A cikk eredetileg a Budapest Business Journal Top 50 Financial Executives in Hungary 2024 kiadványban jelent meg november 29-én nyomtatott kiadásban. Az interjút magyar nyelven közöljük.

Névjegy és cégfilozófia

Sebestyén András pályáját pénzügyi tanácsadóként kezdte, majd értékesítési vezető lett. 2014-ben barátjával, Deák Ferenc Istvánnal közösen megalapította a Grantis etikus pénzügyi tanácsadó céget, amely 2017 óta Zrt.-ként működik. Idén ünneplik a cég alapításának 10. évfordulóját, amely mára cégcsoporttá nőtte ki magát. 

Sebestyén András a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) az elnökségi tagja. A természetben töltődik fel, szeret túrázni, vitorlázni és snowboardozni. A meditáció, az olvasás és a zene is fontos szerepet tölt be az életében.

„Őszinteség, szakmaiság, függetlenség – ezek a cég alapvető értékei. Csak olyan tanácsot adunk, amit az édesanyánknak is adnánk.”


Cégnév
Grantis Hungary Zrt.
VezérigazgatóSebestyén András
CégprofilPénzügyi tanácsadás
Alapítás éve2014
Árbevétel (2023)1,270 milliárd forint
Székhely1061 Budapest, Paulay Ede u. 65.

Jogi megfelelés, digitalizáció és utánpótlás

Mi a legnagyobb kihívás, amivel most a pénzügyi szektor szembenéz?

Az alkuszi szektor drámai változások előtt áll, és csak a nagyobb, tőkeerős cégek tudnak fennmaradni. A legnagyobb kihívások közül hármat emelnék ki. Először is a jogi szabályozásoknak való megfelelést, a betartandó rendeletek és beszámolók száma csak sokasodik, és az erre való odafigyelés több erőforrást igényel, minket is komplett jogi csapat támogat ebben.

Az informatikai háttér is egyre költségesebb, de indokolt a fejlesztés, hiszen kiélezett a verseny. A piacon lévő több mint 300 alkuszcég 80-90 százaléka azonban eddig elszalasztotta ezeket a lehetőségeket. Mi már kijártuk ezt az utat. A digitalizáció a kezdetektől fogva fontos számunkra, és a jövőben is szeretnénk ebben úttörők maradni.

Már évek óta online termékkalkulátorokkal, tarifáló szoftverekkel, automatizált ajánlatkiküldő, és digitális szerződéskezelési rendszerrel dolgozunk, csak hogy néhány példát említsek a legalább 15 alkusztámogató fejlesztésünk közül.

Szintén kihívást jelent az alkuszcégeknek, hogy sok esetben nincs megoldva az utánpótlás. Azok számára, akiknek ezekre a fejlesztésekre nincs kapacitásuk, fúzió keretében megoldást kínálunk, hogy a brandjüket és az integritásukat megőrizve folytathassák a tevékenységüket, és a generációváltás terhét is levesszük a vállukról

„A Grantisnál mindenkinek küldetése van”

A pénzügyi tanácsadás, mint hivatás

A megfelelő képzettségű munkatársak megtalálása vagy inkább a megtartása nehezebb?

A független közvetítők számára mélyütés volt a 2022 őszén történt katatörvény-módosítás, hiszen korábban az országban mintegy 40 ezer biztosítási vagy pénzpiaci közvetítői tevékenységet végző szakember jelentős része kata szerint adózott. A tavalyi évben ez jelentősen megnehezítette a toborzást.

Az alkuszi társadalom is öregszik, hiányoznak a fiatalok a szakmából, mi ebben is szeretnénk változást elérni. Szakértői gárdánk idén már közel 100 főre bővült. A tapasztalt kollégák és a tehetséges pályakezdők számára egyaránt perspektívát és vonzó feltételeket nyújtunk.

Összetartó csapatunk van, büszkék vagyunk arra, hogy többen már az alapítás óta velünk tartanak. Motivált szakemberekkel dolgozunk együtt, akiknek az az elsődleges céljuk, hogy az embereknek segítsenek abban, hogy jó pénzügyi döntéseket hozzanak. A pénzügyi tanácsadásra egy életre szóló hivatásként tekintünk

Képzések, közösségépítés és mentorálás

Milyen az egyensúly a cégnél a munkahelyi jelenlét és a távmunka között?

A pénzügyi tanácsadást kötetlen munkaidőben, akár területi korláttól függetlenül is lehet végezni. Tanácsadóink az irodába, külső helyszínre és online is szervezhetik a tárgyalásokat, a saját időbeosztásuk és az ügyfelek igényeihez igazítva. Több kollégánk is van, aki külföldön él és távmunkában dolgozik.

A modern technológiáknak köszönhetően, mint a nyomtatványgeneráló applikáció, ma már minden feltétel adott a teljesen papírmentes tanácsadáshoz, és az online szerződéskötésre is van lehetőség. 

Vannak olyan alkalmak, amiken mindenki részt vesz személyesen. Havonta szervezünk például szakmai napokat, ahol közösen átbeszéljük az eredményeket és a célokat. A képzésekre és a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektetünk.

Rendszeresen szervezünk kirándulásokat, családi napokat, a társasjáték estek, a könyvklub, a jógaórák és a pizzasütés a tetőn is már hagyománnyá váltak. A közös programoknak összetartó ereje van.

Indokolt új karrierutakat kínálnia a cégnek, hogy jobban vonzza a Z-generációs jelölteket?

Tanácsadóink és munkavállalóink között is évről évre egyre több fiatalt köszönthetünk. Ma már a pályakezdők mentorálására is van kapacitásunk komplex onboarding programunk keretében. Számunkra az ember a legfontosabb érték a cégben.

Cégfilozófiánk része, hogy mi nem céget építünk, hanem embereket. A fiatalok számára kiszámítható, hosszú távú karrierutakat kínálunk. A Grantisnál mindenkinek van küldetése abban, hogy közösen segítsük Magyarországon a pénzügyi tudatosság fejlődését, és ezáltal az emberek életének jobbá tételét.