Újabb terület, ahol lemaradnak a magyar fiatalok a külföldi társaikhoz képest
- Írta: Végh Nóra
- publikálva: 2024. szeptember 24.
- frissítve: 2024. szeptember 23.
- Olvasási idő: 5 perc
Főbb megállapítások
- Amíg korábban átlagosan 37 évesen, addig mára 22 évesen kezdik a nyugdíj megtakarítást nemzetközi szinten a fiatalok.
- 22 évesen már havi 20 ezer forint félrerakásával is háromszor akkora összeget tudsz elérni, mintha csak 15 évvel később vágsz bele a takarékoskodásba.
- A privát nyugdíjadat az állami nyugdíjjal ellentétben nemcsak havi szinten, de egy összegben is felveheted.
Külföldön már 22 éves korban kezdik a megtakarítást
Meglepő adatokat közölt nemzetközi kitekintésében az MNB, amelyből kiderül, hogy az átlagos Z-generációs már 22 évesen kezd takarékoskodni a nyugdíjára, azaz 15 évvel korábban, mint a „baby boomer” generáció. A tanulmány szerint a fiatalok elsődleges motivációja a pénzügyi függetlenség elérése és a korai nyugdíjba vonulás, tehát nem szeretnének még nyugdíjas korukban is dolgozni. Bár a Z-generációsok életében kitolódik az ingatlanvásárlás és a családalapítás, az előremutató, hogy befektetéssel minden második fiatal rendelkezik.
Magyarországon egyelőre még nem ennyire ideális a helyzet. A Z-generációs, azaz a 29 év alatti önkéntes nyugdíjpénztári tagok mindössze 42 ezren vannak az 1,1 millió főből, és a takarékoskodóknak alig a 4 százalékát képviselik. A nyugdíjbiztosításoknál bár fiatalosabb a korosztály, a 40 év alatti megtakarítók az új belépőknek több biztosítónál is csak a harmadát vagy a negyedét teszik ki.
Miért éri meg fiatalon nyugdíjra takarékoskodni?
A fiatalon indított nyugdíj megtakarítás egyik legnagyobb előnye, hogy kicsiben is el lehet kezdeni, és nem kell hozzá áldozatot hozni. Olyan természetes lehet, mint ahogy havonta befizeted a telefonszámládat, vagy megveszed a kondibérletedet.
A hosszú futamidőnek köszönhetően a kamatos kamat ki tudja fejteni az erejét, és nemcsak hogy megmented a pénzedet az inflációtól, de akár infláció feletti hozamokat is el tudsz érni.
A nyugdíj megtakarítás egyben biztonságot is adhat, hogy történjék bármi, például mire odaérsz, addigra alig lesz már állami nyugdíj, vagy az egekbe emelik a korhatárt, van olyan megoldás, amivel ez téged már nem érint. Nem kell többé bosszankodnod a nyugdíjhelyzettel kapcsolatos hírek hallatán sem, mert te már gondoskodtál magadról, és látod magad előtt a célt.
Nézzük is, hogy mekkora különbség van aközött, ha 22 évesen vagy 37 évesen kezded a nyugdíj megtakarítást.
64 millió forintos nyugdíj havi 20 ezer forintból
Életkor | Összes megtakarítás | Lejárati összeg | A megtakarításod ennyivel növelheted meg | Havi nyugdíj kiegészítés |
---|---|---|---|---|
22 év | 20,4 millió Ft | 63,9 millió Ft | 43,5 millió Ft | 433 ezer Ft |
37 év | 10,2 millió Ft | 22,3 millió Ft | 12,1 millió Ft | 151 ezer Ft |
22 évesen indítva a megtakarítást, havi 20 ezer forintból akár 63,9 millió forintos privát nyugdíjtőkére is szert tehetsz. 37 évesen viszont ennek már csak a harmadát tudod elérni ugyanekkora ráfordítással, vagy a havi 20 ezer forint helyett már 60 ezer forintot kellene félreraknod ezért az összegért cserébe. Tehát az idő sokkal többet számít, mint a pénz.
A táblázatban feltüntettük azt is, hogy a megtakarításodhoz képest mennyi lehet a nyereséged. 37 évesen megduplázhatod, 22 évesen megtriplázhatod az összegyűjtött pénzed.
Az állami nyugdíjat havonta folyósítják, a privát nyugdíj esetében azonban van mód egyszerre felvenni az összes pénzt, szóval akár egy összegben is kérheted a járadékot, és arra költöd, amire csak akarod.
Melyik nyugdíj megtakarítás való neked?
Nyugdíj megtakarításra jelenleg három lehetőség áll rendelkezésre, 20 százalékos adóvisszatérítés mellett.
1. Önkéntes nyugdíjpénztárt indíthatsz a legfiatalabban, akár 16 éves kortól, ez az egyik legolcsóbb megtakarítás, és már havi 5-10 ezer forintos díjjal is el lehet indítani, amit rugalmasan fizethetsz be.
2. A nyugdíjbiztosítás az egyetlen olyan megtakarítás, amellyel kivédhető a nyugdíjkorhatár emelés, plusz teljesen függetlenedhetsz az államtól, mert a befektetés kizárólag külföldi eszközalapokba megy. Ha 25 év alatti fiatalként nem fizetsz szja-t, egy legális trükk segítségével mégis van lehetőséged élni az adójóváírással.
3. A nyugdíj-előtakarékossági számla adja a legnagyobb befektetői szabadságot, ez a megtakarítási forma azoknak ideális, akik aktívan szeretnének foglalkozni a pénzügyeikkel és maguk szeretnék menedzselni a portfóliójukat.
Nyugdíjszakértőink egy személyes beszélgetés alkalmával szívesen képbe helyeznek a nyugdíj előtakarékossági formákkal, és segítenek eligazodni, hogy az életkorod, a céljaid és a lehetőségeid alapján mi lenne számodra a jó választás.
Ebben a cikkben
Tartalomjegyzék
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.