1. Mennyi idős vagy és mennyire számít neked a nyugdíjkorhatár?

Nyugdíj megtakarítás indítása előtt az egyik első kardinális kérdés általában az szokott lenni, hogy mikor érdemes elkezdeni és meddig nem késő még? Alapvetően három államilag támogatott lehetőség közül tudsz választani: az önkéntes nyugdíjpénztárba akár már 16 éves kortól beléphetsz, míg nyugdíjbiztosítást és nyugdíj előtakarékossági számlát 18 éves kortól nyithatsz. 

Mivel a 15 és 24 év közöttiek közül mindössze 255 ezren dolgoznak, és egy friss kutatás szerint havi 200 ezer forint alatt van a fiatalok átlagjövedelme, ezért bármennyire is célszerű lenne, nem reális ilyen fiatalon elkezdeni nyugdíjra takarékoskodni. Ha csak a szüleid úgy nem gondolják, hogy a mai átlagnyugdíjból okulva megfinanszírozzák neked, esetleg a munkáltatód juttatásként állja (erre az önkéntes nyugdíjpénztár esetében van lehetőség). 

Ügyfeleink többsége 25 és 45 éves kora között kezd el félretenni nyugdíjcélra, köztük is a legaktívabb a harmincas korosztály, akiknek már kialakulóban van az egzisztenciája, és van elég jövedelmük ahhoz, hogy be tudjanak tervezni az életükbe egy rendszeres megtakarítást. 

Bár azt szokták mondani, hogy takarékoskodni sosem késő, a privát nyugdíjad esetében sajnos mégis nagyon kell figyelni az „időkapura”. Érthető, ha fiatal felnőttként még nem a nyugodt nyugdíjas éveidről ábrándozol, és a nyugdíjas korod először 50 felett jut eszedbe, de szólok előre, hogy akkor a megtakarításhoz már az utolsó pillanatokban jársz. 

Még azért akkor is van némi remény, ha közel állsz a nyugdíjhoz, az önkéntes nyugdíjpénztárat nagyon nehéz lekésni, akár még 55 évesen is belevághatsz, ezt a megtakarítási formát a beláthatóság és az alacsony kockázatok (főként állampapírba megy a befektetés) és a rövidebb időtáv miatt egyébként is általában a középkorúaknak szoktuk ajánlani, akik már közelebb állnak a nyugdíjhoz és stabilitásra vágynak. A nyugdíjbiztosítás és a nyugdíj előtakarékossági számla esetében viszont jó, ha megvan a legalább 15-20 év futamidő, ugyanis minimum ennyi időre van szükség ahhoz, hogy a kamatos kamat kifejtse az erejét. 

Azt, hogy számodra melyik megtakarítási forma lehet ideális, még az is befolyásolhatja, hogy hány évesen szeretnéd felvenni a pénzt. Nyugdíjbiztosítással már a 65. születésnapodon hozzáférhetsz a nyugdíjtőkédhez, a többi típus az aktuális korhatárhoz igazodik. 

Nézzünk is egy konkrét példát arra, hogy 25 és 45 éves kor között indítva a megtakarítást (öt évenkénti lebontásban), mekkora privát nyugdíjat lehet felépíteni. A GRANTIS ügyfelei átlagosan havi 29,5 ezer forintot fordítanak nyugdíjcélú megtakarításra, ezért ezzel az összeggel számolok. Az évi várható 3 százalékos inflációval és 6 százalékos átlaghozamokkal kalkuláltam.

Havi 29,5 ezer forintból már meg lehet a 471 ezer forintos privát nyugdíj

ÉletkorHavi privát nyugdíj Privát nyugdíjtőke
25471 073 Ft69 508 115 Ft
30337 954 Ft49 865 997 Ft
35237 039 Ft34 975 723 Ft
40160 943 Ft23 747 521 Ft
45103 910 Ft15 332 183 Ft

Ahogy a táblázatban is láthatod, minél fiatalabban vágsz bele a takarékoskodásba, annál nagyobb privát nyugdíjtőkére tehetsz szert. 25 évesen még reális cél lehet a 69,5 millió forintos nyugdíjalap is, de a többi korcsoportban is több tízmilliós nyugdíjtőkét érhetsz el. 

2. Mennyi pénzt tudnál rendszeresen megtakarítani és ezt hogyan tedd?

Először is abból érdemes kiindulni, hogy mekkora állami nyugdíjra, illetve nyugdíjhiányra számíthatsz. Nyugdíjkalkulátorunk segítségével ezt most ebben a percben meg is tudhatod!

Nyugdíjkalkulátor

Születési évem
Nettó fizetésem Ft

A nyugdíjkalkulátor által számított adatok tájékoztató jellegűek, és körülbelül 90%-os pontossággal számolnak.

Hogy számol a kalkulátor?
Várható nyugdíjad:
Ami -tal kevesebb mint a mostani fizetésed. Ahhoz, hogy ezt a hiányt pótold, havonta és közötti összeget érdemes félretenned egy 20% adójóváírásos nyugdíj előtakarékosságba.

Tanácsadóink segítenek kiszámolni azt is, hogy a jövőben mekkora privát nyugdíjra lehet szükséged ahhoz, hogy jó életszínvonalon élj, mit fognak akkor érni a most kalkulált számok, és ehhez mennyit szükséges félreraknod a jelenlegi lehetőségeidhez mérten.

Amellett, hogy a speciális élethelyzeteket is figyelembe vesszük, általában azt szoktuk tanácsolni az ügyfeleinknek, hogy annyit tegyenek félre, amennyit nem éreznek lemondásnak, például ha azt az összeget szánják megtakarításra, amit egyébként is céltalanul elköltenének, akkor az egy jó befektetés volt. 

Az önkéntes nyugdíjpénztárnál becsapós lehet, hogy akár már havi 5-10 ezer forinttal is el tudsz indulni, de ha a lelkiismereted megnyugtatásán kívül valós pénzügyi céljaid is vannak, akkor érdemes ennél többet is rászánni. Tanácsadóink segítenek meghatározni, hogy az életkorodhoz és céljaidhoz megfelelően mi lenne az ideális választás. 

A nyugdíj előtakarékossági számlának a legalacsonyabb a kezelési költsége, a többi részét pedig te szabályozhatod azzal, hogy milyen befektetéseket választasz. A nyugdíjbiztosítások jellemzően drágábbak, igaz, nagyobb védelmet is élveznek, és életbiztosítási funkciót is betöltenek, ugyanis haláleset, illetve rokkantság esetén is térítenek. 

A költség-haszon elv alapján a költségeket mindig a hozamokkal együtt érdemes nézni, nem az a fontos, hogy olcsó terméket válassz, hanem hogy az jó hozamot termeljen neked, ez egyébként mindhárom megtakarítási formára igaz. Ha a megtakarításod nem teljesít infláció felett, az olyan, mintha vennél egy 500 ezer forintos használt autót, de egyből rá is kellene költened még 500 ezer forintot. 

Független pénzügyi szakértőnk tippje: ha havonta egyelőre csak 20 ezer forintod van megtakarításra, akkor egy típust válassz, ha viszont már van havonta 40-50, esetleg 100 ezer forintod is erre a célra, akkor érdemes szétosztani a pénzt a megtakarítási formák között, hogy többnél is kimaxold az évi 20 százalékos adójóváírást.

A nyugdíj előtakarékossági számlánál 100 ezer forint, a nyugdíjbiztosításnál 130 ezer forint, az önkéntes nyugdíjpénztárnál 150 ezer forint az évente maximálisan visszaigényelhető szja. Két vagy három megtakarítási forma kombinálásával az évi 280 ezer forint is elérhető. Ha még idén élsz ezzel a lehetőséggel, az olyan, mintha saját magadnak adnál karácsonyi bónuszt. 

Ha nem fizetsz szja-t, mert pl. vállalkozó vagy, akkor sincs semmi gond, mert nyugdíjbiztosítással így is érvényesítheted az adójóváírást, ugyanis ez a forma lehetővé teszi, hogy a biztosított és az szja-t fizető két különböző személy is lehet.

A megtakarítási forma kiválasztásánál az is szempont lehet, hogy melyik, mennyire rugalmas, tudsz-e szüneteltetni, módosítani a díjakon. A három típus közül a nyugdíjbiztosítás igényli leginkább a rendszeres pénzügyi elköteleződést, ami azoknak lehet előny, akik számára ez motiváló eszköz, ennél a típusnál az emberek átlagban többet is tesznek félre. A nyugdíj előtakarékossági számlára akkor és annyit teszel, amennyit épp jónak látsz, ez teljesen rád van bízva. Az, hogy a rendszeresség, mint követelmény, előny vagy hátrány, azt mindenki maga dönti el, de az önkéntes nyugdíjpénztárak példája szemléletes, mert a tagoknak csak a fele fizeti fegyelmezetten a tagdíjat. A nyugdíjbiztosításoknál még említésre méltó az eseti számla lehetősége, amelyre bármikor tehetsz be pénzt, és bármikor le is emelhetsz róla. 

Vonj be egy független szakértőt, akitől teljes képet tudsz kapni a megtakarításokról!

Ezt a 3 dolgot vedd figyelembe, mielőtt nyugdíj megtakarítást választasz 

3. Mennyi kockázatot tudnál vállalni?

Nyugdíj megtakarításnál a kockázati szint azt jelenti, hogy mennyire tudod tolerálni, ha az egyenleged egy bizonyos időre lejjebb megy, tehát hány százalékos időleges csökkenést tudsz elviselni komfortosan (ez nem realizált veszteség, nem bukod el a pénzedet). A következő ábrán az amerikai részvénypiac 200 éves teljesítményét tekintheted meg 20 éves időszakonként, és ahogy láthatod, mindegyik szakaszban voltak alacsony és magas hozamok is, mégis összességében pluszosak a reálhozamok. 

Ezt a 3 dolgot vedd figyelembe, mielőtt nyugdíj megtakarítást választasz 

A hosszú távú megtakarítás már önmagában mérsékli a kockázatot. A végén úgyis visszatérsz a pénzedhez. Például ha megveszel egy almát 100 forintért, de három nap múlva az alma 70 forintot ér, akkor elbuktad? Nem, ott van az almád, csak éppen most kevesebbet fizet érte a piac. Két dolgot tehetsz: eladod az almádat, mielőtt gyorsan lejjebb megy, ez a legrosszabb döntés, vagy vársz, míg az alma 120 forint lesz. 

Önkéntes nyugdíjpénztárnál állampapírba (az alacsony és közepes kockázatú portólióknál legalább 40 százalékban, a magasnál kicsit kevesebb mértékben) és egyéb hazai értékpapírokba fektetik a pénzedet. A nyugdíjbiztosításnál garantált, menedzselt és vegyes befektetési alapokba teszik a megtakarításodat, ennél a terméknél 100 százalékban te választod meg a kockázatot (az eszközalapoknál diverzifikálnak is).

A legszélesebb palettával a nyugdíj előtakarékossági számla bír, amely során európai és hazai értékpapírokba: részvények, befektetési alapok, kötvények, stb. fektetheted a pénzedet, ez a forma nyújtja a legmagasabb befektetői szabadságot számodra, ugyanakkor csak olyan személyeknek ajánljuk, akik ehhez megfelelő pénzügyi tudással rendelkeznek. A másik két megtakarítási formával ellentétben itt nem elég annyi, hogy félreraksz, és minden megy magától, hanem aktívan menedzselned is kell a befektetésedet, ez azoknak éri meg, akik értenek hozzá és önálló lábra akarnak állni. Ha hosszú távra tervezel, akkor szinte „bűn” nem kockázatot vállalni, hiszen így érhetsz el magas hozamokat

Segítünk eligazodni! Érdeklődj szakértőinknél a nyugdíj megtakarítási lehetőségeidről.

Jelentkezz az űrlapon keresztül!

A magyar gazdasági helyzettől leginkább az önkéntes nyugdíjpénztárak függenek a magas állampapír kitettség miatt, a nyugdíjbiztosítások hozamait a választott eszközalapok teljesítménye befolyásolhatja, a nyugdíj előtakarékossági számlánál pedig a saját értékpapír-kereskedési szaktudásod a mérvadó.

Bizonyára téged is nyomaszt a jelenlegi gazdasági helyzet, az infláció és a háborúk, ezért érthető, ha rengeteg kérdésed lenne a megtakarításokkal kapcsolatban, hogy mi és hogyan éri meg, biztonságban tudhatod-e félretedd pénzedet. Minket is foglalkoztatnak ezek a témák, és fel vagyunk rá készülve, mert naprakészek vagyunk a pénzpiaccal kapcsolatban. 

Megnyugvásra ad okot, hogy a több száz éves múlttal rendelkező biztosítók már két világháborút is megéltek, és még az amerikai részvénypiac is az elmúlt 200 évben átlagosan 6,6 százalékos reálhozamot produkált, és a nagy gazdasági válságokat mindig fellendülés követte.

Megtakarításodat forintban, euróban és dollárban is kötheted. Nyugdíj megtakarításon keresztül lehetőséged van nemzetközi projektekbe beszállni, nagy világcégek részvényeiből vásárolni. A jelenlegi gazdasági helyzetben még inkább felértékelődnek a hosszú távú megtakarítások. Érdekes, hogy pont a koronavírusjárvány idején is megnövekedett a kockázatvállalási hajlandóság. Ránk mindig számíthatsz, még abban az esetben is tudunk segíteni, ha ki szeretnél szállni a megtakarításból.

Az MNB ajánlása:

 

  • Az önkéntes nyugdíjpénztár széles körben elterjedt és mindenkinek ajánlott megtakarítási forma. Magas szintű befektetési szakértelemmel nem rendelkező ügyfelek számára is megfelelő megoldás lehet. Jóváírás történhet egyénileg és munkáltatói befizetés után is.

 

  • A nyugdíj előtakarékossági számlát általában a magasabb jövedelemmel és magas szintű pénzügyi ismeretekkel rendelkező ügyfelek választják, mert bár nagyon rugalmas befektetési lehetőségeket kínál, de szakértelmet és folyamatos odafigyelést igényel.

 

  • A nyugdíjbiztosítási termékek rendszeres befizetési kötelezettség vállalása mellett javasoltak. Nyugdíjbiztosítási termékek széles skálája megtalálható a piacon, így mindenki a befektetési szaktudásának és kockázatvállalási hajlandóságának legmegfelelőbb terméket választhatja, melyhez kiegészítő biztosítási szolgáltatás is párosul.

Összefoglalás

Az életkorodat illetően alapvetően nincsenek nagy különbségek a nyugdíj megtakarítások feltételei között, mégis van pár olyan tényező, amire érdemes figyelni. Például, ha fontos számodra, hogy korhatár emeléstől függetlenül, már a 65. születésnapodon felvehesd a privát nyugdíjtőkédet, akkor erre csak a nyugdíjbiztosítással van lehetőséged. Fiataloknak hosszú távra inkább a nyugdíjbiztosítást szoktuk javasolni, az önkéntes nyugdíjpénztárba viszont még az utolsó pillanatokban, 50-55 évesen sem késő beszállni. A nyugdíj előtakarékosság számlát profi pénzügyi szakembereknek ajánljuk.

A termék költségeket illetően a nyugdíj előtakarékossági számla és az önkéntes nyugdíjpénztár számít olcsónak. A nyugdíjbiztosítások között nagyon sok a drága termék, nem mindegy, hogy mit választasz, de tudj róla, hogy egy jó nyugdíjbiztosítással kétszámjegyű hozamok és az évek alatt többmilliós bónuszok hozhatók össze.

Az évi 20 százalékos adójóváírás a személyi jövedelemadódból mindhárom megtakarítási formára érvényes, ha már van havonta 40-50 ezer vagy akár 100 ezer forint feletti összeged erre a célra, akkor pedig érdemes elgondolkodni az adójóváírás maximalizálásán, amelynek felső határa évi 280 ezer forint. 

A hosszú távú megtakarításokat válság idején is érdemes megőrizni, így tudsz belőle igazán nagyot profitálni.

Mindezek alapján melyik akkor a legjobb nyugdíj megtakarítási forma? Erre nincs általános, mindenkire igaz, egzakt válasz, éppen ezért foglalkozunk minden ügyfelünkkel egyedi módon, hogy megtaláljuk a számára legideálisabb megoldást. 

Segítünk eligazodni a sokféle lehetőség között, nálunk van az összes pénzintézet ajánlata! Szakértőinktől szabadon kérdezhetsz, akik nem bemagolt szöveget fognak elmondani, hanem konkrét tapasztalatok alapján válaszolnak, hiszen már több ezer sikeres megtakarítási szerződést kötöttek, és pénzintézet független tanácsadóként nem érdekük egyik irányba se húzni. Egy díjmentes személyes vagy online tanácsadás keretében átbeszélhetjük a szempontokat, hogyan járnál jobban. A lenti űrlapon kérhetsz visszahívást!