellemzően a különböző devizák biztosítását sem annyira preferálják a biztosítók.

Ha vannak értékes ékszereid, műtárgyaid, régiségeid, akkor azokra mindenképp érdemes biztosítást kötni. Egy nagy értékű betörés esetében a védelmi szinteket is megvizsgálhatja a biztosító, azaz, hogy mindent megtettél-e a védelmed érdekében, pl. biztonságos ajtók, riasztó, kamerarendszer. 

Összefoglalva

Lakásbiztosítást lakásra, házra, nyaralóra, garázsra és még lakókocsira is köthetsz. Bár a legideálisabb az lenne, hogy nem történik semmilyen káresemény, mégis érdemes felkészültnek lenni és átnézetni a biztosításodat, hogy minden benne legyen, ami szükséges.

Az alapbiztosítások a tűzesetekre és a természeti károkra térítenek, mint például a villámcsapás, a vihar, az árvíz és a földrengés. A kiegészítő biztosítások a testi épség és az ingóságok védelmére irányulnak. A kiegészítés számtalan esetben hasznos lehet, pl. csőtörés vagy betörés ellen, valamint a kisállatodat, a gépjárművedet, a biciklidet és még a babakocsidat is bebiztosíthatod általa. Előfordulhatnak extrémebb esetek is, pl. otthoni baleset vagy betörik a napelem üvege, esetleg pont a felújítás közben történik valami. Az értékeidet, műtárgyaidat is kár lenne biztosítás nélkül hagyni, a készpénzt is biztosíthatod, de csak nagyon szigorú feltételek mellett.

Szeretnéd, hogy megnézzük neked tételesen, hogy mit tartalmaz most a biztosításod, és milyen térítésekre lennél jogosult? Lennének kérdéseid, hogy melyik kiegészítést érdemes választani? Szakértőnk szívesen rendbe rakja a lakásbiztosításodat, ha megbízod vele. A lenti űrlapon tudsz jelentkezni egy díjmentes beszélgetésre és kalkulációra, hogy jobban megismerd a lehetőségeidet.