Megvan, hol és mire lehet igénybe venni az otthonfelújítási támogatást
- Írta: Végh Nóra
- publikálva: 2024. november 15.
- frissítve: 2024. november 15.
- Olvasási idő: 73 perc
Főbb megállapítások
- 2887 kistelepülésen lesz elérhető az ottonfelújítási támogatás jövő év január 1-től.
- Maximum 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás és legfeljebb 6 millió forintos otthonfelújítási kölcsön igényelhető.
- A támogatás keretében 22 építési tevékenység számolható el.
Ezeknek a feltételeknek kell megfelelni az otthonfelújítási támogatáshoz
Megjelent a kistelepüléseken nyújtható otthonfelújítási támogatásról szóló kormányrendelet, amelyből kiderültek a program részletei és a támogatás célcsoportjául szolgáló települések listáját is nyilvánosságra hozták.
Az otthonfelújítási támogatás már a jövő évtől elérhető lesz. 2025. január 1. és 2026. június 30. között igényelhető. A támogatás fő célja az 5000 lélekszám alatti kistelepüléseken élő gyermekes családok lakhatási körülményeinek javítása.
A támogatást azok vehetik igénybe, akik legalább egy gyermeket nevelnek vagy várnak. Az azonos lakhellyel rendelkező házastársak vagy élettársak közös igénylőnek számítanak.
Az otthonfelújítási támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek fele, de legfeljebb 3 millió forint lehet. Az anyagköltséget és a munkadíjat 50-50 százalékban lehet elszámoltatni.
Az is elvárás, hogy a támogatást igénylők a gyermekkel közösen a felújítandó ingatlanban éljenek, és még legalább 5 évig ott is lakjanak. Ez alól csak olyan speciális élethelyzetek jelenthetnek kivételt, mint amikor munka, tartós egészségügyi kezelés vagy betegápolás miatt indokolt a máshol tartózkodás, esetleg a nagykorú gyermek elköltözött otthonról.
További feltétel a támogatáshoz a minimum 50 százalékos tulajdonrész az érintett ingatlanban, a köztartozásmentesség és legalább az egyik igénylőtől minimum 1 éves tb-jogviszony, maximum 30 napos megszakítással.
Az otthonfelújítási támogatás iránti kérelmet a Magyar Államkincstár bírálja el 90 napon belül.
A felújítási munkálatok költségeinek megelőlegezésére maximum 6 millió forintos otthonfelújítási kölcsön igényelhető legfeljebb 10 évre. A kamattámogatás mértéke 3 százalékpont, a kamat viszont változó lesz, és az 5 éves ÁKK átlaghozamtól fog függeni.
22 féle felújítási munkálatra lehet használni a támogatást
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső, illetve külső hálózatának kiépítése vagy cseréje;
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel;
- fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
- az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat;
- a külső nyílászáró beépítése, cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkány, küszöb létesítése, cseréje vagy felújítása;
- tető cseréje, felújítása, szigetelése;
- égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése;
- klímaberendezés beépítése, cseréje;
- napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje;
- belső tér felújítása, ideértve
a) a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat készítését, cseréjét, felújítását, festését, tapétázását,
b) a galériaépítést,
c) a belső lépcső kialakítását és cseréjét,
d) a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
e) a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
f) a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását,
g) a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét; - a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása;
- kerítés építése, felújítása;
- gépjárműtároló építése, felújítása vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása;
- terasz, loggia, erkély, előtető építése, felújítása;
- térburkolat, illetve külső lépcső készítése, cseréje;
- télikert kialakítása;
- akadálymentesítési munka;
- alapozási szerkezet megerősítése;
- beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje;
- használati melegvíz rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
- szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje; valamint
- szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló egyedi szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje.
Íme az otthonfelújítási programban résztvevő települések
Az otthonfelújítási támogatásban részt vevő települések
| Település | Vármegye | |
|---|---|---|
| 1. | Ágasegyháza | Bács-Kiskun vármegye |
| 2. | Akasztó | Bács-Kiskun vármegye |
| 3. | Apostag | Bács-Kiskun vármegye |
| 4. | Bácsbokod | Bács-Kiskun vármegye |
| 5. | Bácsborsód | Bács-Kiskun vármegye |
| 6. | Bácsszentgyörgy | Bács-Kiskun vármegye |
| 7. | Bácsszőlős | Bács-Kiskun vármegye |
| 8. | Ballószög | Bács-Kiskun vármegye |
| 9. | Balotaszállás | Bács-Kiskun vármegye |
| 10. | Bátmonostor | Bács-Kiskun vármegye |
| 11. | Bátya | Bács-Kiskun vármegye |
| 12. | Bócsa | Bács-Kiskun vármegye |
| 13. | Borota | Bács-Kiskun vármegye |
| 14. | Bugac | Bács-Kiskun vármegye |
| 15. | Bugacpusztaháza | Bács-Kiskun vármegye |
| 16. | Császártöltés | Bács-Kiskun vármegye |
| 17. | Csátalja | Bács-Kiskun vármegye |
| 18. | Csávoly | Bács-Kiskun vármegye |
| 19. | Csengőd | Bács-Kiskun vármegye |
| 20. | Csikéria | Bács-Kiskun vármegye |
| 21. | Csólyospálos | Bács-Kiskun vármegye |
| 22. | Dávod | Bács-Kiskun vármegye |
| 23. | Drágszél | Bács-Kiskun vármegye |
| 24. | Dunaegyháza | Bács-Kiskun vármegye |
| 25. | Dunafalva | Bács-Kiskun vármegye |
| 26. | Dunapataj | Bács-Kiskun vármegye |
| 27. | Dunaszentbenedek | Bács-Kiskun vármegye |
| 28. | Dunatetétlen | Bács-Kiskun vármegye |
| 29. | Dunavecse | Bács-Kiskun vármegye |
| 30. | Dusnok | Bács-Kiskun vármegye |
| 31. | Érsekcsanád | Bács-Kiskun vármegye |
| 32. | Érsekhalma | Bács-Kiskun vármegye |
| 33. | Fajsz | Bács-Kiskun vármegye |
| 34. | Felsőlajos | Bács-Kiskun vármegye |
| 35. | Felsőszentiván | Bács-Kiskun vármegye |
| 36. | Foktő | Bács-Kiskun vármegye |
| 37. | Fülöpháza | Bács-Kiskun vármegye |
| 38. | Fülöpjakab | Bács-Kiskun vármegye |
| 39. | Fülöpszállás | Bács-Kiskun vármegye |
| 40. | Gara | Bács-Kiskun vármegye |
| 41. | Gátér | Bács-Kiskun vármegye |
| 42. | Géderlak | Bács-Kiskun vármegye |
| 43. | Hajós | Bács-Kiskun vármegye |
| 44. | Harkakötöny | Bács-Kiskun vármegye |
| 45. | Harta | Bács-Kiskun vármegye |
| 46. | Helvécia | Bács-Kiskun vármegye |
| 47. | Hercegszántó | Bács-Kiskun vármegye |
| 48. | Homokmégy | Bács-Kiskun vármegye |
| 49. | Imrehegy | Bács-Kiskun vármegye |
| 50. | Jakabszállás | Bács-Kiskun vármegye |
| 51. | Jászszentlászló | Bács-Kiskun vármegye |
| 52. | Kaskantyú | Bács-Kiskun vármegye |
| 53. | Katymár | Bács-Kiskun vármegye |
| 54. | Kelebia | Bács-Kiskun vármegye |
| 55. | Kéleshalom | Bács-Kiskun vármegye |
| 56. | Kisszállás | Bács-Kiskun vármegye |
| 57. | Kömpöc | Bács-Kiskun vármegye |
| 58. | Kunadacs | Bács-Kiskun vármegye |
| 59. | Kunbaja | Bács-Kiskun vármegye |
| 60. | Kunbaracs | Bács-Kiskun vármegye |
| 61. | Kunfehértó | Bács-Kiskun vármegye |
| 62. | Kunpeszér | Bács-Kiskun vármegye |
| 63. | Kunszállás | Bács-Kiskun vármegye |
| 64. | Ladánybene | Bács-Kiskun vármegye |
| 65. | Lakitelek | Bács-Kiskun vármegye |
| 66. | Madaras | Bács-Kiskun vármegye |
| 67. | Mátételke | Bács-Kiskun vármegye |
| 68. | Mélykút | Bács-Kiskun vármegye |
| 69. | Miske | Bács-Kiskun vármegye |
| 70. | Móricgát | Bács-Kiskun vármegye |
| 71. | Nagybaracska | Bács-Kiskun vármegye |
| 72. | Nemesnádudvar | Bács-Kiskun vármegye |
| 73. | Nyárlőrinc | Bács-Kiskun vármegye |
| 74. | Ordas | Bács-Kiskun vármegye |
| 75. | Orgovány | Bács-Kiskun vármegye |
| 76. | Öregcsertő | Bács-Kiskun vármegye |
| 77. | Páhi | Bács-Kiskun vármegye |
| 78. | Pálmonostora | Bács-Kiskun vármegye |
| 79. | Petőfiszállás | Bács-Kiskun vármegye |
| 80. | Pirtó | Bács-Kiskun vármegye |
| 81. | Rém | Bács-Kiskun vármegye |
| 82. | Soltszentimre | Bács-Kiskun vármegye |
| 83. | Sükösd | Bács-Kiskun vármegye |
| 84. | Szakmár | Bács-Kiskun vármegye |
| 85. | Szalkszentmárton | Bács-Kiskun vármegye |
| 86. | Szank | Bács-Kiskun vármegye |
| 87. | Szentkirály | Bács-Kiskun vármegye |
| 88. | Szeremle | Bács-Kiskun vármegye |
| 89. | Tabdi | Bács-Kiskun vármegye |
| 90. | Tass | Bács-Kiskun vármegye |
| 91. | Tataháza | Bács-Kiskun vármegye |
| 92. | Tázlár | Bács-Kiskun vármegye |
| 93. | Tiszaalpár | Bács-Kiskun vármegye |
| 94. | Tiszaug | Bács-Kiskun vármegye |
| 95. | Tompa | Bács-Kiskun vármegye |
| 96. | Újsolt | Bács-Kiskun vármegye |
| 97. | Újtelek | Bács-Kiskun vármegye |
| 98. | Uszód | Bács-Kiskun vármegye |
| 99. | Városföld | Bács-Kiskun vármegye |
| 100. | Vaskút | Bács-Kiskun vármegye |
| 101. | Zsana | Bács-Kiskun vármegye |
| 102. | Abaliget | Baranya vármegye |
| 103. | Adorjás | Baranya vármegye |
| 104. | Ág | Baranya vármegye |
| 105. | Almamellék | Baranya vármegye |
| 106. | Almáskeresztúr | Baranya vármegye |
| 107. | Alsómocsolád | Baranya vármegye |
| 108. | Alsószentmárton | Baranya vármegye |
| 109. | Apátvarasd | Baranya vármegye |
| 110. | Aranyosgadány | Baranya vármegye |
| 111. | Áta | Baranya vármegye |
| 112. | Babarc | Baranya vármegye |
| 113. | Babarcszőlős | Baranya vármegye |
| 114. | Bakóca | Baranya vármegye |
| 115. | Bakonya | Baranya vármegye |
| 116. | Baksa | Baranya vármegye |
| 117. | Bánfa | Baranya vármegye |
| 118. | Bár | Baranya vármegye |
| 119. | Baranyahídvég | Baranya vármegye |
| 120. | Baranyajenő | Baranya vármegye |
| 121. | Baranyaszentgyörgy | Baranya vármegye |
| 122. | Basal | Baranya vármegye |
| 123. | Belvárdgyula | Baranya vármegye |
| 124. | Beremend | Baranya vármegye |
| 125. | Berkesd | Baranya vármegye |
| 126. | Besence | Baranya vármegye |
| 127. | Bezedek | Baranya vármegye |
| 128. | Bicsérd | Baranya vármegye |
| 129. | Bikal | Baranya vármegye |
| 130. | Birján | Baranya vármegye |
| 131. | Bisse | Baranya vármegye |
| 132. | Boda | Baranya vármegye |
| 133. | Bodolyabér | Baranya vármegye |
| 134. | Bogád | Baranya vármegye |
| 135. | Bogádmindszent | Baranya vármegye |
| 136. | Bogdása | Baranya vármegye |
| 137. | Boldogasszonyfa | Baranya vármegye |
| 138. | Bóly | Baranya vármegye |
| 139. | Borjád | Baranya vármegye |
| 140. | Bosta | Baranya vármegye |
| 141. | Botykapeterd | Baranya vármegye |
| 142. | Bükkösd | Baranya vármegye |
| 143. | Bürüs | Baranya vármegye |
| 144. | Cún | Baranya vármegye |
| 145. | Csányoszró | Baranya vármegye |
| 146. | Csarnóta | Baranya vármegye |
| 147. | Csebény | Baranya vármegye |
| 148. | Cserdi | Baranya vármegye |
| 149. | Cserkút | Baranya vármegye |
| 150. | Csertő | Baranya vármegye |
| 151. | Csonkamindszent | Baranya vármegye |
| 152. | Dencsháza | Baranya vármegye |
| 153. | Dinnyeberki | Baranya vármegye |
| 154. | Diósviszló | Baranya vármegye |
| 155. | Drávacsehi | Baranya vármegye |
| 156. | Drávacsepely | Baranya vármegye |
| 157. | Drávafok | Baranya vármegye |
| 158. | Drávaiványi | Baranya vármegye |
| 159. | Drávakeresztúr | Baranya vármegye |
| 160. | Drávapalkonya | Baranya vármegye |
| 161. | Drávapiski | Baranya vármegye |
| 162. | Drávaszabolcs | Baranya vármegye |
| 163. | Drávaszerdahely | Baranya vármegye |
| 164. | Drávasztára | Baranya vármegye |
| 165. | Dunaszekcső | Baranya vármegye |
| 166. | Egerág | Baranya vármegye |
| 167. | Egyházasharaszti | Baranya vármegye |
| 168. | Egyházaskozár | Baranya vármegye |
| 169. | Ellend | Baranya vármegye |
| 170. | Endrőc | Baranya vármegye |
| 171. | Erdősmárok | Baranya vármegye |
| 172. | Erdősmecske | Baranya vármegye |
| 173. | Erzsébet | Baranya vármegye |
| 174. | Fazekasboda | Baranya vármegye |
| 175. | Feked | Baranya vármegye |
| 176. | Felsőegerszeg | Baranya vármegye |
| 177. | Felsőszentmárton | Baranya vármegye |
| 178. | Garé | Baranya vármegye |
| 179. | Gerde | Baranya vármegye |
| 180. | Gerényes | Baranya vármegye |
| 181. | Geresdlak | Baranya vármegye |
| 182. | Gilvánfa | Baranya vármegye |
| 183. | Gordisa | Baranya vármegye |
| 184. | Gödre | Baranya vármegye |
| 185. | Görcsöny | Baranya vármegye |
| 186. | Görcsönydoboka | Baranya vármegye |
| 187. | Gyód | Baranya vármegye |
| 188. | Gyöngyfa | Baranya vármegye |
| 189. | Gyöngyösmellék | Baranya vármegye |
| 190. | Harkány | Baranya vármegye |
| 191. | Hásságy | Baranya vármegye |
| 192. | Hegyhátmaróc | Baranya vármegye |
| 193. | Hegyszentmárton | Baranya vármegye |
| 194. | Helesfa | Baranya vármegye |
| 195. | Hetvehely | Baranya vármegye |
| 196. | Hidas | Baranya vármegye |
| 197. | Himesháza | Baranya vármegye |
| 198. | Hirics | Baranya vármegye |
| 199. | Hobol | Baranya vármegye |
| 200. | Homorúd | Baranya vármegye |
| 201. | Horváthertelend | Baranya vármegye |
| 202. | Hosszúhetény | Baranya vármegye |
| 203. | Husztót | Baranya vármegye |
| 204. | Ibafa | Baranya vármegye |
| 205. | Illocska | Baranya vármegye |
| 206. | Ipacsfa | Baranya vármegye |
| 207. | Ivánbattyán | Baranya vármegye |
| 208. | Ivándárda | Baranya vármegye |
| 209. | Kacsóta | Baranya vármegye |
| 210. | Kákics | Baranya vármegye |
| 211. | Kárász | Baranya vármegye |
| 212. | Kásád | Baranya vármegye |
| 213. | Katádfa | Baranya vármegye |
| 214. | Kátoly | Baranya vármegye |
| 215. | Kékesd | Baranya vármegye |
| 216. | Kémes | Baranya vármegye |
| 217. | Kemse | Baranya vármegye |
| 218. | Keszü | Baranya vármegye |
| 219. | Kétújfalu | Baranya vármegye |
| 220. | Királyegyháza | Baranya vármegye |
| 221. | Kisasszonyfa | Baranya vármegye |
| 222. | Kisbeszterce | Baranya vármegye |
| 223. | Kisbudmér | Baranya vármegye |
| 224. | Kisdér | Baranya vármegye |
| 225. | Kisdobsza | Baranya vármegye |
| 226. | Kishajmás | Baranya vármegye |
| 227. | Kisharsány | Baranya vármegye |
| 228. | Kisherend | Baranya vármegye |
| 229. | Kisjakabfalva | Baranya vármegye |
| 230. | Kiskassa | Baranya vármegye |
| 231. | Kislippó | Baranya vármegye |
| 232. | Kisnyárád | Baranya vármegye |
| 233. | Kistamási | Baranya vármegye |
| 234. | Kistapolca | Baranya vármegye |
| 235. | Kistótfalu | Baranya vármegye |
| 236. | Kisvaszar | Baranya vármegye |
| 237. | Kisszentmárton | Baranya vármegye |
| 238. | Kórós | Baranya vármegye |
| 239. | Kovácshida | Baranya vármegye |
| 240. | Kovácsszénája | Baranya vármegye |
| 241. | Köblény | Baranya vármegye |
| 242. | Kökény | Baranya vármegye |
| 243. | Kölked | Baranya vármegye |
| 244. | Kővágószőlős | Baranya vármegye |
| 245. | Kővágótöttös | Baranya vármegye |
| 246. | Lánycsók | Baranya vármegye |
| 247. | Lapáncsa | Baranya vármegye |
| 248. | Liget | Baranya vármegye |
| 249. | Lippó | Baranya vármegye |
| 250. | Liptód | Baranya vármegye |
| 251. | Lothárd | Baranya vármegye |
| 252. | Lovászhetény | Baranya vármegye |
| 253. | Lúzsok | Baranya vármegye |
| 254. | Mágocs | Baranya vármegye |
| 255. | Magyarbóly | Baranya vármegye |
| 256. | Magyaregregy | Baranya vármegye |
| 257. | Magyarhertelend | Baranya vármegye |
| 258. | Magyarlukafa | Baranya vármegye |
| 259. | Magyarmecske | Baranya vármegye |
| 260. | Magyarsarlós | Baranya vármegye |
| 261. | Magyarszék | Baranya vármegye |
| 262. | Magyartelek | Baranya vármegye |
| 263. | Majs | Baranya vármegye |
| 264. | Mánfa | Baranya vármegye |
| 265. | Maráza | Baranya vármegye |
| 266. | Márfa | Baranya vármegye |
| 267. | Máriakéménd | Baranya vármegye |
| 268. | Markóc | Baranya vármegye |
| 269. | Marócsa | Baranya vármegye |
| 270. | Márok | Baranya vármegye |
| 271. | Martonfa | Baranya vármegye |
| 272. | Matty | Baranya vármegye |
| 273. | Máza | Baranya vármegye |
| 274. | Mecseknádasd | Baranya vármegye |
| 275. | Mecsekpölöske | Baranya vármegye |
| 276. | Mekényes | Baranya vármegye |
| 277. | Merenye | Baranya vármegye |
| 278. | Meződ | Baranya vármegye |
| 279. | Mindszentgodisa | Baranya vármegye |
| 280. | Molvány | Baranya vármegye |
| 281. | Monyoród | Baranya vármegye |
| 282. | Mozsgó | Baranya vármegye |
| 283. | Nagybudmér | Baranya vármegye |
| 284. | Nagycsány | Baranya vármegye |
| 285. | Nagydobsza | Baranya vármegye |
| 286. | Nagyhajmás | Baranya vármegye |
| 287. | Nagyharsány | Baranya vármegye |
| 288. | Nagykozár | Baranya vármegye |
| 289. | Nagynyárád | Baranya vármegye |
| 290. | Nagypall | Baranya vármegye |
| 291. | Nagypeterd | Baranya vármegye |
| 292. | Nagytótfalu | Baranya vármegye |
| 293. | Nagyváty | Baranya vármegye |
| 294. | Nemeske | Baranya vármegye |
| 295. | Nyugotszenterzsébet | Baranya vármegye |
| 296. | Óbánya | Baranya vármegye |
| 297. | Ócsárd | Baranya vármegye |
| 298. | Ófalu | Baranya vármegye |
| 299. | Okorág | Baranya vármegye |
| 300. | Okorvölgy | Baranya vármegye |
| 301. | Olasz | Baranya vármegye |
| 302. | Old | Baranya vármegye |
| 303. | Orfű | Baranya vármegye |
| 304. | Oroszló | Baranya vármegye |
| 305. | Ózdfalu | Baranya vármegye |
| 306. | Palé | Baranya vármegye |
| 307. | Palkonya | Baranya vármegye |
| 308. | Palotabozsok | Baranya vármegye |
| 309. | Páprád | Baranya vármegye |
| 310. | Patapoklosi | Baranya vármegye |
| 311. | Pécsbagota | Baranya vármegye |
| 312. | Pécsdevecser | Baranya vármegye |
| 313. | Pécsudvard | Baranya vármegye |
| 314. | Pécsvárad | Baranya vármegye |
| 315. | Pellérd | Baranya vármegye |
| 316. | Pereked | Baranya vármegye |
| 317. | Peterd | Baranya vármegye |
| 318. | Pettend | Baranya vármegye |
| 319. | Piskó | Baranya vármegye |
| 320. | Pócsa | Baranya vármegye |
| 321. | Pogány | Baranya vármegye |
| 322. | Rádfalva | Baranya vármegye |
| 323. | Regenye | Baranya vármegye |
| 324. | Romonya | Baranya vármegye |
| 325. | Rózsafa | Baranya vármegye |
| 326. | Sámod | Baranya vármegye |
| 327. | Sárok | Baranya vármegye |
| 328. | Sásd | Baranya vármegye |
| 329. | Sátorhely | Baranya vármegye |
| 330. | Sellye | Baranya vármegye |
| 331. | Siklósbodony | Baranya vármegye |
| 332. | Siklósnagyfalu | Baranya vármegye |
| 333. | Somberek | Baranya vármegye |
| 334. | Somogyapáti | Baranya vármegye |
| 335. | Somogyhárságy | Baranya vármegye |
| 336. | Somogyhatvan | Baranya vármegye |
| 337. | Somogyviszló | Baranya vármegye |
| 338. | Sósvertike | Baranya vármegye |
| 339. | Sumony | Baranya vármegye |
| 340. | Szabadszentkirály | Baranya vármegye |
| 341. | Szágy | Baranya vármegye |
| 342. | Szajk | Baranya vármegye |
| 343. | Szalánta | Baranya vármegye |
| 344. | Szalatnak | Baranya vármegye |
| 345. | Szaporca | Baranya vármegye |
| 346. | Szárász | Baranya vármegye |
| 347. | Szászvár | Baranya vármegye |
| 348. | Szava | Baranya vármegye |
| 349. | Szebény | Baranya vármegye |
| 350. | Szederkény | Baranya vármegye |
| 351. | Székelyszabar | Baranya vármegye |
| 352. | Szellő | Baranya vármegye |
| 353. | Szemely | Baranya vármegye |
| 354. | Szentdénes | Baranya vármegye |
| 355. | Szentegát | Baranya vármegye |
| 356. | Szentkatalin | Baranya vármegye |
| 357. | Szentlászló | Baranya vármegye |
| 358. | Szilágy | Baranya vármegye |
| 359. | Szilvás | Baranya vármegye |
| 360. | Szőke | Baranya vármegye |
| 361. | Szőkéd | Baranya vármegye |
| 362. | Szörény | Baranya vármegye |
| 363. | Szulimán | Baranya vármegye |
| 364. | Szűr | Baranya vármegye |
| 365. | Tarrós | Baranya vármegye |
| 366. | Tékes | Baranya vármegye |
| 367. | Teklafalu | Baranya vármegye |
| 368. | Tengeri | Baranya vármegye |
| 369. | Tésenfa | Baranya vármegye |
| 370. | Téseny | Baranya vármegye |
| 371. | Tófű | Baranya vármegye |
| 372. | Tormás | Baranya vármegye |
| 373. | Tótszentgyörgy | Baranya vármegye |
| 374. | Töttös | Baranya vármegye |
| 375. | Túrony | Baranya vármegye |
| 376. | Udvar | Baranya vármegye |
| 377. | Újpetre | Baranya vármegye |
| 378. | Vajszló | Baranya vármegye |
| 379. | Várad | Baranya vármegye |
| 380. | Varga | Baranya vármegye |
| 381. | Vásárosbéc | Baranya vármegye |
| 382. | Vásárosdombó | Baranya vármegye |
| 383. | Vázsnok | Baranya vármegye |
| 384. | Vejti | Baranya vármegye |
| 385. | Vékény | Baranya vármegye |
| 386. | Velény | Baranya vármegye |
| 387. | Véménd | Baranya vármegye |
| 388. | Versend | Baranya vármegye |
| 389. | Villány | Baranya vármegye |
| 390. | Villánykövesd | Baranya vármegye |
| 391. | Vokány | Baranya vármegye |
| 392. | Zádor | Baranya vármegye |
| 393. | Zaláta | Baranya vármegye |
| 394. | Zengővárkony | Baranya vármegye |
| 395. | Zók | Baranya vármegye |
| 396. | Almáskamarás | Békés vármegye |
| 397. | Battonya | Békés vármegye |
| 398. | Békéssámson | Békés vármegye |
| 399. | Békésszentandrás | Békés vármegye |
| 400. | Bélmegyer | Békés vármegye |
| 401. | Biharugra | Békés vármegye |
| 402. | Bucsa | Békés vármegye |
| 403. | Csabacsűd | Békés vármegye |
| 404. | Csabaszabadi | Békés vármegye |
| 405. | Csanádapáca | Békés vármegye |
| 406. | Csárdaszállás | Békés vármegye |
| 407. | Csorvás | Békés vármegye |
| 408. | Doboz | Békés vármegye |
| 409. | Dombegyház | Békés vármegye |
| 410. | Dombiratos | Békés vármegye |
| 411. | Ecsegfalva | Békés vármegye |
| 412. | Elek | Békés vármegye |
| 413. | Füzesgyarmat | Békés vármegye |
| 414. | Gádoros | Békés vármegye |
| 415. | Gerendás | Békés vármegye |
| 416. | Geszt | Békés vármegye |
| 417. | Hunya | Békés vármegye |
| 418. | Kamut | Békés vármegye |
| 419. | Kardos | Békés vármegye |
| 420. | Kardoskút | Békés vármegye |
| 421. | Kaszaper | Békés vármegye |
| 422. | Kertészsziget | Békés vármegye |
| 423. | Kétegyháza | Békés vármegye |
| 424. | Kétsoprony | Békés vármegye |
| 425. | Kevermes | Békés vármegye |
| 426. | Kisdombegyház | Békés vármegye |
| 427. | Kondoros | Békés vármegye |
| 428. | Körösladány | Békés vármegye |
| 429. | Körösnagyharsány | Békés vármegye |
| 430. | Köröstarcsa | Békés vármegye |
| 431. | Körösújfalu | Békés vármegye |
| 432. | Kötegyán | Békés vármegye |
| 433. | Kunágota | Békés vármegye |
| 434. | Lőkösháza | Békés vármegye |
| 435. | Magyarbánhegyes | Békés vármegye |
| 436. | Magyardombegyház | Békés vármegye |
| 437. | Medgyesbodzás | Békés vármegye |
| 438. | Medgyesegyháza | Békés vármegye |
| 439. | Méhkerék | Békés vármegye |
| 440. | Mezőgyán | Békés vármegye |
| 441. | Mezőhegyes | Békés vármegye |
| 442. | Murony | Békés vármegye |
| 443. | Nagybánhegyes | Békés vármegye |
| 444. | Nagykamarás | Békés vármegye |
| 445. | Nagyszénás | Békés vármegye |
| 446. | Okány | Békés vármegye |
| 447. | Örménykút | Békés vármegye |
| 448. | Pusztaföldvár | Békés vármegye |
| 449. | Pusztaottlaka | Békés vármegye |
| 450. | Sarkadkeresztúr | Békés vármegye |
| 451. | Szabadkígyós | Békés vármegye |
| 452. | Tarhos | Békés vármegye |
| 453. | Telekgerendás | Békés vármegye |
| 454. | Újkígyós | Békés vármegye |
| 455. | Újszalonta | Békés vármegye |
| 456. | Végegyháza | Békés vármegye |
| 457. | Zsadány | Békés vármegye |
| 458. | Abaújalpár | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 459. | Abaújkér | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 460. | Abaújlak | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 461. | Abaújszántó | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 462. | Abaújszolnok | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 463. | Abaújvár | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 464. | Abod | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 465. | Aggtelek | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 466. | Alacska | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 467. | Alsóberecki | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 468. | Alsódobsza | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 469. | Alsógagy | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 470. | Alsóregmec | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 471. | Alsószuha | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 472. | Alsótelekes | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 473. | Alsóvadász | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 474. | Arka | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 475. | Arló | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 476. | Arnót | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 477. | Ároktő | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 478. | Aszaló | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 479. | Baktakék | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 480. | Balajt | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 481. | Bánhorváti | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 482. | Bánréve | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 483. | Baskó | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 484. | Becskeháza | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 485. | Bekecs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 486. | Berente | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 487. | Beret | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 488. | Berzék | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 489. | Bodroghalom | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 490. | Bodrogkeresztúr | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 491. | Bodrogkisfalud | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 492. | Bodrogolaszi | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 493. | Bódvalenke | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 494. | Bódvarákó | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 495. | Bódvaszilas | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 496. | Bogács | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 497. | Boldogkőújfalu | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 498. | Boldogkőváralja | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 499. | Boldva | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 500. | Borsodbóta | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 501. | Borsodgeszt | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 502. | Borsodivánka | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 503. | Borsodnádasd | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 504. | Borsodszentgyörgy | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 505. | Borsodszirák | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 506. | Bózsva | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 507. | Bőcs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 508. | Bükkábrány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 509. | Bükkaranyos | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 510. | Bükkmogyorósd | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 511. | Bükkszentkereszt | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 512. | Bükkzsérc | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 513. | Büttös | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 514. | Cigánd | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 515. | Csenyéte | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 516. | Cserépfalu | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 517. | Cserépváralja | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 518. | Csernely | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 519. | Csincse | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 520. | Csobád | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 521. | Csobaj | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 522. | Csokvaomány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 523. | Damak | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 524. | Dámóc | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 525. | Debréte | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 526. | Dédestapolcsány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 527. | Detek | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 528. | Domaháza | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 529. | Dövény | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 530. | Dubicsány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 531. | Egerlövő | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 532. | Égerszög | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 533. | Emőd | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 534. | Erdőbénye | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 535. | Erdőhorváti | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 536. | Fáj | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 537. | Fancsal | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 538. | Farkaslyuk | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 539. | Felsőberecki | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 540. | Felsődobsza | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 541. | Felsőgagy | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 542. | Felsőkelecsény | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 543. | Felsőnyárád | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 544. | Felsőregmec | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 545. | Felsőtelekes | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 546. | Felsővadász | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 547. | Filkeháza | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 548. | Fony | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 549. | Forró | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 550. | Fulókércs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 551. | Füzér | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 552. | Füzérkajata | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 553. | Füzérkomlós | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 554. | Füzérradvány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 555. | Gadna | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 556. | Gagyapáti | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 557. | Gagybátor | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 558. | Gagyvendégi | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 559. | Galvács | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 560. | Garadna | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 561. | Gelej | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 562. | Gesztely | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 563. | Gibárt | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 564. | Girincs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 565. | Golop | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 566. | Gömörszőlős | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 567. | Gönc | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 568. | Göncruszka | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 569. | Györgytarló | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 570. | Halmaj | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 571. | Hangács | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 572. | Hangony | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 573. | Háromhuta | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 574. | Harsány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 575. | Hegymeg | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 576. | Hejce | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 577. | Hejőbába | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 578. | Hejőkeresztúr | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 579. | Hejőkürt | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 580. | Hejőpapi | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 581. | Hejőszalonta | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 582. | Hercegkút | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 583. | Hernádbűd | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 584. | Hernádcéce | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 585. | Hernádkak | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 586. | Hernádkércs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 587. | Hernádnémeti | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 588. | Hernádpetri | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 589. | Hernádszentandrás | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 590. | Hernádszurdok | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 591. | Hernádvécse | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 592. | Hét | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 593. | Hidasnémeti | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 594. | Hidvégardó | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 595. | Hollóháza | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 596. | Homrogd | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 597. | Igrici | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 598. | Imola | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 599. | Ináncs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 600. | Irota | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 601. | Izsófalva | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 602. | Jákfalva | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 603. | Járdánháza | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 604. | Jósvafő | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 605. | Kács | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 606. | Kánó | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 607. | Kány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 608. | Karcsa | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 609. | Karos | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 610. | Kázsmárk | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 611. | Kéked | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 612. | Kelemér | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 613. | Kenézlő | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 614. | Keresztéte | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 615. | Kesznyéten | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 616. | Királd | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 617. | Kiscsécs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 618. | Kisgyőr | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 619. | Kishuta | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 620. | Kiskinizs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 621. | Kisrozvágy | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 622. | Kissikátor | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 623. | Kistokaj | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 624. | Komjáti | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 625. | Komlóska | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 626. | Kondó | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 627. | Korlát | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 628. | Kovácsvágás | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 629. | Köröm | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 630. | Krasznokvajda | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 631. | Kupa | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 632. | Kurityán | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 633. | Lácacséke | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 634. | Ládbesenyő | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 635. | Lak | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 636. | Legyesbénye | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 637. | Léh | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 638. | Lénárddaróc | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 639. | Litka | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 640. | Mád | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 641. | Makkoshotyka | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 642. | Mályi | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 643. | Mályinka | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 644. | Martonyi | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 645. | Megyaszó | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 646. | Méra | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 647. | Meszes | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 648. | Mezőkeresztes | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 649. | Mezőnagymihály | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 650. | Mezőnyárád | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 651. | Mezőzombor | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 652. | Mikóháza | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 653. | Mogyoróska | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 654. | Monaj | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 655. | Monok | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 656. | Múcsony | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 657. | Muhi | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 658. | Nagybarca | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 659. | Nagycsécs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 660. | Nagyhuta | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 661. | Nagykinizs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 662. | Nagyrozvágy | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 663. | Négyes | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 664. | Nekézseny | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 665. | Nemesbikk | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 666. | Novajidrány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 667. | Nyékládháza | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 668. | Nyésta | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 669. | Nyíri | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 670. | Nyomár | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 671. | Olaszliszka | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 672. | Onga | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 673. | Ónod | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 674. | Ormosbánya | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 675. | Oszlár | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 676. | Pácin | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 677. | Pálháza | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 678. | Pamlény | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 679. | Pányok | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 680. | Parasznya | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 681. | Pere | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 682. | Perecse | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 683. | Perkupa | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 684. | Prügy | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 685. | Pusztafalu | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 686. | Pusztaradvány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 687. | Radostyán | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 688. | Ragály | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 689. | Rakaca | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 690. | Rakacaszend | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 691. | Rásonysápberencs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 692. | Rátka | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 693. | Regéc | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 694. | Répáshuta | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 695. | Révleányvár | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 696. | Ricse | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 697. | Rudabánya | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 698. | Rudolftelep | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 699. | Sajóbábony | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 700. | Sajóecseg | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 701. | Sajógalgóc | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 702. | Sajóhídvég | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 703. | Sajóivánka | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 704. | Sajókápolna | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 705. | Sajókaza | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 706. | Sajókeresztúr | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 707. | Sajólád | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 708. | Sajólászlófalva | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 709. | Sajómercse | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 710. | Sajónémeti | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 711. | Sajóörös | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 712. | Sajópálfala | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 713. | Sajópetri | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 714. | Sajópüspöki | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 715. | Sajósenye | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 716. | Sajószöged | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 717. | Sajóvámos | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 718. | Sajóvelezd | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 719. | Sály | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 720. | Sárazsadány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 721. | Sáta | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 722. | Selyeb | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 723. | Semjén | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 724. | Serényfalva | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 725. | Sima | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 726. | Sóstófalva | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 727. | Szakácsi | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 728. | Szakáld | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 729. | Szalaszend | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 730. | Szalonna | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 731. | Szászfa | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 732. | Szegi | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 733. | Szegilong | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 734. | Szemere | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 735. | Szendrő | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 736. | Szendrőlád | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 737. | Szentistván | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 738. | Szentistvánbaksa | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 739. | Szin | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 740. | Szinpetri | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 741. | Szirmabesenyő | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 742. | Szomolya | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 743. | Szögliget | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 744. | Szőlősardó | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 745. | Szuhafő | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 746. | Szuhakálló | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 747. | Szuhogy | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 748. | Taktabáj | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 749. | Taktaharkány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 750. | Taktakenéz | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 751. | Taktaszada | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 752. | Tállya | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 753. | Tarcal | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 754. | Tard | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 755. | Tardona | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 756. | Telkibánya | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 757. | Teresztenye | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 758. | Tibolddaróc | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 759. | Tiszabábolna | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 760. | Tiszacsermely | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 761. | Tiszadorogma | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 762. | Tiszakarád | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 763. | Tiszakeszi | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 764. | Tiszaladány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 765. | Tiszalúc | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 766. | Tiszapalkonya | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 767. | Tiszatardos | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 768. | Tiszatarján | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 769. | Tiszavalk | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 770. | Tokaj | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 771. | Tolcsva | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 772. | Tomor | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 773. | Tornabarakony | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 774. | Tornakápolna | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 775. | Tornanádaska | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 776. | Tornaszentandrás | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 777. | Tornaszentjakab | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 778. | Tornyosnémeti | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 779. | Trizs | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 780. | Újcsanálos | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 781. | Uppony | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 782. | Vadna | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 783. | Vágáshuta | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 784. | Vajdácska | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 785. | Vámosújfalu | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 786. | Varbó | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 787. | Varbóc | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 788. | Vatta | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 789. | Vilmány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 790. | Vilyvitány | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 791. | Viss | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 792. | Viszló | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 793. | Vizsoly | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 794. | Zádorfalva | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 795. | Zalkod | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 796. | Zemplénagárd | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 797. | Ziliz | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 798. | Zubogy | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 799. | Zsujta | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
| 800. | Ambrózfalva | Csongrád-Csanád vármegye |
| 801. | Apátfalva | Csongrád-Csanád vármegye |
| 802. | Árpádhalom | Csongrád-Csanád vármegye |
| 803. | Ásotthalom | Csongrád-Csanád vármegye |
| 804. | Baks | Csongrád-Csanád vármegye |
| 805. | Balástya | Csongrád-Csanád vármegye |
| 806. | Bordány | Csongrád-Csanád vármegye |
| 807. | Csanádalberti | Csongrád-Csanád vármegye |
| 808. | Csanádpalota | Csongrád-Csanád vármegye |
| 809. | Csanytelek | Csongrád-Csanád vármegye |
| 810. | Csengele | Csongrád-Csanád vármegye |
| 811. | Derekegyház | Csongrád-Csanád vármegye |
| 812. | Deszk | Csongrád-Csanád vármegye |
| 813. | Dóc | Csongrád-Csanád vármegye |
| 814. | Domaszék | Csongrád-Csanád vármegye |
| 815. | Eperjes | Csongrád-Csanád vármegye |
| 816. | Fábiánsebestyén | Csongrád-Csanád vármegye |
| 817. | Felgyő | Csongrád-Csanád vármegye |
| 818. | Ferencszállás | Csongrád-Csanád vármegye |
| 819. | Forráskút | Csongrád-Csanád vármegye |
| 820. | Földeák | Csongrád-Csanád vármegye |
| 821. | Királyhegyes | Csongrád-Csanád vármegye |
| 822. | Kiszombor | Csongrád-Csanád vármegye |
| 823. | Klárafalva | Csongrád-Csanád vármegye |
| 824. | Kövegy | Csongrád-Csanád vármegye |
| 825. | Kübekháza | Csongrád-Csanád vármegye |
| 826. | Magyarcsanád | Csongrád-Csanád vármegye |
| 827. | Maroslele | Csongrád-Csanád vármegye |
| 828. | Mártély | Csongrád-Csanád vármegye |
| 829. | Nagyér | Csongrád-Csanád vármegye |
| 830. | Nagylak | Csongrád-Csanád vármegye |
| 831. | Nagymágocs | Csongrád-Csanád vármegye |
| 832. | Nagytőke | Csongrád-Csanád vármegye |
| 833. | Óföldeák | Csongrád-Csanád vármegye |
| 834. | Ópusztaszer | Csongrád-Csanád vármegye |
| 835. | Öttömös | Csongrád-Csanád vármegye |
| 836. | Pitvaros | Csongrád-Csanád vármegye |
| 837. | Pusztamérges | Csongrád-Csanád vármegye |
| 838. | Pusztaszer | Csongrád-Csanád vármegye |
| 839. | Röszke | Csongrád-Csanád vármegye |
| 840. | Ruzsa | Csongrád-Csanád vármegye |
| 841. | Szatymaz | Csongrád-Csanád vármegye |
| 842. | Szegvár | Csongrád-Csanád vármegye |
| 843. | Székkutas | Csongrád-Csanád vármegye |
| 844. | Tiszasziget | Csongrád-Csanád vármegye |
| 845. | Tömörkény | Csongrád-Csanád vármegye |
| 846. | Újszentiván | Csongrád-Csanád vármegye |
| 847. | Üllés | Csongrád-Csanád vármegye |
| 848. | Zákányszék | Csongrád-Csanád vármegye |
| 849. | Zsombó | Csongrád-Csanád vármegye |
| 850. | Aba | Fejér vármegye |
| 851. | Adony | Fejér vármegye |
| 852. | Alap | Fejér vármegye |
| 853. | Alcsútdoboz | Fejér vármegye |
| 854. | Alsószentiván | Fejér vármegye |
| 855. | Bakonycsernye | Fejér vármegye |
| 856. | Bakonykúti | Fejér vármegye |
| 857. | Balinka | Fejér vármegye |
| 858. | Baracs | Fejér vármegye |
| 859. | Baracska | Fejér vármegye |
| 860. | Beloiannisz | Fejér vármegye |
| 861. | Besnyő | Fejér vármegye |
| 862. | Bodajk | Fejér vármegye |
| 863. | Bodmér | Fejér vármegye |
| 864. | Cece | Fejér vármegye |
| 865. | Csabdi | Fejér vármegye |
| 866. | Csákberény | Fejér vármegye |
| 867. | Csókakő | Fejér vármegye |
| 868. | Csór | Fejér vármegye |
| 869. | Csősz | Fejér vármegye |
| 870. | Daruszentmiklós | Fejér vármegye |
| 871. | Dég | Fejér vármegye |
| 872. | Előszállás | Fejér vármegye |
| 873. | Etyek | Fejér vármegye |
| 874. | Fehérvárcsurgó | Fejér vármegye |
| 875. | Felcsút | Fejér vármegye |
| 876. | Füle | Fejér vármegye |
| 877. | Gánt | Fejér vármegye |
| 878. | Gyúró | Fejér vármegye |
| 879. | Hantos | Fejér vármegye |
| 880. | Igar | Fejér vármegye |
| 881. | Iszkaszentgyörgy | Fejér vármegye |
| 882. | Isztimér | Fejér vármegye |
| 883. | Iváncsa | Fejér vármegye |
| 884. | Jenő | Fejér vármegye |
| 885. | Kajászó | Fejér vármegye |
| 886. | Káloz | Fejér vármegye |
| 887. | Kápolnásnyék | Fejér vármegye |
| 888. | Kincsesbánya | Fejér vármegye |
| 889. | Kisapostag | Fejér vármegye |
| 890. | Kisláng | Fejér vármegye |
| 891. | Kőszárhegy | Fejér vármegye |
| 892. | Kulcs | Fejér vármegye |
| 893. | Lajoskomárom | Fejér vármegye |
| 894. | Lepsény | Fejér vármegye |
| 895. | Lovasberény | Fejér vármegye |
| 896. | Magyaralmás | Fejér vármegye |
| 897. | Mány | Fejér vármegye |
| 898. | Mátyásdomb | Fejér vármegye |
| 899. | Mezőfalva | Fejér vármegye |
| 900. | Mezőkomárom | Fejér vármegye |
| 901. | Mezőszentgyörgy | Fejér vármegye |
| 902. | Mezőszilas | Fejér vármegye |
| 903. | Moha | Fejér vármegye |
| 904. | Nadap | Fejér vármegye |
| 905. | Nádasdladány | Fejér vármegye |
| 906. | Nagykarácsony | Fejér vármegye |
| 907. | Nagylók | Fejér vármegye |
| 908. | Nagyveleg | Fejér vármegye |
| 909. | Nagyvenyim | Fejér vármegye |
| 910. | Óbarok | Fejér vármegye |
| 911. | Pákozd | Fejér vármegye |
| 912. | Pátka | Fejér vármegye |
| 913. | Pázmánd | Fejér vármegye |
| 914. | Perkáta | Fejér vármegye |
| 915. | Pusztavám | Fejér vármegye |
| 916. | Rácalmás | Fejér vármegye |
| 917. | Ráckeresztúr | Fejér vármegye |
| 918. | Sáregres | Fejér vármegye |
| 919. | Sárkeresztes | Fejér vármegye |
| 920. | Sárkeresztúr | Fejér vármegye |
| 921. | Sárkeszi | Fejér vármegye |
| 922. | Sárosd | Fejér vármegye |
| 923. | Sárszentágota | Fejér vármegye |
| 924. | Sárszentmihály | Fejér vármegye |
| 925. | Seregélyes | Fejér vármegye |
| 926. | Soponya | Fejér vármegye |
| 927. | Söréd | Fejér vármegye |
| 928. | Sukoró | Fejér vármegye |
| 929. | Szabadbattyán | Fejér vármegye |
| 930. | Szabadegyháza | Fejér vármegye |
| 931. | Szabadhídvég | Fejér vármegye |
| 932. | Szár | Fejér vármegye |
| 933. | Tabajd | Fejér vármegye |
| 934. | Tác | Fejér vármegye |
| 935. | Tordas | Fejér vármegye |
| 936. | Újbarok | Fejér vármegye |
| 937. | Úrhida | Fejér vármegye |
| 938. | Vajta | Fejér vármegye |
| 939. | Vál | Fejér vármegye |
| 940. | Vereb | Fejér vármegye |
| 941. | Vértesacsa | Fejér vármegye |
| 942. | Vértesboglár | Fejér vármegye |
| 943. | Zámoly | Fejér vármegye |
| 944. | Zichyújfalu | Fejér vármegye |
| 945. | Abda | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 946. | Acsalag | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 947. | Ágfalva | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 948. | Agyagosszergény | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 949. | Árpás | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 950. | Ásványráró | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 951. | Babót | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 952. | Bágyogszovát | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 953. | Bakonygyirót | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 954. | Bakonypéterd | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 955. | Bakonyszentlászló | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 956. | Barbacs | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 957. | Beled | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 958. | Bezenye | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 959. | Bezi | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 960. | Bodonhely | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 961. | Bogyoszló | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 962. | Bőny | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 963. | Börcs | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 964. | Bősárkány | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 965. | Cakóháza | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 966. | Cirák | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 967. | Csáfordjánosfa | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 968. | Csapod | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 969. | Csér | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 970. | Csikvánd | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 971. | Darnózseli | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 972. | Dénesfa | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 973. | Dör | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 974. | Dunakiliti | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 975. | Dunaremete | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 976. | Dunaszeg | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 977. | Dunaszentpál | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 978. | Dunasziget | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 979. | Ebergőc | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 980. | Écs | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 981. | Edve | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 982. | Egyed | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 983. | Egyházasfalu | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 984. | Enese | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 985. | Farád | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 986. | Fehértó | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 987. | Feketeerdő | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 988. | Felpéc | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 989. | Fenyőfő | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 990. | Fertőboz | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 991. | Fertőd | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 992. | Fertőendréd | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 993. | Fertőhomok | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 994. | Fertőrákos | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 995. | Fertőszentmiklós | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 996. | Fertőszéplak | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 997. | Gönyű | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 998. | Gyalóka | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 999. | Gyarmat | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1000. | Gyóró | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1001. | Gyömöre | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1002. | Győrasszonyfa | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1003. | Győrladamér | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1004. | Győrság | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1005. | Győrsövényház | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1006. | Győrszemere | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1007. | Győrújfalu | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1008. | Győrzámoly | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1009. | Halászi | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1010. | Harka | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1011. | Hédervár | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1012. | Hegyeshalom | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1013. | Hegykő | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1014. | Hidegség | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1015. | Himod | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1016. | Hövej | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1017. | Ikrény | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1018. | Iván | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1019. | Jobaháza | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1020. | Kajárpéc | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1021. | Károlyháza | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1022. | Kimle | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1023. | Kisbabot | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1024. | Kisbajcs | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1025. | Kisbodak | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1026. | Kisfalud | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1027. | Kóny | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1028. | Kópháza | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1029. | Koroncó | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1030. | Kunsziget | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1031. | Lázi | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1032. | Lébény | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1033. | Levél | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1034. | Lipót | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1035. | Lövő | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1036. | Maglóca | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1037. | Magyarkeresztúr | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1038. | Máriakálnok | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1039. | Markotabödöge | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1040. | Mecsér | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1041. | Mérges | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1042. | Mezőörs | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1043. | Mihályi | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1044. | Mórichida | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1045. | Mosonszentmiklós | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1046. | Mosonszolnok | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1047. | Mosonudvar | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1048. | Nagybajcs | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1049. | Nagycenk | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1050. | Nagylózs | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1051. | Nagyszentjános | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1052. | Nemeskér | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1053. | Nyalka | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1054. | Nyúl | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1055. | Osli | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1056. | Öttevény | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1057. | Páli | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1058. | Pannonhalma | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1059. | Pásztori | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1060. | Pázmándfalu | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1061. | Pér | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1062. | Pereszteg | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1063. | Petőháza | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1064. | Pinnye | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1065. | Potyond | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1066. | Pusztacsalád | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1067. | Püski | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1068. | Rábacsanak | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1069. | Rábacsécsény | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1070. | Rábakecöl | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1071. | Rábapatona | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1072. | Rábapordány | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1073. | Rábasebes | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1074. | Rábaszentandrás | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1075. | Rábaszentmihály | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1076. | Rábaszentmiklós | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1077. | Rábatamási | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1078. | Rábcakapi | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1079. | Ravazd | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1080. | Répceszemere | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1081. | Répcevis | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1082. | Rétalap | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1083. | Románd | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1084. | Röjtökmuzsaj | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1085. | Sarród | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1086. | Sikátor | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1087. | Sobor | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1088. | Sokorópátka | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1089. | Sopronhorpács | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1090. | Sopronkövesd | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1091. | Sopronnémeti | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1092. | Szakony | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1093. | Szany | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1094. | Szárföld | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1095. | Szerecseny | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1096. | Szil | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1097. | Szilsárkány | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1098. | Táp | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1099. | Tápszentmiklós | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1100. | Tarjánpuszta | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1101. | Tárnokréti | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1102. | Tényő | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1103. | Tét | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1104. | Töltéstava | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1105. | Újkér | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1106. | Újrónafő | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1107. | Und | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1108. | Vadosfa | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1109. | Vág | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1110. | Vámosszabadi | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1111. | Várbalog | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1112. | Vásárosfalu | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1113. | Vének | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1114. | Veszkény | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1115. | Veszprémvarsány | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1116. | Vitnyéd | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1117. | Völcsej | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1118. | Zsebeháza | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1119. | Zsira | Győr-Moson-Sopron vármegye |
| 1120. | Álmosd | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1121. | Ártánd | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1122. | Bagamér | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1123. | Bakonszeg | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1124. | Báránd | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1125. | Bedő | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1126. | Berekböszörmény | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1127. | Bihardancsháza | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1128. | Biharkeresztes | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1129. | Biharnagybajom | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1130. | Bihartorda | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1131. | Bocskaikert | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1132. | Bojt | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1133. | Csökmő | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1134. | Darvas | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1135. | Ebes | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1136. | Egyek | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1137. | Esztár | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1138. | Folyás | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1139. | Földes | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1140. | Furta | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1141. | Fülöp | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1142. | Gáborján | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1143. | Görbeháza | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1144. | Hajdúbagos | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1145. | Hajdúszovát | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1146. | Hencida | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1147. | Hortobágy | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1148. | Kismarja | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1149. | Kokad | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1150. | Komádi | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1151. | Konyár | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1152. | Körösszakál | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1153. | Körösszegapáti | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1154. | Magyarhomorog | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1155. | Mezőpeterd | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1156. | Mezősas | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1157. | Monostorpályi | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1158. | Nagyhegyes | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1159. | Nagykereki | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1160. | Nagyrábé | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1161. | Nyírábrány | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1162. | Nyíracsád | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1163. | Nyírmártonfalva | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1164. | Pocsaj | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1165. | Sáp | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1166. | Sáránd | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1167. | Sárrétudvari | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1168. | Szentpéterszeg | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1169. | Szerep | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1170. | Tépe | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1171. | Tetétlen | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1172. | Tiszacsege | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1173. | Tiszagyulaháza | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1174. | Told | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1175. | Újiráz | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1176. | Újléta | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1177. | Újszentmargita | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1178. | Újtikos | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1179. | Váncsod | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1180. | Vekerd | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1181. | Zsáka | Hajdú-Bihar vármegye |
| 1182. | Abasár | Heves vármegye |
| 1183. | Adács | Heves vármegye |
| 1184. | Aldebrő | Heves vármegye |
| 1185. | Andornaktálya | Heves vármegye |
| 1186. | Apc | Heves vármegye |
| 1187. | Átány | Heves vármegye |
| 1188. | Atkár | Heves vármegye |
| 1189. | Balaton | Heves vármegye |
| 1190. | Bátor | Heves vármegye |
| 1191. | Bekölce | Heves vármegye |
| 1192. | Bélapátfalva | Heves vármegye |
| 1193. | Besenyőtelek | Heves vármegye |
| 1194. | Boconád | Heves vármegye |
| 1195. | Bodony | Heves vármegye |
| 1196. | Boldog | Heves vármegye |
| 1197. | Bükkszék | Heves vármegye |
| 1198. | Bükkszenterzsébet | Heves vármegye |
| 1199. | Bükkszentmárton | Heves vármegye |
| 1200. | Csány | Heves vármegye |
| 1201. | Demjén | Heves vármegye |
| 1202. | Detk | Heves vármegye |
| 1203. | Domoszló | Heves vármegye |
| 1204. | Dormánd | Heves vármegye |
| 1205. | Ecséd | Heves vármegye |
| 1206. | Egerbakta | Heves vármegye |
| 1207. | Egerbocs | Heves vármegye |
| 1208. | Egercsehi | Heves vármegye |
| 1209. | Egerfarmos | Heves vármegye |
| 1210. | Egerszalók | Heves vármegye |
| 1211. | Egerszólát | Heves vármegye |
| 1212. | Erdőkövesd | Heves vármegye |
| 1213. | Erdőtelek | Heves vármegye |
| 1214. | Erk | Heves vármegye |
| 1215. | Fedémes | Heves vármegye |
| 1216. | Feldebrő | Heves vármegye |
| 1217. | Felsőtárkány | Heves vármegye |
| 1218. | Gyöngyöshalász | Heves vármegye |
| 1219. | Gyöngyösoroszi | Heves vármegye |
| 1220. | Gyöngyöspata | Heves vármegye |
| 1221. | Gyöngyössolymos | Heves vármegye |
| 1222. | Gyöngyöstarján | Heves vármegye |
| 1223. | Halmajugra | Heves vármegye |
| 1224. | Heréd | Heves vármegye |
| 1225. | Hevesaranyos | Heves vármegye |
| 1226. | Hevesvezekény | Heves vármegye |
| 1227. | Hort | Heves vármegye |
| 1228. | Istenmezeje | Heves vármegye |
| 1229. | Ivád | Heves vármegye |
| 1230. | Kál | Heves vármegye |
| 1231. | Kápolna | Heves vármegye |
| 1232. | Karácsond | Heves vármegye |
| 1233. | Kerecsend | Heves vármegye |
| 1234. | Kerekharaszt | Heves vármegye |
| 1235. | Kisfüzes | Heves vármegye |
| 1236. | Kisköre | Heves vármegye |
| 1237. | Kisnána | Heves vármegye |
| 1238. | Kompolt | Heves vármegye |
| 1239. | Kömlő | Heves vármegye |
| 1240. | Ludas | Heves vármegye |
| 1241. | Maklár | Heves vármegye |
| 1242. | Markaz | Heves vármegye |
| 1243. | Mátraballa | Heves vármegye |
| 1244. | Mátraderecske | Heves vármegye |
| 1245. | Mátraszentimre | Heves vármegye |
| 1246. | Mezőszemere | Heves vármegye |
| 1247. | Mezőtárkány | Heves vármegye |
| 1248. | Mikófalva | Heves vármegye |
| 1249. | Mónosbél | Heves vármegye |
| 1250. | Nagyfüged | Heves vármegye |
| 1251. | Nagykökényes | Heves vármegye |
| 1252. | Nagyréde | Heves vármegye |
| 1253. | Nagytálya | Heves vármegye |
| 1254. | Nagyút | Heves vármegye |
| 1255. | Nagyvisnyó | Heves vármegye |
| 1256. | Noszvaj | Heves vármegye |
| 1257. | Novaj | Heves vármegye |
| 1258. | Ostoros | Heves vármegye |
| 1259. | Pálosvörösmart | Heves vármegye |
| 1260. | Parád | Heves vármegye |
| 1261. | Parádsasvár | Heves vármegye |
| 1262. | Pély | Heves vármegye |
| 1263. | Pétervására | Heves vármegye |
| 1264. | Petőfibánya | Heves vármegye |
| 1265. | Poroszló | Heves vármegye |
| 1266. | Recsk | Heves vármegye |
| 1267. | Rózsaszentmárton | Heves vármegye |
| 1268. | Sarud | Heves vármegye |
| 1269. | Sirok | Heves vármegye |
| 1270. | Szajla | Heves vármegye |
| 1271. | Szarvaskő | Heves vármegye |
| 1272. | Szentdomonkos | Heves vármegye |
| 1273. | Szihalom | Heves vármegye |
| 1274. | Szilvásvárad | Heves vármegye |
| 1275. | Szúcs | Heves vármegye |
| 1276. | Szűcsi | Heves vármegye |
| 1277. | Tarnabod | Heves vármegye |
| 1278. | Tarnalelesz | Heves vármegye |
| 1279. | Tarnaméra | Heves vármegye |
| 1280. | Tarnaörs | Heves vármegye |
| 1281. | Tarnaszentmária | Heves vármegye |
| 1282. | Tarnaszentmiklós | Heves vármegye |
| 1283. | Tarnazsadány | Heves vármegye |
| 1284. | Tenk | Heves vármegye |
| 1285. | Terpes | Heves vármegye |
| 1286. | Tiszanána | Heves vármegye |
| 1287. | Tófalu | Heves vármegye |
| 1288. | Újlőrincfalva | Heves vármegye |
| 1289. | Vámosgyörk | Heves vármegye |
| 1290. | Váraszó | Heves vármegye |
| 1291. | Vécs | Heves vármegye |
| 1292. | Verpelét | Heves vármegye |
| 1293. | Visonta | Heves vármegye |
| 1294. | Visznek | Heves vármegye |
| 1295. | Zagyvaszántó | Heves vármegye |
| 1296. | Zaránk | Heves vármegye |
| 1297. | Abádszalók | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1298. | Alattyán | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1299. | Berekfürdő | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1300. | Besenyszög | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1301. | Cibakháza | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1302. | Csataszög | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1303. | Csépa | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1304. | Cserkeszőlő | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1305. | Hunyadfalva | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1306. | Jánoshida | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1307. | Jászágó | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1308. | Jászalsószentgyörgy | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1309. | Jászboldogháza | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1310. | Jászdózsa | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1311. | Jászfelsőszentgyörgy | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1312. | Jászivány | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1313. | Jászjákóhalma | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1314. | Jászkisér | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1315. | Jászszentandrás | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1316. | Jásztelek | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1317. | Kenderes | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1318. | Kengyel | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1319. | Kétpó | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1320. | Kőtelek | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1321. | Kuncsorba | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1322. | Kunmadaras | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1323. | Mesterszállás | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1324. | Mezőhék | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1325. | Nagyiván | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1326. | Nagykörű | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1327. | Nagyrév | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1328. | Öcsöd | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1329. | Örményes | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1330. | Pusztamonostor | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1331. | Rákócziújfalu | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1332. | Szajol | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1333. | Szászberek | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1334. | Szelevény | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1335. | Tiszabő | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1336. | Tiszabura | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1337. | Tiszaderzs | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1338. | Tiszagyenda | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1339. | Tiszaigar | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1340. | Tiszainoka | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1341. | Tiszajenő | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1342. | Tiszakürt | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1343. | Tiszaörs | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1344. | Tiszapüspöki | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1345. | Tiszaroff | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1346. | Tiszasas | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1347. | Tiszasüly | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1348. | Tiszaszentimre | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1349. | Tiszaszőlős | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1350. | Tiszatenyő | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1351. | Tiszavárkony | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1352. | Tomajmonostora | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1353. | Tószeg | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1354. | Vezseny | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1355. | Zagyvarékas | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye |
| 1356. | Ácsteszér | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1357. | Aka | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1358. | Almásfüzitő | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1359. | Annavölgy | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1360. | Ászár | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1361. | Bábolna | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1362. | Baj | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1363. | Bajna | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1364. | Bajót | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1365. | Bakonybánk | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1366. | Bakonysárkány | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1367. | Bakonyszombathely | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1368. | Bana | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1369. | Bársonyos | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1370. | Bokod | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1371. | Császár | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1372. | Csatka | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1373. | Csém | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1374. | Csép | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1375. | Csolnok | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1376. | Dad | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1377. | Dág | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1378. | Dömös | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1379. | Dunaalmás | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1380. | Dunaszentmiklós | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1381. | Epöl | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1382. | Ete | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1383. | Gyermely | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1384. | Héreg | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1385. | Kecskéd | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1386. | Kerékteleki | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1387. | Kesztölc | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1388. | Kisigmánd | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1389. | Kocs | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1390. | Kömlőd | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1391. | Környe | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1392. | Lábatlan | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1393. | Leányvár | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1394. | Máriahalom | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1395. | Mocsa | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1396. | Mogyorósbánya | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1397. | Nagyigmánd | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1398. | Nagysáp | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1399. | Naszály | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1400. | Neszmély | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1401. | Piliscsév | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1402. | Pilismarót | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1403. | Réde | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1404. | Sárisáp | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1405. | Súr | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1406. | Süttő | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1407. | Szákszend | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1408. | Szárliget | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1409. | Szomód | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1410. | Szomor | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1411. | Tardos | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1412. | Tarján | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1413. | Tárkány | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1414. | Tokod | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1415. | Tokodaltáró | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1416. | Úny | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1417. | Várgesztes | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1418. | Vérteskethely | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1419. | Vértessomló | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1420. | Vértestolna | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1421. | Vértesszőlős | Komárom-Esztergom vármegye |
| 1422. | Alsópetény | Nógrád vármegye |
| 1423. | Alsótold | Nógrád vármegye |
| 1424. | Bánk | Nógrád vármegye |
| 1425. | Bárna | Nógrád vármegye |
| 1426. | Becske | Nógrád vármegye |
| 1427. | Bér | Nógrád vármegye |
| 1428. | Bercel | Nógrád vármegye |
| 1429. | Berkenye | Nógrád vármegye |
| 1430. | Bokor | Nógrád vármegye |
| 1431. | Borsosberény | Nógrád vármegye |
| 1432. | Buják | Nógrád vármegye |
| 1433. | Cered | Nógrád vármegye |
| 1434. | Csécse | Nógrád vármegye |
| 1435. | Cserháthaláp | Nógrád vármegye |
| 1436. | Cserhátsurány | Nógrád vármegye |
| 1437. | Cserhátszentiván | Nógrád vármegye |
| 1438. | Csesztve | Nógrád vármegye |
| 1439. | Csitár | Nógrád vármegye |
| 1440. | Debercsény | Nógrád vármegye |
| 1441. | Dejtár | Nógrád vármegye |
| 1442. | Diósjenő | Nógrád vármegye |
| 1443. | Dorogháza | Nógrád vármegye |
| 1444. | Drégelypalánk | Nógrád vármegye |
| 1445. | Ecseg | Nógrád vármegye |
| 1446. | Egyházasdengeleg | Nógrád vármegye |
| 1447. | Egyházasgerge | Nógrád vármegye |
| 1448. | Endrefalva | Nógrád vármegye |
| 1449. | Erdőkürt | Nógrád vármegye |
| 1450. | Erdőtarcsa | Nógrád vármegye |
| 1451. | Érsekvadkert | Nógrád vármegye |
| 1452. | Etes | Nógrád vármegye |
| 1453. | Felsőpetény | Nógrád vármegye |
| 1454. | Felsőtold | Nógrád vármegye |
| 1455. | Galgaguta | Nógrád vármegye |
| 1456. | Garáb | Nógrád vármegye |
| 1457. | Héhalom | Nógrád vármegye |
| 1458. | Herencsény | Nógrád vármegye |
| 1459. | Hollókő | Nógrád vármegye |
| 1460. | Hont | Nógrád vármegye |
| 1461. | Horpács | Nógrád vármegye |
| 1462. | Hugyag | Nógrád vármegye |
| 1463. | Iliny | Nógrád vármegye |
| 1464. | Ipolyszög | Nógrád vármegye |
| 1465. | Ipolytarnóc | Nógrád vármegye |
| 1466. | Ipolyvece | Nógrád vármegye |
| 1467. | Jobbágyi | Nógrád vármegye |
| 1468. | Kálló | Nógrád vármegye |
| 1469. | Karancsalja | Nógrád vármegye |
| 1470. | Karancsberény | Nógrád vármegye |
| 1471. | Karancskeszi | Nógrád vármegye |
| 1472. | Karancslapujtő | Nógrád vármegye |
| 1473. | Karancsság | Nógrád vármegye |
| 1474. | Kazár | Nógrád vármegye |
| 1475. | Keszeg | Nógrád vármegye |
| 1476. | Kétbodony | Nógrád vármegye |
| 1477. | Kisbágyon | Nógrád vármegye |
| 1478. | Kisbárkány | Nógrád vármegye |
| 1479. | Kisecset | Nógrád vármegye |
| 1480. | Kishartyán | Nógrád vármegye |
| 1481. | Kozárd | Nógrád vármegye |
| 1482. | Kutasó | Nógrád vármegye |
| 1483. | Legénd | Nógrád vármegye |
| 1484. | Litke | Nógrád vármegye |
| 1485. | Lucfalva | Nógrád vármegye |
| 1486. | Ludányhalászi | Nógrád vármegye |
| 1487. | Magyargéc | Nógrád vármegye |
| 1488. | Magyarnándor | Nógrád vármegye |
| 1489. | Márkháza | Nógrád vármegye |
| 1490. | Mátramindszent | Nógrád vármegye |
| 1491. | Mátranovák | Nógrád vármegye |
| 1492. | Mátraszele | Nógrád vármegye |
| 1493. | Mátraszőlős | Nógrád vármegye |
| 1494. | Mátraterenye | Nógrád vármegye |
| 1495. | Mátraverebély | Nógrád vármegye |
| 1496. | Mihálygerge | Nógrád vármegye |
| 1497. | Mohora | Nógrád vármegye |
| 1498. | Nagybárkány | Nógrád vármegye |
| 1499. | Nagykeresztúr | Nógrád vármegye |
| 1500. | Nagylóc | Nógrád vármegye |
| 1501. | Nagyoroszi | Nógrád vármegye |
| 1502. | Nemti | Nógrád vármegye |
| 1503. | Nézsa | Nógrád vármegye |
| 1504. | Nógrád | Nógrád vármegye |
| 1505. | Nógrádkövesd | Nógrád vármegye |
| 1506. | Nógrádmarcal | Nógrád vármegye |
| 1507. | Nógrádmegyer | Nógrád vármegye |
| 1508. | Nógrádsáp | Nógrád vármegye |
| 1509. | Nógrádsipek | Nógrád vármegye |
| 1510. | Nógrádszakál | Nógrád vármegye |
| 1511. | Nőtincs | Nógrád vármegye |
| 1512. | Őrhalom | Nógrád vármegye |
| 1513. | Ősagárd | Nógrád vármegye |
| 1514. | Palotás | Nógrád vármegye |
| 1515. | Patak | Nógrád vármegye |
| 1516. | Patvarc | Nógrád vármegye |
| 1517. | Piliny | Nógrád vármegye |
| 1518. | Pusztaberki | Nógrád vármegye |
| 1519. | Rákóczibánya | Nógrád vármegye |
| 1520. | Rétság | Nógrád vármegye |
| 1521. | Rimóc | Nógrád vármegye |
| 1522. | Romhány | Nógrád vármegye |
| 1523. | Ságújfalu | Nógrád vármegye |
| 1524. | Sámsonháza | Nógrád vármegye |
| 1525. | Somoskőújfalu | Nógrád vármegye |
| 1526. | Sóshartyán | Nógrád vármegye |
| 1527. | Szalmatercs | Nógrád vármegye |
| 1528. | Szanda | Nógrád vármegye |
| 1529. | Szarvasgede | Nógrád vármegye |
| 1530. | Szátok | Nógrád vármegye |
| 1531. | Szécsénke | Nógrád vármegye |
| 1532. | Szécsényfelfalu | Nógrád vármegye |
| 1533. | Szendehely | Nógrád vármegye |
| 1534. | Szente | Nógrád vármegye |
| 1535. | Szilaspogony | Nógrád vármegye |
| 1536. | Szirák | Nógrád vármegye |
| 1537. | Szuha | Nógrád vármegye |
| 1538. | Szurdokpüspöki | Nógrád vármegye |
| 1539. | Szügy | Nógrád vármegye |
| 1540. | Tar | Nógrád vármegye |
| 1541. | Terény | Nógrád vármegye |
| 1542. | Tereske | Nógrád vármegye |
| 1543. | Tolmács | Nógrád vármegye |
| 1544. | Vanyarc | Nógrád vármegye |
| 1545. | Varsány | Nógrád vármegye |
| 1546. | Vizslás | Nógrád vármegye |
| 1547. | Zabar | Nógrád vármegye |
| 1548. | Acsa | Pest vármegye |
| 1549. | Apaj | Pest vármegye |
| 1550. | Áporka | Pest vármegye |
| 1551. | Bag | Pest vármegye |
| 1552. | Bénye | Pest vármegye |
| 1553. | Bernecebaráti | Pest vármegye |
| 1554. | Budajenő | Pest vármegye |
| 1555. | Ceglédbercel | Pest vármegye |
| 1556. | Csemő | Pest vármegye |
| 1557. | Csévharaszt | Pest vármegye |
| 1558. | Csobánka | Pest vármegye |
| 1559. | Csomád | Pest vármegye |
| 1560. | Csörög | Pest vármegye |
| 1561. | Csővár | Pest vármegye |
| 1562. | Dánszentmiklós | Pest vármegye |
| 1563. | Dány | Pest vármegye |
| 1564. | Domony | Pest vármegye |
| 1565. | Dunabogdány | Pest vármegye |
| 1566. | Ecser | Pest vármegye |
| 1567. | Farmos | Pest vármegye |
| 1568. | Felsőpakony | Pest vármegye |
| 1569. | Galgagyörk | Pest vármegye |
| 1570. | Galgahévíz | Pest vármegye |
| 1571. | Galgamácsa | Pest vármegye |
| 1572. | Gomba | Pest vármegye |
| 1573. | Herceghalom | Pest vármegye |
| 1574. | Hernád | Pest vármegye |
| 1575. | Hévízgyörk | Pest vármegye |
| 1576. | Iklad | Pest vármegye |
| 1577. | Inárcs | Pest vármegye |
| 1578. | Ipolydamásd | Pest vármegye |
| 1579. | Ipolytölgyes | Pest vármegye |
| 1580. | Jászkarajenő | Pest vármegye |
| 1581. | Kakucs | Pest vármegye |
| 1582. | Káva | Pest vármegye |
| 1583. | Kemence | Pest vármegye |
| 1584. | Kismaros | Pest vármegye |
| 1585. | Kisnémedi | Pest vármegye |
| 1586. | Kisoroszi | Pest vármegye |
| 1587. | Kocsér | Pest vármegye |
| 1588. | Kóka | Pest vármegye |
| 1589. | Kosd | Pest vármegye |
| 1590. | Kóspallag | Pest vármegye |
| 1591. | Kőröstetétlen | Pest vármegye |
| 1592. | Leányfalu | Pest vármegye |
| 1593. | Letkés | Pest vármegye |
| 1594. | Lórév | Pest vármegye |
| 1595. | Majosháza | Pest vármegye |
| 1596. | Makád | Pest vármegye |
| 1597. | Márianosztra | Pest vármegye |
| 1598. | Mende | Pest vármegye |
| 1599. | Mikebuda | Pest vármegye |
| 1600. | Nagybörzsöny | Pest vármegye |
| 1601. | Nyáregyháza | Pest vármegye |
| 1602. | Nyársapát | Pest vármegye |
| 1603. | Örkény | Pest vármegye |
| 1604. | Pánd | Pest vármegye |
| 1605. | Penc | Pest vármegye |
| 1606. | Perbál | Pest vármegye |
| 1607. | Perőcsény | Pest vármegye |
| 1608. | Péteri | Pest vármegye |
| 1609. | Pilisborosjenő | Pest vármegye |
| 1610. | Pilisjászfalu | Pest vármegye |
| 1611. | Pilisszántó | Pest vármegye |
| 1612. | Pilisszentiván | Pest vármegye |
| 1613. | Pilisszentkereszt | Pest vármegye |
| 1614. | Pilisszentlászló | Pest vármegye |
| 1615. | Pócsmegyer | Pest vármegye |
| 1616. | Pusztavacs | Pest vármegye |
| 1617. | Pusztazámor | Pest vármegye |
| 1618. | Püspökhatvan | Pest vármegye |
| 1619. | Püspökszilágy | Pest vármegye |
| 1620. | Rád | Pest vármegye |
| 1621. | Remeteszőlős | Pest vármegye |
| 1622. | Sóskút | Pest vármegye |
| 1623. | Szentlőrinckáta | Pest vármegye |
| 1624. | Szentmártonkáta | Pest vármegye |
| 1625. | Szigetbecse | Pest vármegye |
| 1626. | Szigetcsép | Pest vármegye |
| 1627. | Szigetmonostor | Pest vármegye |
| 1628. | Szigetszentmárton | Pest vármegye |
| 1629. | Szigetújfalu | Pest vármegye |
| 1630. | Szob | Pest vármegye |
| 1631. | Szokolya | Pest vármegye |
| 1632. | Sződ | Pest vármegye |
| 1633. | Sződliget | Pest vármegye |
| 1634. | Táborfalva | Pest vármegye |
| 1635. | Tápióbicske | Pest vármegye |
| 1636. | Tápiógyörgye | Pest vármegye |
| 1637. | Tápióság | Pest vármegye |
| 1638. | Tápiószőlős | Pest vármegye |
| 1639. | Tatárszentgyörgy | Pest vármegye |
| 1640. | Telki | Pest vármegye |
| 1641. | Tésa | Pest vármegye |
| 1642. | Tinnye | Pest vármegye |
| 1643. | Tóalmás | Pest vármegye |
| 1644. | Tök | Pest vármegye |
| 1645. | Törtel | Pest vármegye |
| 1646. | Újhartyán | Pest vármegye |
| 1647. | Újlengyel | Pest vármegye |
| 1648. | Újszilvás | Pest vármegye |
| 1649. | Úri | Pest vármegye |
| 1650. | Vácduka | Pest vármegye |
| 1651. | Vácegres | Pest vármegye |
| 1652. | Váchartyán | Pest vármegye |
| 1653. | Váckisújfalu | Pest vármegye |
| 1654. | Vácrátót | Pest vármegye |
| 1655. | Vácszentlászló | Pest vármegye |
| 1656. | Valkó | Pest vármegye |
| 1657. | Vámosmikola | Pest vármegye |
| 1658. | Vasad | Pest vármegye |
| 1659. | Verőce | Pest vármegye |
| 1660. | Verseg | Pest vármegye |
| 1661. | Visegrád | Pest vármegye |
| 1662. | Zebegény | Pest vármegye |
| 1663. | Zsámbok | Pest vármegye |
| 1664. | Ádánd | Somogy vármegye |
| 1665. | Alsóbogát | Somogy vármegye |
| 1666. | Andocs | Somogy vármegye |
| 1667. | Babócsa | Somogy vármegye |
| 1668. | Bábonymegyer | Somogy vármegye |
| 1669. | Bakháza | Somogy vármegye |
| 1670. | Balatonberény | Somogy vármegye |
| 1671. | Balatonendréd | Somogy vármegye |
| 1672. | Balatonfenyves | Somogy vármegye |
| 1673. | Balatonföldvár | Somogy vármegye |
| 1674. | Balatonkeresztúr | Somogy vármegye |
| 1675. | Balatonlelle | Somogy vármegye |
| 1676. | Balatonmáriafürdő | Somogy vármegye |
| 1677. | Balatonőszöd | Somogy vármegye |
| 1678. | Balatonszabadi | Somogy vármegye |
| 1679. | Balatonszárszó | Somogy vármegye |
| 1680. | Balatonszemes | Somogy vármegye |
| 1681. | Balatonszentgyörgy | Somogy vármegye |
| 1682. | Balatonújlak | Somogy vármegye |
| 1683. | Balatonvilágos | Somogy vármegye |
| 1684. | Bálványos | Somogy vármegye |
| 1685. | Bárdudvarnok | Somogy vármegye |
| 1686. | Baté | Somogy vármegye |
| 1687. | Bedegkér | Somogy vármegye |
| 1688. | Bélavár | Somogy vármegye |
| 1689. | Beleg | Somogy vármegye |
| 1690. | Berzence | Somogy vármegye |
| 1691. | Bodrog | Somogy vármegye |
| 1692. | Bolhás | Somogy vármegye |
| 1693. | Bolhó | Somogy vármegye |
| 1694. | Bonnya | Somogy vármegye |
| 1695. | Böhönye | Somogy vármegye |
| 1696. | Bőszénfa | Somogy vármegye |
| 1697. | Buzsák | Somogy vármegye |
| 1698. | Büssü | Somogy vármegye |
| 1699. | Csákány | Somogy vármegye |
| 1700. | Cserénfa | Somogy vármegye |
| 1701. | Csokonyavisonta | Somogy vármegye |
| 1702. | Csoma | Somogy vármegye |
| 1703. | Csombárd | Somogy vármegye |
| 1704. | Csököly | Somogy vármegye |
| 1705. | Csömend | Somogy vármegye |
| 1706. | Csurgó | Somogy vármegye |
| 1707. | Csurgónagymarton | Somogy vármegye |
| 1708. | Darány | Somogy vármegye |
| 1709. | Drávagárdony | Somogy vármegye |
| 1710. | Drávatamási | Somogy vármegye |
| 1711. | Ecseny | Somogy vármegye |
| 1712. | Edde | Somogy vármegye |
| 1713. | Felsőmocsolád | Somogy vármegye |
| 1714. | Fiad | Somogy vármegye |
| 1715. | Fonó | Somogy vármegye |
| 1716. | Főnyed | Somogy vármegye |
| 1717. | Gadács | Somogy vármegye |
| 1718. | Gadány | Somogy vármegye |
| 1719. | Gálosfa | Somogy vármegye |
| 1720. | Gamás | Somogy vármegye |
| 1721. | Gige | Somogy vármegye |
| 1722. | Gölle | Somogy vármegye |
| 1723. | Görgeteg | Somogy vármegye |
| 1724. | Gyékényes | Somogy vármegye |
| 1725. | Gyugy | Somogy vármegye |
| 1726. | Hács | Somogy vármegye |
| 1727. | Hajmás | Somogy vármegye |
| 1728. | Háromfa | Somogy vármegye |
| 1729. | Hedrehely | Somogy vármegye |
| 1730. | Hencse | Somogy vármegye |
| 1731. | Heresznye | Somogy vármegye |
| 1732. | Hetes | Somogy vármegye |
| 1733. | Hollád | Somogy vármegye |
| 1734. | Homokszentgyörgy | Somogy vármegye |
| 1735. | Hosszúvíz | Somogy vármegye |
| 1736. | Igal | Somogy vármegye |
| 1737. | Iharos | Somogy vármegye |
| 1738. | Iharosberény | Somogy vármegye |
| 1739. | Inke | Somogy vármegye |
| 1740. | Istvándi | Somogy vármegye |
| 1741. | Jákó | Somogy vármegye |
| 1742. | Juta | Somogy vármegye |
| 1743. | Kadarkút | Somogy vármegye |
| 1744. | Kálmáncsa | Somogy vármegye |
| 1745. | Kánya | Somogy vármegye |
| 1746. | Kapoly | Somogy vármegye |
| 1747. | Kaposfő | Somogy vármegye |
| 1748. | Kaposgyarmat | Somogy vármegye |
| 1749. | Kaposhomok | Somogy vármegye |
| 1750. | Kaposkeresztúr | Somogy vármegye |
| 1751. | Kaposmérő | Somogy vármegye |
| 1752. | Kaposújlak | Somogy vármegye |
| 1753. | Kaposszerdahely | Somogy vármegye |
| 1754. | Kára | Somogy vármegye |
| 1755. | Karád | Somogy vármegye |
| 1756. | Kastélyosdombó | Somogy vármegye |
| 1757. | Kaszó | Somogy vármegye |
| 1758. | Kazsok | Somogy vármegye |
| 1759. | Kelevíz | Somogy vármegye |
| 1760. | Kercseliget | Somogy vármegye |
| 1761. | Kereki | Somogy vármegye |
| 1762. | Kéthely | Somogy vármegye |
| 1763. | Kisasszond | Somogy vármegye |
| 1764. | Kisbajom | Somogy vármegye |
| 1765. | Kisbárapáti | Somogy vármegye |
| 1766. | Kisberény | Somogy vármegye |
| 1767. | Kisgyalán | Somogy vármegye |
| 1768. | Kiskorpád | Somogy vármegye |
| 1769. | Komlósd | Somogy vármegye |
| 1770. | Kőkút | Somogy vármegye |
| 1771. | Kőröshegy | Somogy vármegye |
| 1772. | Kötcse | Somogy vármegye |
| 1773. | Kutas | Somogy vármegye |
| 1774. | Lábod | Somogy vármegye |
| 1775. | Lad | Somogy vármegye |
| 1776. | Lakócsa | Somogy vármegye |
| 1777. | Látrány | Somogy vármegye |
| 1778. | Lengyeltóti | Somogy vármegye |
| 1779. | Libickozma | Somogy vármegye |
| 1780. | Lulla | Somogy vármegye |
| 1781. | Magyaratád | Somogy vármegye |
| 1782. | Magyaregres | Somogy vármegye |
| 1783. | Mernye | Somogy vármegye |
| 1784. | Mesztegnyő | Somogy vármegye |
| 1785. | Mezőcsokonya | Somogy vármegye |
| 1786. | Mike | Somogy vármegye |
| 1787. | Miklósi | Somogy vármegye |
| 1788. | Mosdós | Somogy vármegye |
| 1789. | Nágocs | Somogy vármegye |
| 1790. | Nagybajom | Somogy vármegye |
| 1791. | Nagyberény | Somogy vármegye |
| 1792. | Nagyberki | Somogy vármegye |
| 1793. | Nagycsepely | Somogy vármegye |
| 1794. | Nagykorpád | Somogy vármegye |
| 1795. | Nagyszakácsi | Somogy vármegye |
| 1796. | Nemesdéd | Somogy vármegye |
| 1797. | Nemeskisfalud | Somogy vármegye |
| 1798. | Nemesvid | Somogy vármegye |
| 1799. | Nikla | Somogy vármegye |
| 1800. | Nyim | Somogy vármegye |
| 1801. | Orci | Somogy vármegye |
| 1802. | Ordacsehi | Somogy vármegye |
| 1803. | Osztopán | Somogy vármegye |
| 1804. | Öreglak | Somogy vármegye |
| 1805. | Őrtilos | Somogy vármegye |
| 1806. | Ötvöskónyi | Somogy vármegye |
| 1807. | Pálmajor | Somogy vármegye |
| 1808. | Pamuk | Somogy vármegye |
| 1809. | Patalom | Somogy vármegye |
| 1810. | Patca | Somogy vármegye |
| 1811. | Patosfa | Somogy vármegye |
| 1812. | Péterhida | Somogy vármegye |
| 1813. | Pogányszentpéter | Somogy vármegye |
| 1814. | Polány | Somogy vármegye |
| 1815. | Porrog | Somogy vármegye |
| 1816. | Porrogszentkirály | Somogy vármegye |
| 1817. | Porrogszentpál | Somogy vármegye |
| 1818. | Potony | Somogy vármegye |
| 1819. | Pusztakovácsi | Somogy vármegye |
| 1820. | Pusztaszemes | Somogy vármegye |
| 1821. | Ráksi | Somogy vármegye |
| 1822. | Rinyabesenyő | Somogy vármegye |
| 1823. | Rinyakovácsi | Somogy vármegye |
| 1824. | Rinyaszentkirály | Somogy vármegye |
| 1825. | Rinyaújlak | Somogy vármegye |
| 1826. | Rinyaújnép | Somogy vármegye |
| 1827. | Ságvár | Somogy vármegye |
| 1828. | Sántos | Somogy vármegye |
| 1829. | Sávoly | Somogy vármegye |
| 1830. | Segesd | Somogy vármegye |
| 1831. | Sérsekszőlős | Somogy vármegye |
| 1832. | Simonfa | Somogy vármegye |
| 1833. | Siójut | Somogy vármegye |
| 1834. | Som | Somogy vármegye |
| 1835. | Somodor | Somogy vármegye |
| 1836. | Somogyacsa | Somogy vármegye |
| 1837. | Somogyaracs | Somogy vármegye |
| 1838. | Somogyaszaló | Somogy vármegye |
| 1839. | Somogybabod | Somogy vármegye |
| 1840. | Somogybükkösd | Somogy vármegye |
| 1841. | Somogycsicsó | Somogy vármegye |
| 1842. | Somogydöröcske | Somogy vármegye |
| 1843. | Somogyegres | Somogy vármegye |
| 1844. | Somogyfajsz | Somogy vármegye |
| 1845. | Somogygeszti | Somogy vármegye |
| 1846. | Somogyjád | Somogy vármegye |
| 1847. | Somogymeggyes | Somogy vármegye |
| 1848. | Somogysámson | Somogy vármegye |
| 1849. | Somogysárd | Somogy vármegye |
| 1850. | Somogysimonyi | Somogy vármegye |
| 1851. | Somogyszentpál | Somogy vármegye |
| 1852. | Somogyszil | Somogy vármegye |
| 1853. | Somogyszob | Somogy vármegye |
| 1854. | Somogytúr | Somogy vármegye |
| 1855. | Somogyudvarhely | Somogy vármegye |
| 1856. | Somogyvámos | Somogy vármegye |
| 1857. | Somogyvár | Somogy vármegye |
| 1858. | Somogyzsitfa | Somogy vármegye |
| 1859. | Szabadi | Somogy vármegye |
| 1860. | Szabás | Somogy vármegye |
| 1861. | Szántód | Somogy vármegye |
| 1862. | Szegerdő | Somogy vármegye |
| 1863. | Szenna | Somogy vármegye |
| 1864. | Szenta | Somogy vármegye |
| 1865. | Szentbalázs | Somogy vármegye |
| 1866. | Szentborbás | Somogy vármegye |
| 1867. | Szentgáloskér | Somogy vármegye |
| 1868. | Szenyér | Somogy vármegye |
| 1869. | Szilvásszentmárton | Somogy vármegye |
| 1870. | Szólád | Somogy vármegye |
| 1871. | Szorosad | Somogy vármegye |
| 1872. | Szőkedencs | Somogy vármegye |
| 1873. | Szőlősgyörök | Somogy vármegye |
| 1874. | Szulok | Somogy vármegye |
| 1875. | Tab | Somogy vármegye |
| 1876. | Tapsony | Somogy vármegye |
| 1877. | Tarany | Somogy vármegye |
| 1878. | Táska | Somogy vármegye |
| 1879. | Taszár | Somogy vármegye |
| 1880. | Teleki | Somogy vármegye |
| 1881. | Tengőd | Somogy vármegye |
| 1882. | Tikos | Somogy vármegye |
| 1883. | Torvaj | Somogy vármegye |
| 1884. | Tótújfalu | Somogy vármegye |
| 1885. | Törökkoppány | Somogy vármegye |
| 1886. | Újvárfalva | Somogy vármegye |
| 1887. | Varászló | Somogy vármegye |
| 1888. | Várda | Somogy vármegye |
| 1889. | Vése | Somogy vármegye |
| 1890. | Visnye | Somogy vármegye |
| 1891. | Visz | Somogy vármegye |
| 1892. | Vízvár | Somogy vármegye |
| 1893. | Vörs | Somogy vármegye |
| 1894. | Zákány | Somogy vármegye |
| 1895. | Zákányfalu | Somogy vármegye |
| 1896. | Zala | Somogy vármegye |
| 1897. | Zamárdi | Somogy vármegye |
| 1898. | Zics | Somogy vármegye |
| 1899. | Zimány | Somogy vármegye |
| 1900. | Zselickisfalud | Somogy vármegye |
| 1901. | Zselickislak | Somogy vármegye |
| 1902. | Zselicszentpál | Somogy vármegye |
| 1903. | Ajak | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1904. | Anarcs | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1905. | Apagy | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1906. | Aranyosapáti | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1907. | Baktalórántháza | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1908. | Balsa | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1909. | Barabás | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1910. | Bátorliget | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1911. | Benk | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1912. | Beregdaróc | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1913. | Beregsurány | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1914. | Berkesz | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1915. | Besenyőd | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1916. | Beszterec | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1917. | Biri | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1918. | Botpalád | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1919. | Bököny | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1920. | Buj | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1921. | Cégénydányád | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1922. | Csaholc | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1923. | Csaroda | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1924. | Császló | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1925. | Csegöld | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1926. | Csenger | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1927. | Csengersima | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1928. | Csengerújfalu | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1929. | Darnó | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1930. | Demecser | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1931. | Dombrád | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1932. | Döge | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1933. | Encsencs | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1934. | Eperjeske | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1935. | Érpatak | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1936. | Fábiánháza | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1937. | Fényeslitke | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1938. | Fülesd | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1939. | Fülpösdaróc | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1940. | Gacsály | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1941. | Garbolc | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1942. | Gávavencsellő | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1943. | Géberjén | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1944. | Gégény | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1945. | Gelénes | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1946. | Gemzse | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1947. | Geszteréd | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1948. | Gulács | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1949. | Győröcske | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1950. | Győrtelek | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1951. | Gyulaháza | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1952. | Gyügye | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1953. | Gyüre | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1954. | Hermánszeg | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1955. | Hetefejércse | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1956. | Hodász | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1957. | Ilk | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1958. | Jánd | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1959. | Jánkmajtis | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1960. | Jármi | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1961. | Jéke | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1962. | Kállósemjén | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1963. | Kálmánháza | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1964. | Kántorjánosi | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1965. | Kék | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1966. | Kékcse | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1967. | Kemecse | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1968. | Kérsemjén | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1969. | Kisar | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1970. | Kishódos | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1971. | Kisléta | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1972. | Kisnamény | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1973. | Kispalád | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1974. | Kisvarsány | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1975. | Kisszekeres | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1976. | Kocsord | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1977. | Komlódtótfalu | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1978. | Komoró | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1979. | Kótaj | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1980. | Kölcse | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1981. | Kömörő | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1982. | Laskod | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1983. | Levelek | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1984. | Lónya | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1985. | Lövőpetri | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1986. | Magosliget | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1987. | Magy | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1988. | Mánd | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1989. | Mándok | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1990. | Máriapócs | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1991. | Márokpapi | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1992. | Mátyus | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1993. | Méhtelek | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1994. | Mérk | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1995. | Mezőladány | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1996. | Milota | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1997. | Nábrád | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1998. | Nagyar | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 1999. | Nagycserkesz | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2000. | Nagydobos | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2001. | Nagyhódos | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2002. | Nagyszekeres | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2003. | Nagyvarsány | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2004. | Napkor | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2005. | Nemesborzova | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2006. | Nyírbéltek | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2007. | Nyírbogát | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2008. | Nyírbogdány | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2009. | Nyírcsaholy | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2010. | Nyírcsászári | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2011. | Nyírderzs | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2012. | Nyírgelse | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2013. | Nyírgyulaj | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2014. | Nyíribrony | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2015. | Nyírjákó | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2016. | Nyírkarász | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2017. | Nyírkáta | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2018. | Nyírkércs | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2019. | Nyírlövő | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2020. | Nyírlugos | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2021. | Nyírmada | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2022. | Nyírmeggyes | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2023. | Nyírmihálydi | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2024. | Nyírparasznya | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2025. | Nyírpazony | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2026. | Nyírpilis | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2027. | Nyírtass | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2028. | Nyírtét | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2029. | Nyírtura | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2030. | Nyírvasvári | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2031. | Ófehértó | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2032. | Olcsva | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2033. | Olcsvaapáti | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2034. | Ópályi | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2035. | Ököritófülpös | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2036. | Ömböly | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2037. | Őr | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2038. | Panyola | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2039. | Pap | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2040. | Papos | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2041. | Paszab | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2042. | Pátroha | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2043. | Pátyod | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2044. | Penészlek | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2045. | Penyige | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2046. | Petneháza | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2047. | Piricse | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2048. | Pócspetri | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2049. | Porcsalma | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2050. | Pusztadobos | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2051. | Rakamaz | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2052. | Ramocsaháza | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2053. | Rápolt | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2054. | Rétközberencs | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2055. | Rohod | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2056. | Rozsály | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2057. | Sényő | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2058. | Sonkád | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2059. | Szabolcs | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2060. | Szabolcsbáka | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2061. | Szabolcsveresmart | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2062. | Szakoly | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2063. | Szamosangyalos | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2064. | Szamosbecs | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2065. | Szamoskér | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2066. | Szamossályi | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2067. | Szamostatárfalva | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2068. | Szamosújlak | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2069. | Szamosszeg | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2070. | Szatmárcseke | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2071. | Székely | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2072. | Szorgalmatos | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2073. | Tákos | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2074. | Tarpa | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2075. | Terem | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2076. | Tiborszállás | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2077. | Timár | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2078. | Tiszaadony | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2079. | Tiszabecs | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2080. | Tiszabercel | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2081. | Tiszabezdéd | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2082. | Tiszacsécse | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2083. | Tiszadada | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2084. | Tiszadob | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2085. | Tiszaeszlár | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2086. | Tiszakanyár | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2087. | Tiszakerecseny | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2088. | Tiszakóród | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2089. | Tiszamogyorós | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2090. | Tiszanagyfalu | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2091. | Tiszarád | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2092. | Tiszaszalka | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2093. | Tiszaszentmárton | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2094. | Tiszatelek | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2095. | Tiszavid | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2096. | Tisztaberek | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2097. | Tivadar | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2098. | Tornyospálca | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2099. | Tunyogmatolcs | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2100. | Túristvándi | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2101. | Túrricse | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2102. | Tuzsér | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2103. | Tyukod | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2104. | Újdombrád | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2105. | Újkenéz | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2106. | Ura | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2107. | Uszka | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2108. | Vaja | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2109. | Vállaj | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2110. | Vámosatya | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2111. | Vámosoroszi | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2112. | Vasmegyer | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2113. | Záhony | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2114. | Zajta | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2115. | Zsarolyán | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2116. | Zsurk | Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
| 2117. | Alsónána | Tolna vármegye |
| 2118. | Alsónyék | Tolna vármegye |
| 2119. | Aparhant | Tolna vármegye |
| 2120. | Attala | Tolna vármegye |
| 2121. | Báta | Tolna vármegye |
| 2122. | Bátaapáti | Tolna vármegye |
| 2123. | Belecska | Tolna vármegye |
| 2124. | Bikács | Tolna vármegye |
| 2125. | Bogyiszló | Tolna vármegye |
| 2126. | Bonyhádvarasd | Tolna vármegye |
| 2127. | Bölcske | Tolna vármegye |
| 2128. | Cikó | Tolna vármegye |
| 2129. | Csibrák | Tolna vármegye |
| 2130. | Csikóstőttős | Tolna vármegye |
| 2131. | Dalmand | Tolna vármegye |
| 2132. | Decs | Tolna vármegye |
| 2133. | Diósberény | Tolna vármegye |
| 2134. | Döbrököz | Tolna vármegye |
| 2135. | Dunaszentgyörgy | Tolna vármegye |
| 2136. | Dúzs | Tolna vármegye |
| 2137. | Értény | Tolna vármegye |
| 2138. | Fácánkert | Tolna vármegye |
| 2139. | Fadd | Tolna vármegye |
| 2140. | Felsőnána | Tolna vármegye |
| 2141. | Felsőnyék | Tolna vármegye |
| 2142. | Fürged | Tolna vármegye |
| 2143. | Gerjen | Tolna vármegye |
| 2144. | Grábóc | Tolna vármegye |
| 2145. | Gyönk | Tolna vármegye |
| 2146. | Györe | Tolna vármegye |
| 2147. | Györköny | Tolna vármegye |
| 2148. | Gyulaj | Tolna vármegye |
| 2149. | Harc | Tolna vármegye |
| 2150. | Hőgyész | Tolna vármegye |
| 2151. | Iregszemcse | Tolna vármegye |
| 2152. | Izmény | Tolna vármegye |
| 2153. | Jágónak | Tolna vármegye |
| 2154. | Kajdacs | Tolna vármegye |
| 2155. | Kakasd | Tolna vármegye |
| 2156. | Kalaznó | Tolna vármegye |
| 2157. | Kapospula | Tolna vármegye |
| 2158. | Kaposszekcső | Tolna vármegye |
| 2159. | Keszőhidegkút | Tolna vármegye |
| 2160. | Kéty | Tolna vármegye |
| 2161. | Kisdorog | Tolna vármegye |
| 2162. | Kismányok | Tolna vármegye |
| 2163. | Kistormás | Tolna vármegye |
| 2164. | Kisvejke | Tolna vármegye |
| 2165. | Kisszékely | Tolna vármegye |
| 2166. | Kocsola | Tolna vármegye |
| 2167. | Koppányszántó | Tolna vármegye |
| 2168. | Kölesd | Tolna vármegye |
| 2169. | Kurd | Tolna vármegye |
| 2170. | Lápafő | Tolna vármegye |
| 2171. | Lengyel | Tolna vármegye |
| 2172. | Madocsa | Tolna vármegye |
| 2173. | Magyarkeszi | Tolna vármegye |
| 2174. | Medina | Tolna vármegye |
| 2175. | Miszla | Tolna vármegye |
| 2176. | Mórágy | Tolna vármegye |
| 2177. | Mőcsény | Tolna vármegye |
| 2178. | Mucsfa | Tolna vármegye |
| 2179. | Mucsi | Tolna vármegye |
| 2180. | Murga | Tolna vármegye |
| 2181. | Nagydorog | Tolna vármegye |
| 2182. | Nagykónyi | Tolna vármegye |
| 2183. | Nagymányok | Tolna vármegye |
| 2184. | Nagyszékely | Tolna vármegye |
| 2185. | Nagyszokoly | Tolna vármegye |
| 2186. | Nagyvejke | Tolna vármegye |
| 2187. | Nak | Tolna vármegye |
| 2188. | Németkér | Tolna vármegye |
| 2189. | Ozora | Tolna vármegye |
| 2190. | Őcsény | Tolna vármegye |
| 2191. | Pálfa | Tolna vármegye |
| 2192. | Pári | Tolna vármegye |
| 2193. | Pincehely | Tolna vármegye |
| 2194. | Pörböly | Tolna vármegye |
| 2195. | Pusztahencse | Tolna vármegye |
| 2196. | Regöly | Tolna vármegye |
| 2197. | Sárpilis | Tolna vármegye |
| 2198. | Sárszentlőrinc | Tolna vármegye |
| 2199. | Simontornya | Tolna vármegye |
| 2200. | Sióagárd | Tolna vármegye |
| 2201. | Szakadát | Tolna vármegye |
| 2202. | Szakály | Tolna vármegye |
| 2203. | Szakcs | Tolna vármegye |
| 2204. | Szálka | Tolna vármegye |
| 2205. | Szárazd | Tolna vármegye |
| 2206. | Szedres | Tolna vármegye |
| 2207. | Tengelic | Tolna vármegye |
| 2208. | Tevel | Tolna vármegye |
| 2209. | Tolnanémedi | Tolna vármegye |
| 2210. | Udvari | Tolna vármegye |
| 2211. | Újireg | Tolna vármegye |
| 2212. | Váralja | Tolna vármegye |
| 2213. | Várdomb | Tolna vármegye |
| 2214. | Várong | Tolna vármegye |
| 2215. | Varsád | Tolna vármegye |
| 2216. | Závod | Tolna vármegye |
| 2217. | Zomba | Tolna vármegye |
| 2218. | Acsád | Vas vármegye |
| 2219. | Alsószölnök | Vas vármegye |
| 2220. | Alsóújlak | Vas vármegye |
| 2221. | Andrásfa | Vas vármegye |
| 2222. | Apátistvánfalva | Vas vármegye |
| 2223. | Bajánsenye | Vas vármegye |
| 2224. | Balogunyom | Vas vármegye |
| 2225. | Bejcgyertyános | Vas vármegye |
| 2226. | Bérbaltavár | Vas vármegye |
| 2227. | Boba | Vas vármegye |
| 2228. | Borgáta | Vas vármegye |
| 2229. | Bozzai | Vas vármegye |
| 2230. | Bozsok | Vas vármegye |
| 2231. | Bő | Vas vármegye |
| 2232. | Bögöt | Vas vármegye |
| 2233. | Bögöte | Vas vármegye |
| 2234. | Bucsu | Vas vármegye |
| 2235. | Bük | Vas vármegye |
| 2236. | Cák | Vas vármegye |
| 2237. | Chernelházadamonya | Vas vármegye |
| 2238. | Csákánydoroszló | Vas vármegye |
| 2239. | Csánig | Vas vármegye |
| 2240. | Csehi | Vas vármegye |
| 2241. | Csehimindszent | Vas vármegye |
| 2242. | Csempeszkopács | Vas vármegye |
| 2243. | Csénye | Vas vármegye |
| 2244. | Csepreg | Vas vármegye |
| 2245. | Csipkerek | Vas vármegye |
| 2246. | Csönge | Vas vármegye |
| 2247. | Csörötnek | Vas vármegye |
| 2248. | Daraboshegy | Vas vármegye |
| 2249. | Dozmat | Vas vármegye |
| 2250. | Döbörhegy | Vas vármegye |
| 2251. | Döröske | Vas vármegye |
| 2252. | Duka | Vas vármegye |
| 2253. | Egervölgy | Vas vármegye |
| 2254. | Egyházashetye | Vas vármegye |
| 2255. | Egyházashollós | Vas vármegye |
| 2256. | Egyházasrádóc | Vas vármegye |
| 2257. | Felsőcsatár | Vas vármegye |
| 2258. | Felsőjánosfa | Vas vármegye |
| 2259. | Felsőmarác | Vas vármegye |
| 2260. | Felsőszölnök | Vas vármegye |
| 2261. | Gasztony | Vas vármegye |
| 2262. | Gencsapáti | Vas vármegye |
| 2263. | Gérce | Vas vármegye |
| 2264. | Gersekarát | Vas vármegye |
| 2265. | Gór | Vas vármegye |
| 2266. | Gyanógeregye | Vas vármegye |
| 2267. | Gyöngyösfalu | Vas vármegye |
| 2268. | Győrvár | Vas vármegye |
| 2269. | Halastó | Vas vármegye |
| 2270. | Halogy | Vas vármegye |
| 2271. | Harasztifalu | Vas vármegye |
| 2272. | Hegyfalu | Vas vármegye |
| 2273. | Hegyháthodász | Vas vármegye |
| 2274. | Hegyhátsál | Vas vármegye |
| 2275. | Hegyhátszentjakab | Vas vármegye |
| 2276. | Hegyhátszentmárton | Vas vármegye |
| 2277. | Hegyhátszentpéter | Vas vármegye |
| 2278. | Horvátlövő | Vas vármegye |
| 2279. | Horvátzsidány | Vas vármegye |
| 2280. | Hosszúpereszteg | Vas vármegye |
| 2281. | Ikervár | Vas vármegye |
| 2282. | Iklanberény | Vas vármegye |
| 2283. | Ispánk | Vas vármegye |
| 2284. | Ivánc | Vas vármegye |
| 2285. | Ják | Vas vármegye |
| 2286. | Jákfa | Vas vármegye |
| 2287. | Jánosháza | Vas vármegye |
| 2288. | Káld | Vas vármegye |
| 2289. | Kám | Vas vármegye |
| 2290. | Karakó | Vas vármegye |
| 2291. | Katafa | Vas vármegye |
| 2292. | Keléd | Vas vármegye |
| 2293. | Kemeneskápolna | Vas vármegye |
| 2294. | Kemenesmagasi | Vas vármegye |
| 2295. | Kemenesmihályfa | Vas vármegye |
| 2296. | Kemenespálfa | Vas vármegye |
| 2297. | Kemenessömjén | Vas vármegye |
| 2298. | Kemenesszentmárton | Vas vármegye |
| 2299. | Kemestaródfa | Vas vármegye |
| 2300. | Kenéz | Vas vármegye |
| 2301. | Kenyeri | Vas vármegye |
| 2302. | Kercaszomor | Vas vármegye |
| 2303. | Kerkáskápolna | Vas vármegye |
| 2304. | Kétvölgy | Vas vármegye |
| 2305. | Kisrákos | Vas vármegye |
| 2306. | Kissomlyó | Vas vármegye |
| 2307. | Kisunyom | Vas vármegye |
| 2308. | Kiszsidány | Vas vármegye |
| 2309. | Kondorfa | Vas vármegye |
| 2310. | Köcsk | Vas vármegye |
| 2311. | Kőszegdoroszló | Vas vármegye |
| 2312. | Kőszegpaty | Vas vármegye |
| 2313. | Kőszegszerdahely | Vas vármegye |
| 2314. | Lócs | Vas vármegye |
| 2315. | Lukácsháza | Vas vármegye |
| 2316. | Magyarlak | Vas vármegye |
| 2317. | Magyarnádalja | Vas vármegye |
| 2318. | Magyarszecsőd | Vas vármegye |
| 2319. | Magyarszombatfa | Vas vármegye |
| 2320. | Megyehíd | Vas vármegye |
| 2321. | Meggyeskovácsi | Vas vármegye |
| 2322. | Mersevát | Vas vármegye |
| 2323. | Mesterháza | Vas vármegye |
| 2324. | Mesteri | Vas vármegye |
| 2325. | Meszlen | Vas vármegye |
| 2326. | Mikosszéplak | Vas vármegye |
| 2327. | Molnaszecsőd | Vas vármegye |
| 2328. | Nádasd | Vas vármegye |
| 2329. | Nagygeresd | Vas vármegye |
| 2330. | Nagykölked | Vas vármegye |
| 2331. | Nagymizdó | Vas vármegye |
| 2332. | Nagyrákos | Vas vármegye |
| 2333. | Nagysimonyi | Vas vármegye |
| 2334. | Nagytilaj | Vas vármegye |
| 2335. | Nárai | Vas vármegye |
| 2336. | Narda | Vas vármegye |
| 2337. | Nemesbőd | Vas vármegye |
| 2338. | Nemescsó | Vas vármegye |
| 2339. | Nemeskeresztúr | Vas vármegye |
| 2340. | Nemeskocs | Vas vármegye |
| 2341. | Nemeskolta | Vas vármegye |
| 2342. | Nemesládony | Vas vármegye |
| 2343. | Nemesmedves | Vas vármegye |
| 2344. | Nemesrempehollós | Vas vármegye |
| 2345. | Nick | Vas vármegye |
| 2346. | Nyőgér | Vas vármegye |
| 2347. | Olaszfa | Vas vármegye |
| 2348. | Ólmod | Vas vármegye |
| 2349. | Orfalu | Vas vármegye |
| 2350. | Ostffyasszonyfa | Vas vármegye |
| 2351. | Oszkó | Vas vármegye |
| 2352. | Ölbő | Vas vármegye |
| 2353. | Őrimagyarósd | Vas vármegye |
| 2354. | Őriszentpéter | Vas vármegye |
| 2355. | Pácsony | Vas vármegye |
| 2356. | Pankasz | Vas vármegye |
| 2357. | Pápoc | Vas vármegye |
| 2358. | Pecöl | Vas vármegye |
| 2359. | Perenye | Vas vármegye |
| 2360. | Peresznye | Vas vármegye |
| 2361. | Petőmihályfa | Vas vármegye |
| 2362. | Pinkamindszent | Vas vármegye |
| 2363. | Pornóapáti | Vas vármegye |
| 2364. | Porpác | Vas vármegye |
| 2365. | Pósfa | Vas vármegye |
| 2366. | Pusztacsó | Vas vármegye |
| 2367. | Püspökmolnári | Vas vármegye |
| 2368. | Rábagyarmat | Vas vármegye |
| 2369. | Rábahídvég | Vas vármegye |
| 2370. | Rábapaty | Vas vármegye |
| 2371. | Rábatöttös | Vas vármegye |
| 2372. | Rádóckölked | Vas vármegye |
| 2373. | Rátót | Vas vármegye |
| 2374. | Répcelak | Vas vármegye |
| 2375. | Répceszentgyörgy | Vas vármegye |
| 2376. | Rönök | Vas vármegye |
| 2377. | Rum | Vas vármegye |
| 2378. | Sajtoskál | Vas vármegye |
| 2379. | Salköveskút | Vas vármegye |
| 2380. | Sárfimizdó | Vas vármegye |
| 2381. | Sé | Vas vármegye |
| 2382. | Simaság | Vas vármegye |
| 2383. | Sitke | Vas vármegye |
| 2384. | Sorkifalud | Vas vármegye |
| 2385. | Sorkikápolna | Vas vármegye |
| 2386. | Sorokpolány | Vas vármegye |
| 2387. | Sótony | Vas vármegye |
| 2388. | Söpte | Vas vármegye |
| 2389. | Szaknyér | Vas vármegye |
| 2390. | Szakonyfalu | Vas vármegye |
| 2391. | Szalafő | Vas vármegye |
| 2392. | Szarvaskend | Vas vármegye |
| 2393. | Szatta | Vas vármegye |
| 2394. | Szeleste | Vas vármegye |
| 2395. | Szemenye | Vas vármegye |
| 2396. | Szentpéterfa | Vas vármegye |
| 2397. | Szergény | Vas vármegye |
| 2398. | Szőce | Vas vármegye |
| 2399. | Tanakajd | Vas vármegye |
| 2400. | Táplánszentkereszt | Vas vármegye |
| 2401. | Telekes | Vas vármegye |
| 2402. | Tokorcs | Vas vármegye |
| 2403. | Tompaládony | Vas vármegye |
| 2404. | Tormásliget | Vas vármegye |
| 2405. | Torony | Vas vármegye |
| 2406. | Tömörd | Vas vármegye |
| 2407. | Uraiújfalu | Vas vármegye |
| 2408. | Vámoscsalád | Vas vármegye |
| 2409. | Vasalja | Vas vármegye |
| 2410. | Vásárosmiske | Vas vármegye |
| 2411. | Vasasszonyfa | Vas vármegye |
| 2412. | Vasegerszeg | Vas vármegye |
| 2413. | Vashosszúfalu | Vas vármegye |
| 2414. | Vaskeresztes | Vas vármegye |
| 2415. | Vassurány | Vas vármegye |
| 2416. | Vasvár | Vas vármegye |
| 2417. | Vasszécseny | Vas vármegye |
| 2418. | Vasszentmihály | Vas vármegye |
| 2419. | Vasszilvágy | Vas vármegye |
| 2420. | Vát | Vas vármegye |
| 2421. | Velem | Vas vármegye |
| 2422. | Velemér | Vas vármegye |
| 2423. | Vép | Vas vármegye |
| 2424. | Viszák | Vas vármegye |
| 2425. | Vönöck | Vas vármegye |
| 2426. | Zsédeny | Vas vármegye |
| 2427. | Zsennye | Vas vármegye |
| 2428. | Ábrahámhegy | Veszprém vármegye |
| 2429. | Adásztevel | Veszprém vármegye |
| 2430. | Adorjánháza | Veszprém vármegye |
| 2431. | Alsóörs | Veszprém vármegye |
| 2432. | Apácatorna | Veszprém vármegye |
| 2433. | Aszófő | Veszprém vármegye |
| 2434. | Badacsonytomaj | Veszprém vármegye |
| 2435. | Badacsonytördemic | Veszprém vármegye |
| 2436. | Bakonybél | Veszprém vármegye |
| 2437. | Bakonyjákó | Veszprém vármegye |
| 2438. | Bakonykoppány | Veszprém vármegye |
| 2439. | Bakonynána | Veszprém vármegye |
| 2440. | Bakonyoszlop | Veszprém vármegye |
| 2441. | Bakonypölöske | Veszprém vármegye |
| 2442. | Bakonyság | Veszprém vármegye |
| 2443. | Bakonyszentiván | Veszprém vármegye |
| 2444. | Bakonyszentkirály | Veszprém vármegye |
| 2445. | Bakonyszücs | Veszprém vármegye |
| 2446. | Bakonytamási | Veszprém vármegye |
| 2447. | Balatonakali | Veszprém vármegye |
| 2448. | Balatonakarattya | Veszprém vármegye |
| 2449. | Balatoncsicsó | Veszprém vármegye |
| 2450. | Balatonederics | Veszprém vármegye |
| 2451. | Balatonfőkajár | Veszprém vármegye |
| 2452. | Balatonfűzfő | Veszprém vármegye |
| 2453. | Balatonhenye | Veszprém vármegye |
| 2454. | Balatonkenese | Veszprém vármegye |
| 2455. | Balatonrendes | Veszprém vármegye |
| 2456. | Balatonszepezd | Veszprém vármegye |
| 2457. | Balatonszőlős | Veszprém vármegye |
| 2458. | Balatonudvari | Veszprém vármegye |
| 2459. | Bánd | Veszprém vármegye |
| 2460. | Barnag | Veszprém vármegye |
| 2461. | Bazsi | Veszprém vármegye |
| 2462. | Béb | Veszprém vármegye |
| 2463. | Békás | Veszprém vármegye |
| 2464. | Bodorfa | Veszprém vármegye |
| 2465. | Borszörcsök | Veszprém vármegye |
| 2466. | Borzavár | Veszprém vármegye |
| 2467. | Csabrendek | Veszprém vármegye |
| 2468. | Csajág | Veszprém vármegye |
| 2469. | Csehbánya | Veszprém vármegye |
| 2470. | Csesznek | Veszprém vármegye |
| 2471. | Csetény | Veszprém vármegye |
| 2472. | Csopak | Veszprém vármegye |
| 2473. | Csót | Veszprém vármegye |
| 2474. | Csögle | Veszprém vármegye |
| 2475. | Dabronc | Veszprém vármegye |
| 2476. | Dabrony | Veszprém vármegye |
| 2477. | Dáka | Veszprém vármegye |
| 2478. | Devecser | Veszprém vármegye |
| 2479. | Doba | Veszprém vármegye |
| 2480. | Döbrönte | Veszprém vármegye |
| 2481. | Dörgicse | Veszprém vármegye |
| 2482. | Dudar | Veszprém vármegye |
| 2483. | Egeralja | Veszprém vármegye |
| 2484. | Egyházaskesző | Veszprém vármegye |
| 2485. | Eplény | Veszprém vármegye |
| 2486. | Farkasgyepű | Veszprém vármegye |
| 2487. | Felsőörs | Veszprém vármegye |
| 2488. | Ganna | Veszprém vármegye |
| 2489. | Gecse | Veszprém vármegye |
| 2490. | Gic | Veszprém vármegye |
| 2491. | Gógánfa | Veszprém vármegye |
| 2492. | Gyepükaján | Veszprém vármegye |
| 2493. | Gyulakeszi | Veszprém vármegye |
| 2494. | Hajmáskér | Veszprém vármegye |
| 2495. | Halimba | Veszprém vármegye |
| 2496. | Hárskút | Veszprém vármegye |
| 2497. | Hegyesd | Veszprém vármegye |
| 2498. | Hegymagas | Veszprém vármegye |
| 2499. | Herend | Veszprém vármegye |
| 2500. | Hetyefő | Veszprém vármegye |
| 2501. | Hidegkút | Veszprém vármegye |
| 2502. | Homokbödöge | Veszprém vármegye |
| 2503. | Hosztót | Veszprém vármegye |
| 2504. | Iszkáz | Veszprém vármegye |
| 2505. | Jásd | Veszprém vármegye |
| 2506. | Kamond | Veszprém vármegye |
| 2507. | Kapolcs | Veszprém vármegye |
| 2508. | Káptalanfa | Veszprém vármegye |
| 2509. | Káptalantóti | Veszprém vármegye |
| 2510. | Karakószörcsök | Veszprém vármegye |
| 2511. | Kékkút | Veszprém vármegye |
| 2512. | Kemeneshőgyész | Veszprém vármegye |
| 2513. | Kemenesszentpéter | Veszprém vármegye |
| 2514. | Kerta | Veszprém vármegye |
| 2515. | Királyszentistván | Veszprém vármegye |
| 2516. | Kisapáti | Veszprém vármegye |
| 2517. | Kisberzseny | Veszprém vármegye |
| 2518. | Kiscsősz | Veszprém vármegye |
| 2519. | Kislőd | Veszprém vármegye |
| 2520. | Kispirit | Veszprém vármegye |
| 2521. | Kisszőlős | Veszprém vármegye |
| 2522. | Kolontár | Veszprém vármegye |
| 2523. | Kővágóörs | Veszprém vármegye |
| 2524. | Köveskál | Veszprém vármegye |
| 2525. | Kup | Veszprém vármegye |
| 2526. | Külsővat | Veszprém vármegye |
| 2527. | Küngös | Veszprém vármegye |
| 2528. | Lesencefalu | Veszprém vármegye |
| 2529. | Lesenceistvánd | Veszprém vármegye |
| 2530. | Lesencetomaj | Veszprém vármegye |
| 2531. | Litér | Veszprém vármegye |
| 2532. | Lókút | Veszprém vármegye |
| 2533. | Lovas | Veszprém vármegye |
| 2534. | Lovászpatona | Veszprém vármegye |
| 2535. | Magyargencs | Veszprém vármegye |
| 2536. | Magyarpolány | Veszprém vármegye |
| 2537. | Malomsok | Veszprém vármegye |
| 2538. | Marcalgergelyi | Veszprém vármegye |
| 2539. | Marcaltő | Veszprém vármegye |
| 2540. | Márkó | Veszprém vármegye |
| 2541. | Megyer | Veszprém vármegye |
| 2542. | Mencshely | Veszprém vármegye |
| 2543. | Mezőlak | Veszprém vármegye |
| 2544. | Mihályháza | Veszprém vármegye |
| 2545. | Mindszentkálla | Veszprém vármegye |
| 2546. | Monostorapáti | Veszprém vármegye |
| 2547. | Monoszló | Veszprém vármegye |
| 2548. | Nagyacsád | Veszprém vármegye |
| 2549. | Nagyalásony | Veszprém vármegye |
| 2550. | Nagydém | Veszprém vármegye |
| 2551. | Nagyesztergár | Veszprém vármegye |
| 2552. | Nagygyimót | Veszprém vármegye |
| 2553. | Nagypirit | Veszprém vármegye |
| 2554. | Nagytevel | Veszprém vármegye |
| 2555. | Nagyvázsony | Veszprém vármegye |
| 2556. | Nemesgörzsöny | Veszprém vármegye |
| 2557. | Nemesgulács | Veszprém vármegye |
| 2558. | Nemeshany | Veszprém vármegye |
| 2559. | Nemesvámos | Veszprém vármegye |
| 2560. | Nemesvita | Veszprém vármegye |
| 2561. | Nemesszalók | Veszprém vármegye |
| 2562. | Németbánya | Veszprém vármegye |
| 2563. | Nóráp | Veszprém vármegye |
| 2564. | Noszlop | Veszprém vármegye |
| 2565. | Nyárád | Veszprém vármegye |
| 2566. | Nyirád | Veszprém vármegye |
| 2567. | Óbudavár | Veszprém vármegye |
| 2568. | Olaszfalu | Veszprém vármegye |
| 2569. | Oroszi | Veszprém vármegye |
| 2570. | Öcs | Veszprém vármegye |
| 2571. | Örvényes | Veszprém vármegye |
| 2572. | Ősi | Veszprém vármegye |
| 2573. | Öskü | Veszprém vármegye |
| 2574. | Paloznak | Veszprém vármegye |
| 2575. | Pápadereske | Veszprém vármegye |
| 2576. | Pápakovácsi | Veszprém vármegye |
| 2577. | Pápasalamon | Veszprém vármegye |
| 2578. | Pápateszér | Veszprém vármegye |
| 2579. | Papkeszi | Veszprém vármegye |
| 2580. | Pécsely | Veszprém vármegye |
| 2581. | Pénzesgyőr | Veszprém vármegye |
| 2582. | Pétfürdő | Veszprém vármegye |
| 2583. | Porva | Veszprém vármegye |
| 2584. | Pula | Veszprém vármegye |
| 2585. | Pusztamiske | Veszprém vármegye |
| 2586. | Raposka | Veszprém vármegye |
| 2587. | Révfülöp | Veszprém vármegye |
| 2588. | Rigács | Veszprém vármegye |
| 2589. | Salföld | Veszprém vármegye |
| 2590. | Sáska | Veszprém vármegye |
| 2591. | Sóly | Veszprém vármegye |
| 2592. | Somlójenő | Veszprém vármegye |
| 2593. | Somlószőlős | Veszprém vármegye |
| 2594. | Somlóvásárhely | Veszprém vármegye |
| 2595. | Somlóvecse | Veszprém vármegye |
| 2596. | Sümegprága | Veszprém vármegye |
| 2597. | Szápár | Veszprém vármegye |
| 2598. | Szentantalfa | Veszprém vármegye |
| 2599. | Szentbékkálla | Veszprém vármegye |
| 2600. | Szentgál | Veszprém vármegye |
| 2601. | Szentimrefalva | Veszprém vármegye |
| 2602. | Szentjakabfa | Veszprém vármegye |
| 2603. | Szentkirályszabadja | Veszprém vármegye |
| 2604. | Szigliget | Veszprém vármegye |
| 2605. | Szőc | Veszprém vármegye |
| 2606. | Tagyon | Veszprém vármegye |
| 2607. | Takácsi | Veszprém vármegye |
| 2608. | Taliándörögd | Veszprém vármegye |
| 2609. | Tés | Veszprém vármegye |
| 2610. | Tihany | Veszprém vármegye |
| 2611. | Tótvázsony | Veszprém vármegye |
| 2612. | Tüskevár | Veszprém vármegye |
| 2613. | Ugod | Veszprém vármegye |
| 2614. | Ukk | Veszprém vármegye |
| 2615. | Úrkút | Veszprém vármegye |
| 2616. | Uzsa | Veszprém vármegye |
| 2617. | Vanyola | Veszprém vármegye |
| 2618. | Várkesző | Veszprém vármegye |
| 2619. | Városlőd | Veszprém vármegye |
| 2620. | Vaszar | Veszprém vármegye |
| 2621. | Vászoly | Veszprém vármegye |
| 2622. | Veszprémfajsz | Veszprém vármegye |
| 2623. | Veszprémgalsa | Veszprém vármegye |
| 2624. | Vid | Veszprém vármegye |
| 2625. | Vigántpetend | Veszprém vármegye |
| 2626. | Vilonya | Veszprém vármegye |
| 2627. | Vinár | Veszprém vármegye |
| 2628. | Vöröstó | Veszprém vármegye |
| 2629. | Zalaerdőd | Veszprém vármegye |
| 2630. | Zalagyömörő | Veszprém vármegye |
| 2631. | Zalahaláp | Veszprém vármegye |
| 2632. | Zalameggyes | Veszprém vármegye |
| 2633. | Zalaszegvár | Veszprém vármegye |
| 2634. | Zánka | Veszprém vármegye |
| 2635. | Alibánfa | Zala vármegye |
| 2636. | Almásháza | Zala vármegye |
| 2637. | Alsónemesapáti | Zala vármegye |
| 2638. | Alsópáhok | Zala vármegye |
| 2639. | Alsórajk | Zala vármegye |
| 2640. | Alsószenterzsébet | Zala vármegye |
| 2641. | Babosdöbréte | Zala vármegye |
| 2642. | Baglad | Zala vármegye |
| 2643. | Bagod | Zala vármegye |
| 2644. | Bak | Zala vármegye |
| 2645. | Baktüttös | Zala vármegye |
| 2646. | Balatongyörök | Zala vármegye |
| 2647. | Balatonmagyaród | Zala vármegye |
| 2648. | Bánokszentgyörgy | Zala vármegye |
| 2649. | Barlahida | Zala vármegye |
| 2650. | Batyk | Zala vármegye |
| 2651. | Bázakerettye | Zala vármegye |
| 2652. | Becsehely | Zala vármegye |
| 2653. | Becsvölgye | Zala vármegye |
| 2654. | Belezna | Zala vármegye |
| 2655. | Belsősárd | Zala vármegye |
| 2656. | Bezeréd | Zala vármegye |
| 2657. | Bocfölde | Zala vármegye |
| 2658. | Bocska | Zala vármegye |
| 2659. | Bókaháza | Zala vármegye |
| 2660. | Boncodfölde | Zala vármegye |
| 2661. | Borsfa | Zala vármegye |
| 2662. | Böde | Zala vármegye |
| 2663. | Bödeháza | Zala vármegye |
| 2664. | Börzönce | Zala vármegye |
| 2665. | Búcsúszentlászló | Zala vármegye |
| 2666. | Bucsuta | Zala vármegye |
| 2667. | Csapi | Zala vármegye |
| 2668. | Csatár | Zala vármegye |
| 2669. | Cserszegtomaj | Zala vármegye |
| 2670. | Csertalakos | Zala vármegye |
| 2671. | Csesztreg | Zala vármegye |
| 2672. | Csonkahegyhát | Zala vármegye |
| 2673. | Csöde | Zala vármegye |
| 2674. | Csömödér | Zala vármegye |
| 2675. | Csörnyeföld | Zala vármegye |
| 2676. | Dióskál | Zala vármegye |
| 2677. | Dobri | Zala vármegye |
| 2678. | Dobronhegy | Zala vármegye |
| 2679. | Döbröce | Zala vármegye |
| 2680. | Dötk | Zala vármegye |
| 2681. | Egeraracsa | Zala vármegye |
| 2682. | Egervár | Zala vármegye |
| 2683. | Eszteregnye | Zala vármegye |
| 2684. | Esztergályhorváti | Zala vármegye |
| 2685. | Felsőpáhok | Zala vármegye |
| 2686. | Felsőrajk | Zala vármegye |
| 2687. | Felsőszenterzsébet | Zala vármegye |
| 2688. | Fityeház | Zala vármegye |
| 2689. | Fűzvölgy | Zala vármegye |
| 2690. | Gáborjánháza | Zala vármegye |
| 2691. | Galambok | Zala vármegye |
| 2692. | Garabonc | Zala vármegye |
| 2693. | Gellénháza | Zala vármegye |
| 2694. | Gelse | Zala vármegye |
| 2695. | Gelsesziget | Zala vármegye |
| 2696. | Gétye | Zala vármegye |
| 2697. | Gombosszeg | Zala vármegye |
| 2698. | Gosztola | Zala vármegye |
| 2699. | Gősfa | Zala vármegye |
| 2700. | Gutorfölde | Zala vármegye |
| 2701. | Gyenesdiás | Zala vármegye |
| 2702. | Gyűrűs | Zala vármegye |
| 2703. | Hagyárosbörönd | Zala vármegye |
| 2704. | Hahót | Zala vármegye |
| 2705. | Hernyék | Zala vármegye |
| 2706. | Hévíz | Zala vármegye |
| 2707. | Homokkomárom | Zala vármegye |
| 2708. | Hosszúvölgy | Zala vármegye |
| 2709. | Hottó | Zala vármegye |
| 2710. | Iborfia | Zala vármegye |
| 2711. | Iklódbördőce | Zala vármegye |
| 2712. | Kacorlak | Zala vármegye |
| 2713. | Kallósd | Zala vármegye |
| 2714. | Kálócfa | Zala vármegye |
| 2715. | Kányavár | Zala vármegye |
| 2716. | Karmacs | Zala vármegye |
| 2717. | Kávás | Zala vármegye |
| 2718. | Kehidakustány | Zala vármegye |
| 2719. | Kemendollár | Zala vármegye |
| 2720. | Keménfa | Zala vármegye |
| 2721. | Kerecseny | Zala vármegye |
| 2722. | Kerkabarabás | Zala vármegye |
| 2723. | Kerkafalva | Zala vármegye |
| 2724. | Kerkakutas | Zala vármegye |
| 2725. | Kerkaszentkirály | Zala vármegye |
| 2726. | Kerkateskánd | Zala vármegye |
| 2727. | Kilimán | Zala vármegye |
| 2728. | Kisbucsa | Zala vármegye |
| 2729. | Kiscsehi | Zala vármegye |
| 2730. | Kisgörbő | Zala vármegye |
| 2731. | Kiskutas | Zala vármegye |
| 2732. | Kispáli | Zala vármegye |
| 2733. | Kisrécse | Zala vármegye |
| 2734. | Kistolmács | Zala vármegye |
| 2735. | Kisvásárhely | Zala vármegye |
| 2736. | Kissziget | Zala vármegye |
| 2737. | Kozmadombja | Zala vármegye |
| 2738. | Kustánszeg | Zala vármegye |
| 2739. | Külsősárd | Zala vármegye |
| 2740. | Lakhegy | Zala vármegye |
| 2741. | Lasztonya | Zala vármegye |
| 2742. | Lendvadedes | Zala vármegye |
| 2743. | Lendvajakabfa | Zala vármegye |
| 2744. | Letenye | Zala vármegye |
| 2745. | Lickóvadamos | Zala vármegye |
| 2746. | Ligetfalva | Zala vármegye |
| 2747. | Lispeszentadorján | Zala vármegye |
| 2748. | Liszó | Zala vármegye |
| 2749. | Lovászi | Zala vármegye |
| 2750. | Magyarföld | Zala vármegye |
| 2751. | Magyarszentmiklós | Zala vármegye |
| 2752. | Magyarszerdahely | Zala vármegye |
| 2753. | Maróc | Zala vármegye |
| 2754. | Márokföld | Zala vármegye |
| 2755. | Miháld | Zala vármegye |
| 2756. | Mihályfa | Zala vármegye |
| 2757. | Mikekarácsonyfa | Zala vármegye |
| 2758. | Milejszeg | Zala vármegye |
| 2759. | Misefa | Zala vármegye |
| 2760. | Molnári | Zala vármegye |
| 2761. | Murakeresztúr | Zala vármegye |
| 2762. | Murarátka | Zala vármegye |
| 2763. | Muraszemenye | Zala vármegye |
| 2764. | Nagybakónak | Zala vármegye |
| 2765. | Nagygörbő | Zala vármegye |
| 2766. | Nagykapornak | Zala vármegye |
| 2767. | Nagykutas | Zala vármegye |
| 2768. | Nagylengyel | Zala vármegye |
| 2769. | Nagypáli | Zala vármegye |
| 2770. | Nagyrada | Zala vármegye |
| 2771. | Nagyrécse | Zala vármegye |
| 2772. | Nemesapáti | Zala vármegye |
| 2773. | Nemesbük | Zala vármegye |
| 2774. | Nemeshetés | Zala vármegye |
| 2775. | Nemesnép | Zala vármegye |
| 2776. | Nemespátró | Zala vármegye |
| 2777. | Nemesrádó | Zala vármegye |
| 2778. | Nemessándorháza | Zala vármegye |
| 2779. | Nemesszentandrás | Zala vármegye |
| 2780. | Németfalu | Zala vármegye |
| 2781. | Nova | Zala vármegye |
| 2782. | Óhíd | Zala vármegye |
| 2783. | Oltárc | Zala vármegye |
| 2784. | Orbányosfa | Zala vármegye |
| 2785. | Ormándlak | Zala vármegye |
| 2786. | Orosztony | Zala vármegye |
| 2787. | Ortaháza | Zala vármegye |
| 2788. | Ozmánbük | Zala vármegye |
| 2789. | Pacsa | Zala vármegye |
| 2790. | Padár | Zala vármegye |
| 2791. | Páka | Zala vármegye |
| 2792. | Pakod | Zala vármegye |
| 2793. | Pálfiszeg | Zala vármegye |
| 2794. | Pat | Zala vármegye |
| 2795. | Pethőhenye | Zala vármegye |
| 2796. | Petrikeresztúr | Zala vármegye |
| 2797. | Petrivente | Zala vármegye |
| 2798. | Pókaszepetk | Zala vármegye |
| 2799. | Pórszombat | Zala vármegye |
| 2800. | Pölöske | Zala vármegye |
| 2801. | Pölöskefő | Zala vármegye |
| 2802. | Pördefölde | Zala vármegye |
| 2803. | Pötréte | Zala vármegye |
| 2804. | Pusztaapáti | Zala vármegye |
| 2805. | Pusztaederics | Zala vármegye |
| 2806. | Pusztamagyaród | Zala vármegye |
| 2807. | Pusztaszentlászló | Zala vármegye |
| 2808. | Ramocsa | Zala vármegye |
| 2809. | Rédics | Zala vármegye |
| 2810. | Resznek | Zala vármegye |
| 2811. | Rezi | Zala vármegye |
| 2812. | Rigyác | Zala vármegye |
| 2813. | Salomvár | Zala vármegye |
| 2814. | Sand | Zala vármegye |
| 2815. | Sárhida | Zala vármegye |
| 2816. | Sármellék | Zala vármegye |
| 2817. | Semjénháza | Zala vármegye |
| 2818. | Sénye | Zala vármegye |
| 2819. | Sormás | Zala vármegye |
| 2820. | Söjtör | Zala vármegye |
| 2821. | Surd | Zala vármegye |
| 2822. | Sümegcsehi | Zala vármegye |
| 2823. | Szalapa | Zala vármegye |
| 2824. | Szécsisziget | Zala vármegye |
| 2825. | Szentgyörgyvár | Zala vármegye |
| 2826. | Szentgyörgyvölgy | Zala vármegye |
| 2827. | Szentkozmadombja | Zala vármegye |
| 2828. | Szentliszló | Zala vármegye |
| 2829. | Szentmargitfalva | Zala vármegye |
| 2830. | Szentpéterfölde | Zala vármegye |
| 2831. | Szentpéterúr | Zala vármegye |
| 2832. | Szepetnek | Zala vármegye |
| 2833. | Szijártóháza | Zala vármegye |
| 2834. | Szilvágy | Zala vármegye |
| 2835. | Tekenye | Zala vármegye |
| 2836. | Teskánd | Zala vármegye |
| 2837. | Tilaj | Zala vármegye |
| 2838. | Tófej | Zala vármegye |
| 2839. | Tormafölde | Zala vármegye |
| 2840. | Tornyiszentmiklós | Zala vármegye |
| 2841. | Tótszentmárton | Zala vármegye |
| 2842. | Tótszerdahely | Zala vármegye |
| 2843. | Türje | Zala vármegye |
| 2844. | Újudvar | Zala vármegye |
| 2845. | Valkonya | Zala vármegye |
| 2846. | Vállus | Zala vármegye |
| 2847. | Várfölde | Zala vármegye |
| 2848. | Várvölgy | Zala vármegye |
| 2849. | Vasboldogasszony | Zala vármegye |
| 2850. | Vaspör | Zala vármegye |
| 2851. | Vindornyafok | Zala vármegye |
| 2852. | Vindornyalak | Zala vármegye |
| 2853. | Vindornyaszőlős | Zala vármegye |
| 2854. | Vonyarcvashegy | Zala vármegye |
| 2855. | Vöckönd | Zala vármegye |
| 2856. | Zajk | Zala vármegye |
| 2857. | Zalaapáti | Zala vármegye |
| 2858. | Zalabaksa | Zala vármegye |
| 2859. | Zalabér | Zala vármegye |
| 2860. | Zalaboldogfa | Zala vármegye |
| 2861. | Zalacsány | Zala vármegye |
| 2862. | Zalacséb | Zala vármegye |
| 2863. | Zalaháshágy | Zala vármegye |
| 2864. | Zalaigrice | Zala vármegye |
| 2865. | Zalaistvánd | Zala vármegye |
| 2866. | Zalakaros | Zala vármegye |
| 2867. | Zalakomár | Zala vármegye |
| 2868. | Zalaköveskút | Zala vármegye |
| 2869. | Zalalövő | Zala vármegye |
| 2870. | Zalamerenye | Zala vármegye |
| 2871. | Zalasárszeg | Zala vármegye |
| 2872. | Zalaszabar | Zala vármegye |
| 2873. | Zalaszántó | Zala vármegye |
| 2874. | Zalaszentbalázs | Zala vármegye |
| 2875. | Zalaszentgyörgy | Zala vármegye |
| 2876. | Zalaszentiván | Zala vármegye |
| 2877. | Zalaszentjakab | Zala vármegye |
| 2878. | Zalaszentlászló | Zala vármegye |
| 2879. | Zalaszentlőrinc | Zala vármegye |
| 2880. | Zalaszentmárton | Zala vármegye |
| 2881. | Zalaszentmihály | Zala vármegye |
| 2882. | Zalaszombatfa | Zala vármegye |
| 2883. | Zalatárnok | Zala vármegye |
| 2884. | Zalaújlak | Zala vármegye |
| 2885. | Zalavár | Zala vármegye |
| 2886. | Zalavég | Zala vármegye |
| 2887. | Zebecke | Zala vármegye |
Ebben a cikkben
Tartalomjegyzék
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 1 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.