Főbb megállapítások

  • Ha adómentes befektetés után nézel, akkor a Tartós Befektetési Számlával és  a privát nyugdíj megtakarítással is 28 százalék adót spórolhatsz meg.
  • Az adómentesség milliókat jelenthet majd a pénz felvételekor.
  • Többmilliós tőke esetében már érdemes vagyonkezelővel is konzultálni. Segítünk az összekötésben.

A Tartós Befektetési Számlával több legyet is üthetsz egy csapásra

Idén tavasszal több mint 1300 milliárd forint értékben kapnak kamat és tőke kifizetést az állampapírban takarékoskodó magyarok. Az infláció csökkenésével azonban a korábbi 18-19 százalékról jellemzően 4-5 százalékra estek vissza az inflációkövető állampapír kamatok sorozattól függően. 

Amennyiben ennél magasabb hozamot szeretnél elérni, viszont továbbra is adómentes befektetésben gondolkodsz, akkor több lehetőség is a rendelkezésedre áll.

Ha éppen az állampapír befektetésedből keletkező tőkének keresel most helyet, akkor erre a Tartós Befektetési Számla (TBSZ) megoldást jelenthet. A TBSZ azoknak nyújt középtávú befektetési lehetőséget, akik már rendelkeznek tőkével vagy az év végéig tartó gyűjtőév során össze tudják gyűjteni a tőkét a befektetésre. 

A TBSZ-számla akkor is kiváló alternatíva, ha például az ingatlanod eladásából, a nászajándékodból, az örökségedből, az osztalékodból vagy az év végi bónuszodból származó tőkédet szeretnéd elhelyezni. 

Akár milliókat érhet az adómentesség

A TBSZ-számlának több előnye is van. Kezdjük is az adómentességgel! Mint arról a Grantis az elsők között számolt be, idén már 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) fogja terhelni a befektetésük hozamát azoknak, akik 3 éven belül feltörik a TBSZ-számlájukat. 3 és 5 év közötti felbontás esetén ugyan 5 százalékos adókedvezmény jár, azonban még így is 8 százalékot le kell adózni a hozamokból. 

A 15 százalékos kamatadót továbbra is szükséges megfizetni a 3 éven belüli feltörés során, 10 százalékot pedig a 3 és 5 év közötti felbontás esetén. A szocho és a kamatadó összesen 28 százalékos adót jelent. 

A jó hír viszont az, hogy a TBSZ 5 év után teljesen adómentessé válik. Így nem kell adót fizetned a hozamok után és tisztán megmarad a nyereséged.

Hogy mekkora jelentősége is van ennek a 28 százaléknak, azt konkrét példákkal is szemléltetjük.

Az adómentesség jelentősége a TBSZ-számlán

Befektetés nagyságaTőke + hozam két év utánA 28 százalékos adó levonása
után ennyi maradna a hozamból
A 28 százalékos adómentességgel ennyit
spórolhatsz két év alatt
10 millió Ft11 millió 200 ezer Ft864 ezer forint336 ezer forint
20 millió Ft22 millió 400 ezer Ft1 millió 728 ezer forint672 ezer forint
30 millió Ft33 millió 600 ezer Ft2 millió 592 ezer forint1 millió 8 ezer forint
40 millió Ft44 millió 800 ezer Ft3 millió 456 ezer forint1 millió 344 ezer forint
50 millió Ft56 millió Ft4 millió 320 ezer forint1 millió 680 ezer forint
60 millió Ft67 millió 200 ezer Ft5 millió 184 ezer forint2 millió 16 ezer forint
70 millió Ft78 millió 400 ezer Ft6 millió 48 ezer forint2 millió 352 ezer forint
80 millió Ft89 millió 600 ezer Ft6 millió 912 ezer forint2 millió 688 ezer forint
90 millió Ft100 millió 800 ezer Ft7 millió 776 ezer forint3 millió 24 ezer forint
100 millió Ft112 millió Ft8 millió 640 ezer forint3 millió 360 ezer forint
Forrás: Grantis számítás, évi 6 százalékos átlaghozammal számoltunk.

A Tartós Befektetési Számládon az adómentesség százezreket, vagy akár súlyos milliókat is érhet a befektetett tőkéd nagyságától függően.

Többféle devizában is befektethetsz

A TBSZ-számládra bankbetéteket vagy értékpapírokat vásárolhatsz, például részvényeket, kötvényeket, és befektetési jegyeket. Az 5 éves lekötési időszak pedigszabadon kereskedhetsz, ha szeretnél ezzel foglalkozni, különben pedig teljes mértékben profi portfóliókezelőkre bízhatod a befektetésed menedzselését.

Egy jól diverzifikált portfóliónak köszönhetően nem leszel kiszolgáltatva a magyar gazdaság teljesítményének, mint ahogyan az az állampapírok esetében lenne. A TBSZ-számládon ráadásul többféle devizában, például euróban és dollárban is befektethetsz.

Lépéselőnyt szerezhetsz

Amennyiben tavasszal megkapod a pénzt, és még idén belevágsz a befektetésbe, azzal időt nyerhetsz. Ha az éves pénzügyeidet most tervezed, akkor jó, ha tudod, hogy minden évben december 31-én zárul le a gyűjtőév (eddig helyezhetsz el a számlán pénzt). Az 5 éves befektetési időszak tehát 2026. január 1-jétől indulhat el.

Amennyiben viszont a jövő évre tolódna a TBSZ-számla megnyitása, akkor meg kell várnod a jövő év végét azzal, hogy leteljen a gyűjtőév, és majd csak 2027-től kezdődne a befektetés. 

Ha fontos célra gyűjtögetsz, ahol számít az idő, akkor tétje lesz annak, hogy 2031-ben vagy 2032-ben férhetsz hozzá a pénzedhez.

Ha az a cél, hogy minél hamarabb felvehesd a befektetésedet, akkor ezzel is érdemes számolni. A Grantis szakértői gyorsítósávot biztosítanak számodra a befektetési szolgáltatókhoz, és segítenek abban, hogy minden időben el legyen intézve.

A Grantis szakértői segítenek adómentes befektetési lehetőséget találni.

Tanácsadóink minden szükséges információt a kezedbe adnak a legjobb döntéshez.

Vagyonkezelő segít a befektetésed menedzselésében

Amennyiben most nagyobb, akár több millió forintos tőkéhez jutsz a korábbi befektetésed által, és az állampapírok után szeretnél már nagyobb ligában játszani, akkor érdemes lehet vagyonkezelővel is beszélgetni a befektetési lehetőségeidről.

A Grantis partnerei több évtizede stabilan működő, elismert befektetési szolgáltatók, akik már a nehéz időkben is bizonyították rátermettségüket. 

Ha megbízol egy profi vagyonkezelőt, akkor ők a hét minden napján, sőt akár minden percében monitorozzák a piacot, figyelik a lehetőségeket, és ennek megfelelően kezelik a befektetésedet, hogy a lehető legjobb befektetési eredményt érjék el neked. 

Tehát ha nem szeretnél, akkor nem is kell aktívan foglalkoznod a befektetéseddel, ezt megteszik a szakemberek, te pedig tudod mással tölteni az idődet. Abban is tudunk segíteni, hogy teljesen adómentes legyen a befektetésed.

A nyugdíj megtakarítással is adómentességet élvezhetsz

Ha nagyobb képet nézed, akkor a privát nyugdíj is a befektetési célok között szerepelhet. Szintén jelentős adóteher alól mentesülhetsz mindhárom nyugdíj előtakarékossági forma: a nyugdíjbiztosítás, az önkéntes nyugdíjpénztár és a nyugdíj előtakarékossági számla esetében is. Ha kivárod a futamidő végét, akkor a TBSZ-hez hasonlóan ezeknél sem kell megfizetned a 28 százalékos adót. 

Nyugdíj megtakarítások adózása és adómentessé válása

Nyugdíjmegtakarítási forma/
adózás feltörés esetén
NyugdíjbiztosításÖnkéntes nyugdíjpénztárNyugdíj előtakarékossági számla
Kamatadó6 éven belül
15%
6 év után
7,5%
15%15%
Szocho6 éven belül
13%
6 év után
6,5%
13%13%
Büntetőkamat az adójóváírásra120%nincs120%
Hozamokhoz való hozzáférés10 év után
adómentes
10 év után
adómentes három évente egyszer
(tőke 21 év után)
10 év után
adómentes
Futamidő lejártával a tőke és a hozamadómentesadómentesadómentes
Forrás: Grantis

Mindhárom nyugdíj megtakarításnál a hozamokat 10 év után veheted fel adómentesen. A tőkéhez és a hozamokhoz pedig a futamidő lejártával férhetsz hozzá adómentesen. Kivétel az önkéntes nyugdíjpénztár, amely a 21. évtől ad erre lehetőséget. 

Ha te is azok közé tartozol, akik szeretik előre megtervezni az évet, és már év elején tudatosan felkészülnek pénzügyileg is a teljes évre, akkor érdemes kihasználni az adójóváírás adta előnyöket is. 

Az államilag támogatott nyugdíj megtakarítási formák esetében az éves befizetések után minden évben visszaigényelhető a személyi jövedelemadó (szja) 20 százaléka. Két vagy három megtakarítás esetén ennek a maximális mértéke 280 ezer forint