Fenntarthatósági közzététel
A GRANTIS HUNGARY ZRT. KÖZZÉTÉTELE
A FENNTARTHATÓSÁG SZEMPONTJÁBÓL KÁROS HATÁSOK FIGYELEMBEVÉTELÉRE VONATKOZÓAN
Az éghajlatváltozás kockázatainak és káros hatásainak csökkentésére előirányzott célkitűzésekre vonatkozóan az ENSZ Közgyűlése 2015-ben fenntartható fejlődési menetrendet fogadott el, és 2016-ban hatályba lépett az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény részét jelentő ún. Párizsi Megállapodás.
A fenti célkitűzésekre a pénzügyi szolgáltatások piacán zajló tevékenységek során is figyelemmel kell lenni, ezért az Európai Parlament és a Tanács megalkotta az (EU) 2019/2088 számú rendeletét a pénzügyi szolgáltatási ágazatban a fenntarthatósággal kapcsolatos közzétételekről (a továbbiakban: Rendelet).
A jelen közzétételben több alkalommal is megjelenő „fenntarthatósági kockázatnak” a Rendelet alapján az olyan környezeti, társadalmi vagy irányítási eseményt vagy körülményt kell tekinteni, melynek bekövetkezése, illetve fennállása tényleges vagy potenciális, lényeges negatív hatást gyakorolhat a befektetés értékére.
A fenntarthatóság szempontjából káros hatásokra vonatkozóan a GRANTIS Hungary Zrt. jelen közzététele a biztosítási alapú befektetési terméknek minősülő, valamint befektetési jellegű nyugdíjbiztosításnak minősülő biztosítási termékek (a továbbiakban együtt: Befektetési biztosítások) értékesítésére vonatkozik.
A GRANTIS Hungary Zrt. a Rendelet alapján az alábbi nyilatkozatokat teszi közzé.
1. A fenntarthatósági kockázatok beépülése a GRANTIS Hungary Zrt. Befektetési biztosítások értékesítésére vonatkozó tevékenységébe
A GRANTIS Hungary Zrt. elkötelezett a bolygónk védelme, az éghajlatváltozás, illetve egyéb káros környezeti, társadalmi és (vállalat)irányítási (együtt: ESG) hatások csökkentése mellett, e törekvéseket működése során igyekszik a lehető legnagyobb mértékben figyelembe venni. A Rendeletben megfogalmazott elvárások kapcsán azonban fontos leszögezni, hogy biztosításértékesítőként (a Rendelet fogalomrendszere szerint: pénzügyi tanácsadóként) a Befektetési biztosításokat létrehozó biztosítók (a továbbiakban: Termék előállítója, illetve Termékek előállítói) által a részére biztosított információkra hagyatkozik.
A fentiek alapján a GRANTIS Hungary Zrt. minden esetben az értékesítési tevékenysége részévé teszi, ha a Termék előállítója az érintett Befektetési biztosításhoz kapcsolódóan fenntarthatósági információt (a továbbiakban: Fenntarthatósági információ) is elérhetővé tesz. A GRANTIS Hungary Zrt. a biztosítási alapú befektetési termékek biztosítási értékesítési folyamataiban biztosítja az ügyfelek fenntarthatósággal kapcsolatos célkitűzéseinek a figyelembevételét. Ennek során
a) a GRANTIS Hungary Zrt. az ügyfél-alkalmasság vizsgálata során minden esetben megvizsgálja az ügyfél fenntarthatósági preferenciáit,
b) az a) pont szerint megismert preferenciák, valamint a Termékek előállítóitól kapott fenntarthatósággal kapcsolatos információk alapján a GRANTIS Hungary Zrt. által tett közvetítői ajánlás meg kell, hogy feleljen az ügyfél fenntarthatósági preferenciáinak is,
c) a GRANTIS Hungary Zrt. nem ajánlhat az ügyfelének biztosítási alapú befektetési terméket, ha az egyéb szempontok szerint ajánlható termékek egyike sem felel meg az ügyfél fenntarthatósági célkitűzéseinek,
d) amennyiben a c) pontban írtak szerint egyetlen termék sem felel meg az ügyfél fenntarthatósági preferenciáinak, de az ügyfél úgy dönt, hogy kiigazítja a preferenciáit, abban az esetben e döntést a GRANTIS Hungary Zrt. biztosításértékesítői nyilvántartásba veszik, egyben rögzítve a döntés indokát is,
e) a biztosítási alapú befektetési termékek dokumentációjába tartozó, ún. alkalmassági nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a termék értékesítése során az ügyfél befektetési céljai a fenntarthatósági preferenciáinak a figyelembe vételével valósultak-e meg.
2. A befektetési döntések fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt káros hatásainak figyelembe vétele
A GRANTIS Hungary Zrt. a Befektetési biztosítások értékesítése során figyelembe veszi a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatásokat (ESG hatások), amennyiben a Termékek előállítói az ESG hatásokra vonatkozó információkat a rendelkezésére bocsátják. Ebben az esetben a GRANTIS Hungary Zrt. a fenti 1. pontban meghatározottak szerint jár el, továbbá https://grantis.hu/partnereink/ weboldalon közzéteszi a Termékek előállítói által rendelkezésére bocsátott összes termékszintű Fenntarthatósági információt.
3. A fenntarthatósági kockázatok integrálása a GRANTIS Hungary Zrt. javadalmazási politikájába
A hatályos jogszabályok (így különösen a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény, valamint az (EU) 2016/97 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a biztosítási alapú befektetési termékek értékesítésére vonatkozó tájékoztatási követelmények és üzletviteli szabályok tekintetében történő kiegészítéséről szóló (EU) 2017/2359 rendelet) a Befektetési biztosítások értékesítői számára számos szigorú szabályt rögzítenek annak biztosítása érdekében, hogy az ügyfél minden esetben az igényeinek és szükségleteinek legmegfelelőbb terméket választhassa. E szabályok érvényesülését a GRANTIS Hungary Zrt. következetesen elvárja biztosításértékesítőitől, a szolgáltatás minőségi szempontjai a javadalmazási politikában is jelen vannak.
A Rendelet hatályba lépésével a fent írt elvárások rendszerébe beépül az a követelmény is, hogy amennyiben az adott Befektetési biztosításhoz rendelkezésre áll Fenntarthatósági információ, akkor azt a biztosításértékesítő adja át az ügyfélnek, szükség szerint szóbeli kifejtéssel is támogatva e szempontok érvényesülését. Ezt meghaladóan azonban – a gyakorlat kialakulatlansága, az ebből fakadó, az 1. és 2. pontokban kifejtett jogalkalmazási bizonytalanságok miatt – a GRANTIS Hungary Zrt. jelenleg nem integrálja önálló szempontként javadalmazási politikájába a fenntarthatósági kockázatokat. E döntést támasztja alá az is, hogy a fenntarthatósági kockázatok közvetlen beépítése akár összeférhetetlenségi kockázathoz is vezethet, ha a biztosításértékesítő ezt a szempontot – annak javadalmazása miatt – előtérbe helyezi mindazon egyéb szempontokhoz képest, melyet kötelezően figyelembe kell vennie annak érdeklében, hogy az ügyfél a számára legmegfelelőbb termékhez jusson.
A GRANTIS Hungary Zrt. a fentebb írtakkal összhangban e kérdésben is figyelemmel fogja kísérni a remélhetőleg egységesedő piaci gyakorlatot, elérhető útmutatásokat, és mérlegelni fogja, hogy ezek alapján változtathat-e javadalmazási politikáján egyéb törvényi kötelezettségeit sem veszélyeztető módon.
A jelen közzététel 2022. augusztus hó 02. napjától hatályos.A jelen közzététel 2021. március hó 10. napjától hatályos.
Letölthető PDF formátum