„Nem állapot, hogy nincs egyetlen olyan pénzügyi tanácsadó cég sem az országban, ami valóban az ügyfelek érdekeit nézi”

– hangzott el egy törökországi hotelszobában még 2013-ban az a mondat, ami később a GRANTIS megalapításához vezetett. Erre a megállapításra juttotunk mi, a cég későbbi megalapító, Deák Ferenc István és Sebestyén András, miután úgy éreztük,

Grantis-sztori
Fotó: Sebestyén András és Deák Ferenc István egy törökországi nyaraláson (2013)

Több éve dolgoztunk pénzügyi tanácsadóként akkor már, igaz külön cégeknél, de a tapasztalataink hasonlóan negatívak voltak. Eleinte még hittünk abban, hogy az önmagát függetlennek nevező tanácsadó cégek valóban függetlenek, aztán valamiért mégis mindig ugyanannak a 3-4 pénzintézetnek az ajánlata került be a termékpalettába.

De ha a rejtélyes, senki által nem ismert „céges közgazdászok” szerint ezek a legjobb konstrukciók a piacon, akkor nincs mit tenni, ezeket érdemes ajánlani az ügyfeleknek. Lelkes, fiatal tanácsadókként mi azért kíváncsiak voltunk, hogyan jött ki a matek ezeknél az ajánlatoknál, de mikor erről érdeklődtünk, azonnal falakba ütköztünk. Lehet, hogy azok a bizonyos közgazdászok nem is léteznek? Csalódottan vettük észre, hogy a szakmaiság senkit nem érdekel a cégvezetők közül, de az új tanácsadók toborzása már annál fontosabb nekik.

„Tényleg ez ma Magyarországon a pénzügyi tanácsadás? Egy függetlenség álcájába bujtatott MLM-értékesítés, ahol minden a jutalékról szól?”

– tettük fel a kérdést a törökországi hotelszobánkban. A török utat egyébként egy pénzintézet szervezte a tanácsadói partnereinek, és pusztán egy szerencsés véletlen következménye, hogy mi ketten egy szobába kerültünk.

A helyzetet annyira reménytelennek láttuk, hogy úgy éreztük, két út áll előttünk:

  • vagy elhagyjuk a tanácsadói pályát, és valami egész másba kezdünk,
  • vagy alapítunk egy saját céget, ahol a saját erkölcseink szerint hozhatjuk létre az ügyfeleket valóban kiszolgáló tanácsadást – Magyarországon elsőként.

Mint az mostanra nyilvánvaló, a nehezebb utat választottuk, és a cégalapítás mellett döntöttünk.

„Olyan tanácsot adjunk, amit a saját édesanyánknak is nyugodt szívvel adnánk.”

Olyan szolgáltatást szerettünk volna, amit szeretteink is szívesen igénybe vennének; amit nyugodt szívvel ajánlhatunk bármelyik ismerősünknek; amit mi is szívesen igénybe vennénk.

GRANTIS 2014-es elindításakor három
alapértéket tűztünk ki magunk elé:

1. Függetlenség

Kapcsolatba kerülni minél több pénzintézettel, ezzel biztosítani a valódi függetlenséget.

2. Szakmaiság

Valódi háttérszámításokra alapozva, szigorú kritériumrendszer alapján kiszűrni a legjobb ajánlatokat.

3. Őszinteség

Az előnyök mellett az apróbetűs részeket és a kockázatokat is őszintén bemutatni az ügyfeleknek.

Mindent nulláról kellett
felépítenünk

A kényelmes irodáink után egy 60 négyzetméteres, II. kerületi panellakásban találtuk magunkat:

Grantis-sztori

„Innen szép nyerni”

– állapítottuk meg, mikor végignéztünk az új „irodán”, és realizáltuk, mire is vállalkoztunk. Ferenc konkrétan a lakás egyik szobájában lakott, de András is csak aludni járt haza az albérletébe, amikor épp nem az országot járta az ügyféltárgyalásai miatt.

Minden időnket annak szenteltük, hogy felépítsük a tanácsadó céget, amit megálmodtunk. Ferenc az interneten marketingelte a GRANTIS-t, András pedig egész nap a szerződéses feltételeket bújta.

Andrással az is előfordult, hogy egy 950 km-es, 6 ügyféltalálkozós országos körút végén egyszerűen elaludt az iroda székében:

Grantis-sztori

A napi 10-14 órányi munkának lassan meglett az eredménye:

Hirtelen nagyon sok pénzügyi konstrukció vált elérhetővé a GRANTIS ügyfelei számára. Ezeket viszont nekünk, pénzügyi tanácsadóknak magabiztosan ismernünk kellett. Ez az, amit korábban egyik tanácsadó cég sem követelt meg a tanácsadóitól, sőt igyekeztek eltitkolni a részleteket, nehogy rájöjjenek arra, hogy nem feltétlen a legjobbat adják ügyfeleiknek.

Ideje volt átböngészni a szerződéses feltételeket, megtalálni az apróbetűs részek buktatóit, kigyűjteni a költségeket, megkeresni a múltbéli hozamokat, és mindezeket az információkat rendszerbe gyűjtve kereshetővé és szűrhetővé tenni.

Nem volt könnyű, mert mindenféle megtakarítási forma előjött: nyugdíj-előtakarékosságok, gyermekcélú megtakarítások, lakástakarékok, életbiztosítások, babakötvény, értékpapírszámlák stb.

Grantis-sztori

Az első kalkulátorok elkészültével szakmai alapokra helyeződött a GRANTIS tanácsadása, ami lehetővé tette, hogy teljes őszinteséggel beszélhessünk az egyes ajánlatokról. Pontosan tudtuk innentől kezdve, milyen előnye és hátránya van az adott konstrukcióknak, és ezeket egy percig sem titkoltuk el az ügyfelek elől.

„Üdv a GRANTIS-nál” –
megérkeztek az első munkatársak

Lassan, de biztosan gyarapodni kezdett az ügyfeleink száma, így a csapat további három tanácsadóval tudott bővülni (Timi, Zoli és Csaba). Az új munkatársak jól fizető, kényelmes állásokat hagytak ott a kedvünkért, és kezdhettek mindent elölről, nulláról felépíteni. Nem kevés vesztenivalójuk volt, de igazán már ők sem találták a helyüket a régi cégeik jutalékhajhász közegében. A GRANTIS olyan értékrendet képviselt, amit ők is mindvégig kerestek addigi pályájuk során.

Grantis-sztori

Így emlékeznek a kezdeti évekre
az első munkatársak

Grantis-sztori

Az első szakmai weblapunk indulása

Elindult az első (de nem az utolsó) szakmai portálunk, aminek hasábjain Ferenc igyekezett minden olyan információt ingyenesen megosztani mindenkivel, amit a magyar „független” pénzügyi tanácsadók inkább elhallgatnak az ügyfelek elől.

Grantis-sztori

Őszinte hangvételű cikkeink vírusként kezdtek terjedni

Utólag visszanézve a GRANTIS sikere nem kis részben a web 2.0-nak és a content marketingnek köszönhető: a szokatlanul őszinte blogbejegyzéseinket egyre előkelőbb helyen jelenítette meg a Google keresője, majd ezeket a cikkeket Facebookon is megosztottuk. Az emberek imádták, hogy kimondjuk az igazságot, és végre valaki érthetően, őszintén fogalmaz. Minél nagyobb volt az érdeklődés, annál nagyobb nyilvánosságot kaptak a cikkeink a közösségi médiában, ami még újabb érdeklődőket hozott. A folyamat öngerjesztővé vált.

Első alkalommal a tévében (de nem utoljára)

A cikkeink olyan ütemben kezdtek terjedni az interneten, hogy újságírókhoz és tévés szerkesztőkhöz is eljutottak. A cég indulása után pár hónappal, 2014 májusában meghívták Andrást az RTL Klub reggeli műsorába, hogy mondja el, melyek a nyugdíjszámítással kapcsolatos leggyakoribb tévhitek.

Grantis-sztori

Akkor még nem tudtuk, később milyen sokszor hívnak majd minket a médiába. Több mint 40 tévészerepelésünk volt azóta, és az újságoknak is több mint száz alkalommal nyilatkoztunk.

Kialakult az üzleti modellünk, ami lényegében azóta sem változott.

Az érdeklődés felkeltését elvégezték a cikkeink. Mi már a konkrét kérdésekről és megoldásokról tudtunk beszélgetni.

És mivel nem volt megkötve a kezünk, valóban le tudtuk tenni az asztalra a teljes kínálatot. A kalkulátorokkal pedig a számokat tudtuk megmutatni.

Onnantól kezdve pedig, hogy mi csak infót szolgáltattunk, a döntést pedig az ügyfelek hozták meg, fel sem merült a magasabb jutalék miatti részrehajlás félelme.

A néhány fős csapat végre igazi céggé alakult

A GRANTIS gyors ütemben bővülni kezdett: ügyviteli asszisztensek, termékekért felelős fejlesztő, telefonos ügyfélszolgálatosok, marketingesek, cikkírók csatlakoztak a csapathoz

A II. kerületi panelből előbb egy Andrássy úti, majd 2016-tól egy Liszt Ferenc téri, 550 nm-es irodába költöztünk.

Természetesen sok új tanácsadóra is szükségünk volt.

Tökéletesen tudtuk, hogy a legtöbb tanácsadó milyen közegből érkezik, hiszen mi magunk is ebből a közegből jöttünk. Tudtuk azt is, hogy bárki mondhatja magát etikus és független tanácsadónak, attól még ez nem feltétlen lesz igaz rá. Az új tanácsadók felvételekor szigorú szűrési rendszert vezettünk be:

Máshol bárkit felvesznek tanácsadónak, nálunk nagyjából csak a jelentkezők 5%-a megy át a rostán.

A próbaidő után a mentori program és a folyamatos belső képzések gondoskodnak arról, hogy a tanácsadók egységesen magas szakmai szinten legyenek.

Új tanácsadókra mindig szükség van!

Ha nálunk dolgoznál tanácsadóként, ismerd meg kiválasztási folyamatunkat!

„Nem a legnagyobb, hanem a legjobb pénzügyi tanácsadó céggé akarunk válni.”

Több mint 50 kollégánkkal évente nagyjából 2000 ügyfélnek segítünk pénzügyi megoldást találni az élet legtöbb területén. Ettől függetlenül sosem akarunk a legnagyobb cég lenni.

Ez a hozzáállás minket igazolt: ügyfeleink elégedettségét a Google és a Facebook rendszerében leadott több száz pozitív visszajelzés is mutatja.

Köszönjük, hogy elolvastad a GRANTIS megalapításának történetét, és bízunk benne, hogy ezáltal egy picit jobban megismertél minket emberi oldalunkról is.

Üdvözlettel:
Sebestyén András és Deák Ferenc István,
a GRANTIS alapítói