Összes cikk
Életbiztosítás: miért mondjuk, hogy szinte mindenkinek kötelező?
Minden második magyar sajnos rákban és szívelégtelenségben hal meg. Egyre többen érintettek a menedzserbetegségekben is, ami főként a vállalkozók és a vezető beosztásúak körében gyakori. Egy időben elindított életbiztosítás, amely ezekre a kritikus betegségekre is nyújt fedezetet, milliókat téríthet a családodnak, vagy neked a gyógykezelésekre, úgy, hogy a töredékét fizeted be.
Életbiztosítás- Végh Nóra
- frissítve: 2024. november 08.
Nőként ezért lesz szükséged privát nyugdíjra
Te is tapasztaltál már olyat a pályafutásod során, hogy kevesebbet kerestél, mint a férfi kollégáid? Tudtad, hogy ez majd a nyugdíjadra is kihatással lesz? Készültünk neked néhány elgondolkodtató statisztikával, és természetesen a megoldást is megosztjuk veled.
Nyugdíj előtakarékosság- Végh Nóra
- frissítve: 2024. augusztus 15.
Három tipp, hogy mibe érdemes idén fektetni, ha van 1-5 millió forintod
Lejáró állampapírok, szülőktől kapott támogatás, örökség, nászajándék, folyószámlán céltalanul pihenő tőke, bónusz, nyeremény, osztalék vagy éppen az első keményen összekuporgatott milliók. Élethelyzetek, amikor érdemes befektetni a pénzt. Gyakran kérdezik tőlünk, hogy mihez kezdjenek 1-5 millió forinttal, most erre adunk három ötletet.
Befektetés- Végh Nóra
- frissítve: 2024. augusztus 15.
Ha baleseted volt, ezt kell tenned, hogy fizessen a biztosító
A tavasz beköszöntével többet mozdulunk ki otthonról, és végzünk aktív tevékenységet, viszont ebben az időszakban balesetek is gyakrabban előfordulhatnak. A szezonális balesetek mellett továbbra is rengeteg közlekedési baleset történik, tavaly ilyenkor több mint ötezer sérülthöz riasztották a mentőket. Az Indexnek arról nyilatkoztunk, hogy balesetbiztosításnál mire és hogyan térítenek a biztosítók, és milyen határidőket kell szem előtt tartani.
Grantis Hírek- Grantis Hírek
- frissítve: 2024. május 06.
Banknál vagy biztosítónál érdemes a gyermeked számára takarékoskodni?
Szeretnéd már kisiskolás korában is pénzügyi tudatosságra nevelni a gyermekedet, és közben mindent megadni számára? Ma már remek gyermek megtakarítási programok léteznek, amelyekkel segítheted gyermeked életkezdését, hogy neki már könnyebb legyen, mint neked. Összeszedtük, hogy milyen lehetőségek vannak erre a bankoknál és a biztosítóknál.
Gyermek megtakarítás- Végh Nóra
- frissítve: 2024. augusztus 15.
Legalább ennyit kell havonta félretenned, ha nyugdíjbiztosítással takarékoskodnál
Mi a legrövidebb megtakarítási idő, amivel el lehet indítani egy nyugdíjbiztosítást? Mekkora minimum havi megtakarítással tudsz belevágni? Táblázatban gyűjtöttük össze a biztosítók ajánlatait.
Nyugdíj előtakarékosság- Végh Nóra
- frissítve: 2024. augusztus 15.
Lakásbiztosítás: a háztetőjüket és a műszaki cikkeiket féltik a legjobban a magyarok
A beázástól, a viharoktól és az elektromos tűztől tartanak a legjobban a lakástulajdonosok egy friss felmérés szerint. A kutatásból az is kiderült, hogy lakásbiztosítás választásánál a biztosító megbízhatósága, a díjak, az egyéni igények és a szakértői segítség a fő szempontok.
Grantis Hírek- Grantis Hírek
- frissítve: 2024. április 22.
Vagyonbiztosítás 2025
A vagyonbiztosítások olyan szerződések, amik pénzügyi védelmet nyújtanak a biztosított ingatlanok és eszközök (például házak, lakások, autók, vállalkozások) károsodásával vagy megsemmisülésével szemben. Biztosítási esemény bekövetkezte esetén a biztosító társaság kártérítést nyújt a biztosítottnak a felmerült költségek fedezésére.
Grantis Hírek- Veres Patrik
- frissítve: 2025. január 02.
Ha nem elég a hozam: mihez kezdj a lejáró állampapír-pénzekkel és kifizetett kamatokkal?
Ha most járt le állampapírod, kamatot kaptál, és helyet keresel a pénzednek, akkor ez a cikk most neked szól. Élethelyzetfüggő, hogy mi legyen a következő lépés egy új befektetésnél, gyermek megtakarítás, ingatlan vagy privát nyugdíj? A Grantis szakértői szívesen segítenek a lehetőségek közti eligazodásban, hogy megvalósíthasd a céljaidat.
Befektetés- Végh Nóra
- frissítve: 2024. április 19.
Otthonfelújítási program 2025: mutatjuk, mire és hogyan használhatod fel
Közel 20 ezer régi építésű családi ház újulhat meg a frissen bejelentett otthonfelújítási programnak köszönhetően, amely várhatólag idén júniusban indul el. A 7 millió forintos összegű beruházáshoz mindössze 1 millió forint önrészre van szükség. Összefoglaltuk, hogy ebből milyen munkálatok valósíthatók meg, ha pedig nagyobb felújításra készülsz, akkor is tudunk neked segíteni a céljaid eléréséhez.
Grantis Hírek- Végh Nóra
- frissítve: 2025. január 02.
Így érvényesítheted az szja-visszatérítést az adóbevallásodban
Lépésről lépésre, képekkel és videókkal végigvezetünk, hogyan igényelheted vissza a személyi jövedelemadódat az eszja portálon, amit 2025-ben május 20-ig tehetsz meg. Ha van nyugdíj megtakarításod, akár évi 280 ezer forint is ütheti a markodat.
Grantis Hírek- Végh Nóra
- frissítve: 2025. május 04.
Mennyi nyugdíjad lehet, ha a harmincas éveidben kezdesz el takarékoskodni?
Miért is kell már fiatalon a nyugdíjaddal foglalkozni, amikor ez még oly távolinak tűnik? Fizeted a járulékokat, de vajon a te nyugdíjadat ki fogja kitermelni? A helyzet valóban nem igazságos, de nem is fog magától megoldódni. A jó hír az, hogy öngondoskodással tehetsz érte. Már havi 30 ezer forintos megtakarítással is több tízmillió forintot összegyűjthetsz a privát nyugdíjadra.
Grantis Hírek- Végh Nóra
- frissítve: 2024. augusztus 15.
„Hiszünk abban, hogy a pénzügyi tanácsadás egy segítő szakma” – interjút készített velünk az Economx
Hogyan épült fel egy kétszemélyes vállalkozásból egy mára 1 milliárdos árbevételt elérő cég? Az idén 10 éves Grantis Hungary Zrt. társalapítóival, Sebestyén Andrással és Deák Ferenc Istvánnal arról is beszélgetett az Economx, hogy milyenek a nyugdíj kilátások, mit érdemes kezdeni a lejáró állampapírokkal, és milyen most a pénzügyi tanácsadók, illetve az alkuszcégek helyzete Magyarországon.
Grantis Hírek- Grantis Hírek
- frissítve: 2024. augusztus 26.
Így tudsz váltani, ha lemaradtál a lakásbiztosítási kampányról
Már nem maradt időd márciusban a lakásbiztosításoddal foglalkozni, pedig tudod, hogy ráférne egy frissítés? Bár az idei lakásbiztosítási kampány most véget ért, összeszedtük, hogy milyen lehetőségeid vannak még, ha szeretnéd aktualizálni a biztosításodat.
Lakásbiztosítás- Végh Nóra
- frissítve: 2024. április 04.
„A Grantis víziója: segíteni az embereket, hogy a saját víziójukat is megvalósíthassák”
Sebestyén András vezérigazgatóval Bolya Imre, a Karizma Podcast házigazdája beszélgetett cégvezetésről, motivációról, az emberi és szakmai kapcsolatok fontosságáról. Ízelítőnek kiemeltünk néhány érdekes gondolatot a beszélgetésből.
Grantis Hírek- Végh Nóra
- frissítve: 2024. október 28.