A lakáskampány vége is intenzívnek ígérkezik, sokan várhatólag az utolsó héten lépnek
- Írta: Grantis Hírek
- publikálva: 2024. március 13.
- frissítve: 2024. március 13.
- Olvasási idő: 5 perc
Az idei éves átlagdíjak 20-30 százalékkal is kedvezőbbek lehetnek a tavalyinál
Fokozatosan aktivizálódó ügyfelekre, a lakásbiztosítási kampány végére pedig mintegy százezer biztosítást váltóra számít a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke hangsúlyozta: „A kampány fő célja nem a szerződések minden áron történő lecserélése, hanem azok áttekintése, aminek az eredménye lehet a váltás egy kedvezőbb biztosításra. Különösen akkor érdemes ezt a felülvizsgálatot elvégezni, ha arra az elmúlt 2-3 éven belül nem került sor. A kampány erre most remek lehetőséget biztosít, mivel a kiélezett verseny hatására az ügyfelek a korábbi díjon akár az eddiginél jóval nagyobb biztosítási védelemre is szert tehetnek.”
A szövetség tagságát képező alkuszok tapasztalata szerint a kampányban megkötött lakásbiztosítások díja átlagosan 33-40 ezer forint között mozog, ami 20-30 százalékkal alacsonyabb a tavalyi éves átlagdíj mértékénél. Az MFO-termékek alkuszcégenként változó mértékű, 23-33 százalékos részarányt képviselnek a közvetített termékek között, ami a korábbi adatokhoz képest jelentős előretörésnek számít.
Felértékelődött a független alkuszok szerepe
A biztosítások egyszerű, széles körű összehasonlításának lehetőségét megteremtő független alkuszok szerepe az új szerződések megkötésében a korábbi 20 százalékról akár 50 százalék fölé is emelkedhet ebben az időszakban.
Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja elmondta, hogy eddigi tapasztalatok szerint a lakásbiztosítás területén piacvezető biztosítók többsége (Alfa, Generali, Groupama) is jól szerepel az új szerződések megszerzésében. A feltörekvő szereplők (KÖBE, Genertel, Gránit) jelentős saját értékesítő hálózat híján elsősorban az alkuszi közvetítés révén kerülnek kapcsolatba új ügyfeleikkel.
Keressünk neked kedvezőbb ajánlatot?
A FBAMSZ információi szerint az első napok élénk szerződésváltási hulláma után csillapodott a piaci aktivitás, ugyanakkor a korábbi kgfb-kampányok tapasztalata is azt vetíti előre, hogy a váltók jelentős része, akár 40 százaléka is az utolsó héten fog lépni. A szövetség a jelenlegi tendenciák ismeretében az időszak végére mintegy 100 ezer szerződésváltásra számít, ami nem kevés, ha figyelembe vesszük azt, hogy a biztosítók – elébe menve a váltási folyamatoknak – közvetlenül is megkeresik az ügyfeleket, felajánlva meglévő biztosításaik aktualizálását. Emellett az MNB tavalyi ajánlása nyomán az alkuszcégek már egy éve folyamatosan aktualizálják lakásbiztosítási ügyfeleik szerződéseit.
Ezekre érdemes figyelned, ha még a váltás előtt állsz
A piaci tapasztalatok bemutatását követően Molnár László, a FBAMSZ alelnöke néhány fontos szempontra is felhívta a figyelmet a kampány kapcsán.
- A legfontosabb üzenet, hogy ne a legalacsonyabb díj kiválasztása legyen az elsődleges szempont: a lakásbiztosítás valódi értékét nem a kötéskor kifizetett díj, hanem az általa nyújtott térítés mértéke és fedezeti köre határozza meg. Nagyot hibázik, aki évi néhány ezer forint megtakarítása érdekében alulbiztosítja ingatlanát.
- Felmondás esetén mindenképpen rendezni kell a meglévő biztosítás díját – az előzményszerződés a felmondás utáni 30. napot követően szűnik meg. Adott esetben a díjon kívül a biztosító jogszerűen követelheti egyes kedvezmények (például tartamkedvezmény) visszafizetését is.
- Az újjáépítési érték beállítása kulcsfontosságú: ez nem egyenlő az ingatlan forgalmi értékével, amely egyes térségekben akár jelentősen elmaradhat az újjáépítés valódi költségeitől. Négyzetméterenként 500 ezer forint alatti újjáépítési érték mellett már szinte biztos, hogy alulbiztosított az ingatlan.
- Gyakori jelenség, hogy az ügyfelet a felmondást követően kedvezményes ajánlattal keresi meg eddigi biztosítója, és ráveszi a felmondás visszavonására. Erre a lakásbiztosítások esetében lehetőség van. Ugyanakkor az új biztosítónál már megkötött szerződés felmondására személyes kötés esetén nincsen mód, távértékesítés esetén is csupán 14 nap áll erre rendelkezésre. Ezt a helyzetet érdemes elkerülni, nehogy egy éven keresztül két biztosítás díját kelljen fizetni.
Szeretnél biztosra menni, hogy a számodra legjobb biztosítást válaszd? Elvesztél a lakáskampányt övező információtengerben és jól jönne, hogy összehasonlítsuk az ajánlatokat? A GRANTIS független lakásbiztosítási szakértői örömmel segítenek. A lenti űrlapon jelentkezhetsz visszahívásért.
Ebben a cikkben
Tartalomjegyzék
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.