A lakásbiztosítási kampányban kiemelt szerepe van a független alkuszoknak
- Írta: Grantis Hírek
- publikálva: 2024. február 26.
- frissítve: 2024. augusztus 26.
- Olvasási idő: 6 perc
Mire lehet számítani a lakásbiztosítási kampány során?
Hivatalosan március 1-jén, pénteken veszi kezdetét az első lakásbiztosítási kampány, melynek keretében gyakorlatilag minden lakástulajdonos felülvizsgálhatja jelenlegi lakásbiztosítását. A koncentrált figyelem hatására akár több százezer lakásbiztosítást is lecserélhetnek az ügyfelek.
„A márciusi kampány elsődleges célja, hogy lehetőséget nyújtson a lakásbiztosítások optimalizálására: a biztosítási értékek aktualizálására, valamint az ügyfelek számára fontos fedezetek beépítésére úgy, hogy a magasabb szolgáltatás akár kedvezőbb díj mellett is elérhetővé válik – mondta Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – A megfelelő döntéshez elengedhetetlen a biztosítások széles kínálatának összehasonlítása, amit a piaci szereplők közül a független alkuszok képesek a legátfogóbb formában biztosítani.”
A FBAMSZ arra számít, hogy a könnyebb összehasonlíthatóság és a minimális szolgáltatási feltételek garantálása miatt a lakásbiztosítási kampányban tovább folytatódik a Magyar Nemzeti Bank standard követelményeinek megfelelő minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO-k) térnyerése.
Keressünk neked kedvezőbb ajánlatot?
Tippek a lakásbiztosítás aktualizálásához
A meglévő lakásbiztosítás felülvizsgálata kapcsán az ügyfeleknek többek között az alábbi szempontokra érdemes figyelniük:
- A kalkuláció előtt készítsünk leltárt – A megfelelő biztosítási fedezet akkor érhető el, ha pontosan tisztában vagyunk azzal, mire szeretnénk azt kiterjeszteni. Egy felújítás vagy bővítés jelentősen növelheti egy ingatlan újjáépítési értékét, az ingóságok között pedig mindenképpen szerepeljenek az újonnan beszerzett, beépített berendezések (multimédiás eszközök, konyhabútor stb.) is. Ne feledkezzünk el azokról a korszerűsítésekről se, amelyeket az energiatakarékosság jegyében eszközöltünk (pl. napelemek). A korrekt összehasonlítás érdekében meg kell bizonyosodni arról, hogy ezek megfelelő mértékben szerepelnek-e e meglévő biztosításban is.
- Felmondás esetén mindenképpen rendezni kell a meglévő biztosítás díját! Fontos, hogy a felmondás csak akkor lesz érvényes, ha a felmondásra kerülő biztosítás díját megfizetjük. Úgy számoljunk tehát, hogy a meglévő biztosítás díját nem a felmondás időpontjáig, hanem a felmondás dátumától számított 30 napig kell megfizetni (példa: március 5-i felmondás esetén a díjat az érvényesülés napjáig, azaz április 4-ig kell rendezni). Ne aggódjunk, amennyiben a felmondott szerződés díját előre kifizettük, a fordulónapon túli időszakra vonatkozó részt az érintett biztosító vissza fogja fizetni.
- Fontos, hogy az új lakásbiztosításunk megkötését az előző megszűnéséhez igazítsuk, elkerülve ezzel, hogy házunk, lakásunk biztosítatlan maradjon.
- Ne túl korán, de ne is az utolsó pillanatban lépjünk. Már az ingóságok számbevételénél is érdemes szakértő segítségét kérnünk, de amennyiben magunk kalkulálunk, megfontoltan járjunk el, és hagyjunk elég időt arra, hogy a számunkra fontos biztosítási fedezeteket kiválasszuk. Fontos az ár, de a biztosítási védelem, az ingatlan újraépítési (tehát nem piaci) értékének meghatározása még fontosabb. Az utolsó napokra sem célszerű hagyni a döntést, főként, ha személyes konzultációra is igényt tartunk, mivel ez az időszak fogja leginkább lekötni piaci szereplők kapacitásait.
- A több évre kötött, hűségkedvezménnyel rendelkező lakásbiztosítások is felmondhatók – Ebben az esetben azonban a tartamkedvezményt a biztosító felé vissza kell fizetni. Azonban – ha elenyésző számban is – vannak olyan határozott időre szóló szerződések, melyek a feltételeik miatt a kampány során sem mondhatók fel (a felmondhatóságról az adott biztosító tud pontos tájékoztatást adni, kérdezzünk hát, ha ilyen szerződést kötöttünk).
- A lakáshitelek mellé kötött biztosítások ugyancsak felmondhatók – a lakás megvásárlásához/építéséhez felhasznált lakáshitelt nyújtó bank által kötelezően előírt lakásbiztosítások felmondhatók, ám gondoskodni kell róla, hogy az új szerződésre is felvezessék a meglévő hitel adatait, és az új biztosítás dokumentumait is be kell mutatni finanszírozó banknak. Nem árt azonban a fokozott odafigyelés: ha valamilyen okból a biztosítási védelem 30 nap alatt nem áll helyre, a bank jogosulttá válik a hitelszerződés felmondására.
„A kalkuláció során mindenképpen oda kell figyelni arra, hogy a kedvezőbb díjat véletlenül se a szükséges fedezetek csökkentésével érjük el – hívja fel a figyelmet a FBAMSZ elnöke. – Több versengő ajánlat összehasonlítása során mindig gondosan vizsgáljuk meg az adott ajánlatokhoz tartozó szolgáltatási tartalmat is.”
Szeretnél te is egy kedvezőbb lakásbiztosítást, de nincs sok időd foglalkozni ezzel? Bízd ránk az ajánlatok összehasonlítását, és független alkuszként megkeressük neked a preferenciáid szerinti legjobb ajánlatot. A lenti űrlapon tudsz kapcsolatba lépni velünk, és lakásbiztosítási szakértőnk hamarosan jelentkezni fog.
Ebben a cikkben
Tartalomjegyzék
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.