Februárban érkeznek az igazolások az adójóváírásról

Megérkeznek februárban a nyugdíj megtakarítások után járó igazolások, amelyek alapján majd ellenőrizhető lesz a személyi jövedelemadó visszatérítés.

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok évi maximum 150 ezer forintot (ebbe az egészség-, és önsegélyező pénztári befizetések is beleszámítanak), a nyugdíjbiztosítással rendelkezők legfeljebb 130 ezer forintot, a nyugdíj előtakarékossági számlán takarékoskodók pedig maximum 100 ezer forintot igényelhetnek vissza. Azok, akik több megtakarítási formát is kombinálnak, évi 280 ezer forintos adójóváírást is kaphatnak.

Az szja-bevallási tervezet a NAV tájékoztatása szerint legkésőbb március 15-ig elérhető lesz az Ügyfélkapun, vagy papír formában postázva is lehet kérni a bevallásokat. Így az igazolások ellenőrzése és az adójóváírás érvényesítése márciusban indulhat el, az utalás pedig június-július környékén történik meg. Az összeg ez után a privát nyugdíj számlán fog tovább gyarapodni és hozamokat termelni.

Tavaly 54 milliárd forintra rúgott az érvényesített adójóváírások összege

A takarékoskodók bevallásukban 2023-ban az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseik után kívánták érvényesíteni a legtöbb kedvezményt, 716 ezer adófizető összesen 32,6 milliárd forintot. Az ezüstérmet a nyugdíjbiztosítások vitték el 365 ezer fővel és 19,2 milliárd forinttal, míg a nyugdíj előtakarékossági számlán gyűjtögetők száma a többiekéhez képest csekélyebbnek bizonyult, 31 ezer fő igényelt 2,2 milliárd forintot tavaly a 2022-es befizetéseik után.

A bevallások alapján összesen 54 milliárd forint adójóváírásra voltak ténylegesen jogosultak az adófizetők a nyugdíjbiztosítások, az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyugdíj előtakarékossági számlák után, és 988 ezer fő részesült 2023-ban szja-visszatérítésben – válaszolta a GRANTIS kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az egy főre jutó adójóváírás összege 54 ezer forint volt.

A tavalyi évben a nyugdíjbiztosítással takarékoskodók száma gyarapodott leginkább: szeptemberben közel 10 százalékkal volt több élő szerződés az előző év azonos időszakához képest, így 2023 végére már nagyjából félmillió ilyen szerződéssel tettek félre a magyarok nyugdíjra. Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítással csökkenő taglétszám mellett közel 1,1 millióan rendelkeztek 2022 végén, közülük mindössze 557 ezren tesznek félre aktívan a jegybank statisztikái szerint. Nyugdíj előtakarékossági számlával nagyjából 89 ezer fő rendelkezik, ennek a megtakarítási formának adhat lökést, hogy február óta a Magyar Államkincstárnál is nyitható.

2024-ben várhatóan ismét több tízmilliárdos adójóváírás kerül a privát nyugdíj számlákra.

Összefoglalva

Február közepéig mindenki megkapja az igazolásokat a nyugdíj megtakarítások után, a bevallási tervezetek pedig legkésőbb március 15-ig érkeznek meg. Nyugdíj előtakarékossággal az szja-d 20 százaléka visszaigényelhető, amelynek maximális összege évi 280 ezer forint. 

A tavalyi évben 988 ezer fő volt jogosult több mint 54 milliárd forintos adójóváírásra. Az egy főre jutó adójóváírás összege 54 ezer forint volt. Mivel a nyugdíj megtakarítások száma évről évre növekszik, így várhatólag a 2024-es évre is tekintélyes adójóváírás gyűlik össze. 

Szeretnél te is élni az adójóváírás lehetőségével? A GRANTIS szakértői szívesen kiszámolják neked, hogy személy szerint mennyi pénzt tudnál visszaigényelni, amihez a lenti űrlapon tudsz jelentkezni.