Főbb megállapítások

  • Minden 3 és 18 év közötti magyar jogosult az állami gyermek balesetbiztosításra, amely csonttörés, baleseti eredetű rokkantság és halál esetén térít.
  • A szolgáltatás bár ingyenes, de nem teljeskörű, és a biztosítási összegek is csekélyek ahhoz, hogy fedezni tudnák a valós károkat.
  • A privát balesetbiztosítások többféle kockázatra is védelmet nyújtanak, mint például a baleseti eredetű műtétekre és az égési sérülésekre. Plusz nagyobb összegben is térítenek, rokkantság esetén az állami biztosítás összegének akár a harmincszorosát is fizethetik.

Mire elég az állami gyermek balesetbiztosítás?

Az államilag finanszírozott balesetbiztosítás 3 és 18 éves kor között minden magyar gyermeknek, illetve fiatalnak alanyi jogon jár. A díjat tehát nem a szülők, hanem az állam fizeti a biztosítónak. A kockázatviselést idén is a CIG Pannónia és a Groupama látja el közösen.

Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló kormányrendelet alapján baleseti halálra 200 ezer forintot, csonttörésre 3 ezer forintot, maradandó egészségkárosodásra pedig 3-300 ezer forint közötti összeget térítenek a rokkantság mértékével arányosan. 

Az állami gyermek balesetbiztosítás maximum 300 ezer forintig fizet

Biztosítási kockázatBiztosítási összeg
Baleseti halál200 000 Ft
Csonttörés3 000 Ft 
Maradandó egészségkárosodás 
1-9% fokú rokkantság
10-29% fokú rokkantság
30-100% fokú rokkantság




3 000 Ft
50 000 Ft
300 000 Ft 
biztosítási összegnek
a rokkantság fokával
megegyező százaléka
Forrás: 119/2003. (VIII. 14.) Korm. rendelet

A balesetbiztosítás nemcsak Magyarország területén nyújt fedezetet, hanem a Föld valamennyi országában, a nemzetközi vizeken és légtérben is. 

A rendelet szerint balesetnek minősülnek az olyan betegségek is, mint a gyermekbénulás, a kullancscsípés következtében kialakuló agyburok- és agyvelőgyulladás, a veszettség és a tetanuszfertőzés. Ugyanakkor a biztosítás nem nyújt teljeskörű védelmet a balesetekre, például a fogtörésre, a kutyaharapásra, az égési sérülésre vagy a műtétekre már nem fizet. A csonttörésen kívül gyakorlatilag csak a balesetből eredő rokkantság és halál esetén térítenek.

Hogyha megtörtént a baj, a balesetet 30 napon belül be kell jelenti a biztosítónak. Ehhez egy igénylőlapot szükséges kitölteni és igazolni a biztosításra való jogosultságot, valamint csatolni a balesettel kapcsolatos orvosi leleteket. Amennyiben minden dokumentum beérkezett, a biztosító 15 napon belül fizet – jelezték a Grantis szakértői. 

Az állami gyermek balesetbiztosítást 2003-ban vezették be, az elmúlt két évtized során viszont nem emelkedtek a biztosítási összegek. Ha a gyermek focizás közben eltöri a lábát, akkor a csonttörésért kapott 3 ezer forintos kártérítés nem fedezi a tényleges kiadásokat, mint a gipsz, a mankó, a gyógyszerek vagy a magángyógytorna árát. 

A 10 százalék alatti rokkantságra is mindössze 3 ezer forint jár, pedig ebbe a kategóriába már komolyabb problémák is beletartoznak, mint a kéz- vagy a lábujj, illetve az ízlelőképesség elvesztése. A szakértők szerint összességében tehát érdemes tisztában lenni a jogainkkal és szükség esetén élni az állami biztosítás adta lehetőségekkel, de a magasabb fokú védelem érdekében célszerű külön biztosítást is indítani a gyermeknek.

Milyen pluszt adnak a privát balesetbiztosítások?

Gyermek balesetbiztosítást lehet kötni önállóan is, de többnyire a felnőtt biztosítások mellé szokták ajánlani kiegészítőnek. A már havi pár ezer forinttól elérhető egyéni balesetbiztosítások az államinál lényegesen több kockázatra kiterjednek és a biztosítási összegek is magasabbak. A Grantis szakértői 5 biztosító ajánlatát hasonlították össze 5 lényeges szempont szerint.

Milliós térítések az egyéni balesetbiztosításoknál

Biztosító/
Biztosítási esemény 
és összeg
Alfa Help
Gyerek Maxi
Generali
Többmilliós segítség
Kölyök Prémium
Groupama
Aktiva
Gyermek
Uniqa
Puzzle
Gyermek
Union
Menta
Gyermek
Baleseti halál500 000 Ft500 000 Ft1 000 000 Ft
Csonttörés, csontrepedés35 000 Ft40 000 Ft25 000 Ft20 000-40 000 Ft (súlyosságtól
függően)
50 000 Ft
Balesetből eredő rokkantság5 000 000 Ft 100 000 Ft
(1-10%)
5 000 000 Ft
(11-50%)
10 000 000 Ft
(51-100%)
30 000 Ft
(1-29%)
3 000 000 Ft
(30-100%)
200 000 Ft
(10-30%)
rehabilitációs szolgáltatás
2 000 000 Ft
(50%-tól)
10 000 000 Ft
(31-100%)
1 000 000 Ft
(100%)
Baleseti eredetű műtét300 000 Ft500 000 Ft150 000 Ft100 000 Ft250 000 Ft
Baleseti eredetű égés1 000 000 Ft800 000 Ft2 000 000 Ft250 000 Ft100 000 Ft
Forrás: Grantis gyűjtés a biztosítók által kínált csomagok alapján

Baleseti halálra az állami biztosítás fixen térít, az egyéni biztosítások gyerekeknél nem minden esetben, de ahol igen, ott 500 ezer és 1 millió forint közöttiek a biztosítási összegek. Csonttörésre 20 és 50 ezer forint között térítenek a biztosítók.

Amíg rokkantság esetén az állami biztosítás nyújtotta maximális 300 ezer forintos biztosítási összeg egyértelműen nem elég a komplex gyógykezelések finanszírozására, addig az akár 10 millió forintot fizető privát biztosítások arra is alkalmasak lehetnek, hogy pótolják a szülő jövedelmét a gyermekgondozás miatt a munkából kiesett évek alatt – hívták fel a figyelmet a Grantis szakértői.

Az említett főbb kockázatok mellett a biztosítók ajánlattól függően többféle eseményre is téríthetnek, például izom- és szalagszakadásra, sürgősségi szállításra és mentésre, speciális műtétekre, kómás állapotra, állatharapásra, kullancscsípés okozta bénulásra. Vagy éppen a második orvosi szakvéleményre, jogvédelemre és az elmaradt tanulmányok pótlására is biztosíthatnak fedezetet. Emellett léteznek kifejezetten oktatási intézmények vagy családok számára elérhető csoportos tanulói biztosítások is, amelyekkel kiterjeszthető a védelem.

A Grantis szakértői szerint kritikus fontosságú lehet egy balesetbiztosítás megléte gyermek mellett. Anyagi védelmet jelent arra az esetre, ha a szülő kiesik a munkából, de a költségek megnövekednek a mindennapi kiadásokon túl a gondozással és felépüléssel járó kiadásokkal is. Ha még az iskolakezdés előtt szeretnéd ezt elintézni, tanácsadóink örömmel segítenek neked az ár-érték arányban legjobb megoldás kiválasztásában, amely valós segítséget nyújthat a gyermekednek.