Már azért is téríthet az utasbiztosításod, ha késik a járatod
- Írta: Grantis Hírek
- publikálva: 2024. június 21.
- frissítve: 2024. augusztus 15.
- Olvasási idő: 5 perc
Egyre többször késnek a járatok, a törlések is gyakoribbak lettek
Befejeződött az iskola, indul a vakáció. A felhőtlen tengerparti nyaralás élményét azonban igencsak megkeserítheti, ha repülőnk jelentős késéssel indul, netán törlik a járatot vagy ha másik reptéren kell leszállnia. És ez nem is csupán teoretikus veszély: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023-ban a járattörlések száma 15 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ezenkívül a járatkésések száma is jelentősen megugrott – világított rá a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Tavaly az összes járat 25 százaléka legalább 15 perces késéssel indult vagy érkezett meg. Az ilyen mértékű késések hatással vannak az utasok utazási élményére és a légitársaságok megbízhatóságát is megkérdőjelezik.
Az utasbiztosítás így lehet hasznodra, ha repülővel utazol
Csökkentheti a bosszúságot, ha az utasbiztosításunk fedezete kiterjed a járattörlésre, késésre, illetve útvonalmódosításra is, vagy arra az esetre, ha túlfoglalás miatt nem engedik a felszállást a repülőre, amely a csatlakozó légi járat lekésését eredményezheti.
Ha repülőgéppel utazunk, érdemes megvizsgálni, milyen esetekben, milyen kompenzációra számíthatunk a biztosítótól:
- Meghatározott térítés járhat például járattörlés, késés vagy útvonalmódosítás esetén is kárbejelentést követően.
- Megtérítheti a biztosító a már kifizetett, de fel nem használt utazási költségeket, mint például a repülőjegy árát, a szállásköltségeket vagy más előre fizetett szolgáltatásokat, illetve a hazautazás többletköltségét.
- Az utasbiztosítás 24/7 elérhető magyar nyelvű ügyfélszolgálatot – asszisztenciát – biztosít, amely segít a problémák megoldásában, tanácsot ad és támogatást nyújt a nem várt helyzet kezelésében.
- Emellett egyes utasbiztosítások esetében lehetőség van arra is, hogy a szolgáltatási összeget kárbejelentés nélkül kapjuk meg, ha a szerződéskötéskor megadásra került a légi járat indulása és a bankszámlaszámunk, ahová a térítést kérjük.
- Van olyan biztosító, aki blokkláncon futó okosszerződéseket alkalmaz a gyors ügyintézés és az ügyféligények minél magasabb szintű kiszolgálása érdekében.
- Ha a járatkésés vagy törlés miatt az utasnak több időt kell eltöltenie egy adott helyen, a biztosítás fedezheti a balesetből vagy betegségből kifolyólag a esetlegesen felmerülő egészségügyi költségeket is, például sürgősségi orvosi ellátást vagy gyógyszereket.
- Az utasbiztosítás jogi tanácsadást és segítséget is nyújthat, ha a járattörlés vagy késés miatt jogi problémák merülnének fel, például kártérítési igények esetén.
- Repülővel történő utazás kapcsán a poggyász is veszélybe kerülhet. A legtöbb utasbiztosítási csomag térítést nyújt, ha a feladott poggyászunk késik, netán végleg eltűnik vagy megsérül a reptéri káoszban. Fontos azonban ellenőrizni, hogy az adott biztosítás milyen típusú eseményekre terjed ki.
- Mindemellett létezik sztornóbiztosítás, más néven útlemondási biztosítás is. Ez egy olyan biztosítási forma, amely az utazás pontosan meghatározott okok miatti lemondása vagy megszakítása esetén nyújt védelmet. Fedezheti tehát azokat a költségeket, amelyeket az utazó nem tud visszakapni, például a repülőjegy árát, a szállás díját, és egyéb előre kifizetett szolgáltatásokat, amennyiben az utazás lemondása valamilyen biztosított esemény miatt történik, például betegség, baleset vagy egyéb okok miatt, mert például a biztosított lakásába betörtek.
Számos társaság kínál ilyen típusú biztosítást, ám annak pontos feltételei és a fedezet mértéke biztosítónként eltérő lehet.
Az utasbiztosítás tehát elengedhetetlen eleme minden utazásnak. Fontos azonban, hogy alaposan tájékozódj az elérhető biztosítási lehetőségekről és azok feltételeiről, hogy a legmegfelelőbb védelmet választhassa. Az utasbiztosítások széles választékának köszönhetően mindenki megtalálhatja a saját igényeinek megfelelő csomagot. Egy európai úti cél esetében mindez fejenként akár napi ezer forint alatti összegért is megfelelő szinten érhető el. A Grantis szakértői szívesen segítenek kiválasztani a számodra legjobb ajánlatot.
Ebben a cikkben
Tartalomjegyzék
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.