Mi is történt valójában a magánnyugdíjpénztárakkal?

A magánnyugdíjpénztárak (manyup) 1998-ban alakultak az állami nyugdíjrendszer második pilléreként (az első pillér a ma is hatályos, a felosztó-kirovó rendszer alapján működő állami nyugdíj). Ennek az életrehívását alapvetően nemes cél vezérelte, hogy több lábon álljon az állami nyugdíjrendszer: az időskori nyugdíj kétharmadát az első pillérből, egyharmadát pedig a manyupból tervezték finanszírozni. Ez arra is szolgált, hogy az emberek a nyugdíjuk egy részét a saját járulékaikból tudják kitermelni, és ne kelljen teljesen a fiatal generációra támaszkodni.

A tagok többségét kötelezték, például egy ideig minden pályakezdőnek muszáj volt belépnie. A rendszer úgy működött, hogy a tagok bruttó jövedelme után járó nyugdíjjárulékot a pénztár számláján tárolták. Sokan abban a hitben voltak, hogy ez a pénz majd egyszer az övék lesz nyugdíjas korukban, hiszen ez is volt az eredeti terv, ezt ígérték nekik. Ám az állam 2011-ben meghozott egy döntést, és az ott felhalmozott pénzt az államadósságba olvasztotta, 3000 milliárdot sikerült is két év alatt elkölteni. A legtöbben ezt egy nagyon fájó pontnak élték meg, hogy elvették tőlük, teljesen jogosan. Viszont az az igazság, hogy ez a pénz valójában sosem volt az övék, csak a bruttó járulékra való rendelkezési jog, amit hiába lengettek be, végül az emberek nem tudtak vele élni. Sovány vigasz, de a tévhitekkel ellentétben azért nem vettek el mindent, a hozamokat kifizették a kilépőknek. 

És létezik egy harmadik pillér is, amely teljes mértékben független az állami nyugdíjrendszertől, ez pedig az öngondoskodás, amelynek jelenleg háromféle formája van: az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíj előtakarékossági számla és a nyugdíjbiztosítás. Privát megtakarításra nem kötelezhet senki, a megtakarítást és annak mértékét a saját döntésed alapján hozod meg, a nettó, leadózott béredből, ez épp olyan saját tulajdon, mint egy bankszámla, és megszüntetni is csak te tudod. A manyupot és az öngondoskodást ezért sem lehet egymáshoz hasonlítani, annyira más az egész koncepció, két külön kategória.

A videóban Sebestyén András, a GRANTIS vezérigazgatója elmondja, hogy mi a különbség a manyup és a privát megtakarítások között.

Egy privát nyugdíj megtakarítás miért nem juthat a manyup sorsára? 

Ha nagyon kevesen is, de még mindig vannak manyup-osok, tavaly 52 700 tagot számláltak, ők azok, akik úgy döntöttek, hogy ezek után is szeretnének maradni a rendszerben (erre is volt lehetőség, de a tagok 97 százaléka tovább állt), de jelenleg már csak négy pénztár működik. Bár azt tudjuk, hogy mi sem sok állami nyugdíjra számíthatunk, de a manyup-osok még kevesebbet fognak kapni, csak az állami nyugdíj 70-80 százalékát, a többi nyugdíj megtakarítás viszont nem zárja ki, hogy 100 százalék állami és privát nyugdíjad is legyen.

Magánnyugdíjpénztár ≠ önkéntes nyugdíjpénztár

Érthető, ha az előzmények miatt szkeptikus vagy a pénztárakkal kapcsolatban, azonban érdemes már az elején tisztázni a fogalmakat, ugyanis sajnos sokan még mindig keverik a magánnyugdíjpénztárt az önkéntes nyugdíjpénztárral (önyp) a névhasonlóság miatt, pedig a manyup sosem volt az öngondoskodás része (az állami nyugdíjrendszer része volt). Az önkéntes nyugdíjpénztár nevében szerepel is, hogy önkéntes, azaz a tagok a saját döntésük alapján lépnek be (a nettó fizetésükből tesznek félre), nem úgy, mint a manyupnál, amelynél kötelezték az embereket erre, és a bruttó bérükből történt a befizetés. Az önyp ráadásul régebb óta is létezik, mint a manyup, több mint egymillió tagja van (a nyugdíjra takarékoskodók fele választotta ezt a formát) és immáron 30 éve stabilan működik

A privát nyugdíj az államtól független megtakarítás

Amíg a magánnyugdíjpénztárakkal az állam rendelkezett, addig a privát nyugdíj megtakarítások az államtól független, saját tulajdonnak számítanak, mint ahogy a bankszámládról sem emelhet le pénzt, vagy a karikagyűrűt sem húzhatja le az ujjadról az állam. 

A privát nyugdíj megtakarításokat adókedvezménnyel támogatja az állam. Évente 20 százalékos adójóváírás igényelhető vissza a személyi jövedelemadódból (a manyupnál egyébként nem volt ilyen). Hogy jött képbe megint az állam, ha nincs közük hozzá? Úgy, hogy elismerték, a jövő generációjának már nem tudnak majd rendes nyugdíjat adni, és ma is közel 1 millió nyugdíjas él a 186 ezer forintos medián nyugdíj alatt, ezért állami támogatással ösztönzik a privát megtakarításokat. Arról viszont előre szólok, hogy ha idő előtt törnéd fel a megtakarításodat, akkor kamatostul vissza kell fizetni az adójóváírásokat. És sajnos arra nincs garancia, hogy adójóváírások majd mindig is lesznek, de amit megkaptál, az már a tiéd. Már néhány év halogatásával is millióktól eshetsz el, ha nem élsz a lehetőséggel.

A videóban Reiner András, a GRANTIS vezető pénzügyi szakértője elmagyarázza, hogy miért nem veheti el az állam a privát nyugdíj megtakarításokat.

Egy privát nyugdíj megtakarítás miért nem juthat a manyup sorsára? 

Milyen konkrét védelmet élveznek a privát nyugdíj megtakarítások?

Mindjárt rá is térek a védelemre, előtte azonban transzparensen elmondom, hogy mibe fektetik a pénzedet, és ez milyen kockázattal járhat. 

  • Az önkéntes nyugdíjpénztárnál állampapírokba megy a befektetés, ennél a megtakarítási formánál léteznek alacsony, közepes és magas kockázatú portfóliók is.
  • Nyugdíjbiztosításnál garantált, menedzselt és vegyes befektetési alapokba fektetnek, itt te választod meg a kockázatot.
  • A nyugdíj előtakarékossági számla esetében pedig európai és hazai értékpapírokba forgathatod a pénzt, ebben a leginkább az lehet kockázat, hogy magadnak kell menedzselned, egyedül ez a típus igényel pénzügyi ismereteket.

Tanácsadóink segítenek eligazodni az ajánlatok között, de ahol csak lehet, teljesen szabad kezet kapsz, ha vannak egyéni preferenciáid, például neked szívügyed, hogy zöldenergiába vagy orvostechnológiába fektess, akkor arra is van lehetőséged.

Megnyugtató tény, hogy az MNB a felügyelete alatt tartja a biztosítókat, akiknek szigorú követelményeknek kell megfelelniük. A nagy biztosítótársaságok több száz éves múltra tekintenek vissza, van amelyik már közel 200 éves, ha két világháborút túléltek, akkor bármi történjék, most sem fognak csődbe menni

A biztosítók egyébként még magukra is kötnek biztosítást, és van biztonsági fedezetük is. A legkiterjedtebb védelemmel a nyugdíjbiztosítások rendelkeznek, a viszontbiztosítási rendszernek köszönhetően az egyik biztosító át tudja vállalni a másiktól akár a teljes ügyfélállományt vagy szükség esetén intézi a kártalanítást. Emellett a nyugdíjbiztosítások garantált kamattal is megköthetők, ez azt jelenti, hogy ami a szerződésben rögzítve van, azt az összeget mindenképpen megkapod. Ez erős biztonságérzetet nyújt, viszont így kizárod annak a lehetőségét, hogy változó, de magasabb hozamokat érj el vele. A nyugdíj előtakarékossági számla esetében a Befektető-védelmi Alap (BEVA) vállal garanciát, ha jogosan ért a kár, például felszámolják az alapkezelőt, itt viszont azt érdemes előre tudni, hogy mivel ennél a megtakarítási formánál te gazdálkodsz a befektetéseiddel, így a pénzügyi döntéseidért neked kell vállalnod a felelősséget. A többihez képest az önkéntes nyugdíjpénztár mögött van a legkisebb védőháló, de azért a pénztárakat is felügyeli a jegybank és az adóhatóság.

Összefoglalva

Amíg a magánnyugdíjpénztár az állami nyugdíjrendszer része volt, kötelezték a belépést, és a bruttó jövedelemjárulékról való rendelkezési jog volt a tét, addig a privát nyugdíj megtakarítás önkéntes, a már adózott, nettó jövedelem alapján történik a takarékoskodás, és 100 százalékban saját tulajdonban áll – ez a tiéd és senki nem veheti el tőled, ezért nem ismétlődhet meg újra az, ami a manyuppal történt. 

Megtakarításaid biztonságáért többfaktoros védelem felel. A biztosítótársaságok egymásra is biztosítást kötnek, így nem kell attól tartani, hogy fizetésképtelenné válnának, bármi is történjék, van fedezet a kártalanításra. A nyugdíjbiztosítás esetében a viszontbiztosítás és a garantált kamat jelenthet védelmet, a nyugdíj előtakarékossági számlánál a BEVA, az önkéntes nyugdíjpénztárnál pedig a jegybank és az adóhatóság, az MNB egyébként minden pénzintézetet felügyel.

Szeretnél még többet megtudni arról, hogyan tudsz az államtól független, privát nyugdíj megtakarítást felépíteni és hogy milyen szempontokra érdemes figyelni a nyugdíjtermék kiválasztásánál? Tapasztalt tanácsadóink örömmel segítenek, ehhez a lenti űrlapon tudsz jelentkezni.