Az egészségbiztosítások vizsgálatai és ellátásai a magánegészségügyben realizálódnak, amelyeket az NN Biztosító friss kutatása alapján a megkérdezettek 60 százaléka igénybe vett már. Ennek oka főként az állami ellátásban szerzett kedvezőtlen tapasztalatok – beleértve a sokszor hosszú várólistákat -, illetve az egészségügyi szolgáltatók felé tanúsított nagyobb bizalom, mely a nagyobb odafigyelésből fakad.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a magánegészségügyi ellátások költsége az érintettek 59 százaléka számára megterhelő volt. A magánellátást igénybe vevők a 2020 őszétől 2021 nyaráig terjedő egy évben alkalmanként átlagosan 113 000 forintot költöttek magánegészségügyi ellátásra. Ezeket a kiadásokat csupán az érintettek 17 százaléka finanszírozta egészségbiztosítás vagy egészségpénztári tagság segítségével.

Felmerül, hogy ha ez a kutatással kimutatott arány valóban pontos az érintett társadalmi körre vonatkozóan, akkor a maradék 83 százalékba tartozó páciensek milyen más finanszírozási forrást választottak?

A kutatás szerint a páciensek egy részének kölcsönt kellett felvennie a kezelés finanszírozásához.

A személyi kölcsön a mai kamatszinteken egy kedvező lehetőség lehet azok számára, akiknek nincs elég pénzük a magánegészségügyi ellátásokra.

A személyi kölcsön annyiból rugalmasabb megoldás, hogy nem kell aggódni azon, hogy a bizosító elfogadja-e az elvégzett beavatkozást, vagy esetleg annak csak egy részét téríti-e meg. Szabad az orvosválasztás is, hiszen nem kötődünk a biztosító partnereihez.

Egy olyan kezelés, amely elég sokakat érint – ilyen például idősebb korban a fogak pótlása -, egy személyi kölcsönnel biztonságosan fedezhető az orvos által előzetesen kalkulált összeg alapján.

Amennyiben pedig marad a kölcsönből, úgy egyéb, a kezeléssel összefüggő célokra is költhetünk belőle, vagy szükség esetén más célra is.

Kedvező megoldás egy olcsó személyi kölcsön

A személyi kölcsönöket általában bármilyen célra fel lehet venni, azaz szabad felhasználásúak. Azokat gyorsan (akár automatikus úton, már percek alatt is) elbírálják és akár 100 000 forinttól milliós nagyságrendig is felvehetőek. A futamidő 12 hónaptól akár 84 hónapig, azaz 7 évig is terjedhet. A személyi kölcsönök kínálata ráadásul az úgynevezett fogyasztóbarát kölcsönök megjelenésével tovább bővült, amelyeknél bizonyos szabályok egységesen vonatkoznak az így megjelölt termékekre, a kölcsönt felvevők erősebb védelme érdekében. Nem lehet például a banknak annyira trükköznie az „apró betűkkel”.

Érdemes tudni a kölcsönfelvétel előtt, hogy minden banknál más szempontoknak kell megfelelnünk. Ezeket érdemes áttekinteni a hitelfelvétel előtt. Például nettó 300 000 forintos jövedelem mellett 2 millió forint felvétele 5 évre – azaz 60 hónapra – már havi 40 000 forintos törlesztőrészlettől kezdve megigényelhető.

A hitelképességben talán az egyik legfontosabb az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató, azaz JTM mutató, mely az adósságfék-szabályozás része. Ezt a rendszert azért vezette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy kevesebb legyen a bedőlt hitel, így biztosítva mind a bankok, mind az ügyfelek nagyobb biztonságát. A mutató kiszámolásához a banknak tudnia kell, hogy mennyi a hitelfelvevő összes havi bevétele, illetve, hogy mennyi az igényléskor már meglévő más tartozása. A havi törlesztéseit – amibe már beleszámolják a felvenni tervezett hitel törlesztőrészletét is – elosztják az igazolt nettó jövedelmével. Az így kapott százalékos aránynak a meghatározott – maximum 50 vagy 60 – százalék alatt kell lennie, csak akkor kaphatja meg a hitelt.

Például, ha mondjuk nettó 300 ezres fizetése van az igénylőnek, akkor a törlesztőrészlete 150 000 forintnál nem lehet több havonta. Ha a bank 30 százalékos keretet határoz meg, akkor pedig maximum havi 90 000 forintot fordíthat a tartozásaira.

Látható tehát, hogy a JTM kulcsfontosságú a hitelfelvétel során, főleg ha valaki egy már meglévő hitele mellé szeretne felvenni egy újat. Akkor is nagy szerepet játszhat ez a mutató, amikor alacsony a hitelfelvevő jövedelme. Ilyen esetben lehet, hogy érdemes inkább a hosszabb futamidőt választani, mert ott alacsonyabb a törlesztőrészlet. Lehet, hogy így többet kell összességében fizetni, viszont a havi teher csökken és így beleférhet az igényelt hitel a havi teherbírásba.

Akinek már több hitele is van esetleg, annak annál nehezebb egy újabb hitel törlesztőrészletét kigazdálkodnia, és a bankok azt se nagyon szeretik, ha az ügyfél egy harmadik mellé a negyedik hitelt is fel szeretné venni.

Mennyi pénzt vehetek fel?

Ez a leggyakoribb kérdés. Mint már utaltunk rá, a JTM alapján a felvehető kölcsönösszeg a jövedelemtől és az esetleges meglévő hitelek törlesztőrészleteitől függ.

Éppen ezért, a sikeres hitelfelvétel érdekében célszerű kifizetni a kisebb tartozásokat – jellemzően áruhiteleket – a személyi kölcsön felvétele előtt. Erre az új kölcsön is szolgálhat fedezetül, ha részben adósságtörlesztésre veszik fel. Ekkor az adósságot a bank fizeti ki, nem adja a kölcsönigénylő kezébe, csak a szabad felhasználású részt. Érdemes szem előtt tartani, hogy a folyószámlahitel is hitelnek számít, így ha tartósan mínuszban van az egyenleg, akkor ezt is érdemes visszafizetni a kölcsön előtt.

Ha valakinek van hitelkártyája, annak a teljes hitelkerete 5 százalékával számolnak törlesztőrészletként, hiszen attól függetlenül, hogy éppen mennyi az egyenlege, a teljes hitelkeretét bármikor felveheti. Ennek minimum visszafizetési összege havonta a kihasznált hitelkeret 5 százaléka. Aki nem használja a hitelkártyáját, annak célszerű visszamondania őket – ez vonatkozik a folyószámlahitelre is -, vagy legalábbis lecsökkentenie a keretet.

Végül adóstárs bevonására is van lehetőség, ha minden más opció kimerült. Ekkor ő is részesül a kölcsönből, hiszen együtt veszi fel a pénzt a hitelfelvevővel. Ezt a szerepet a legtöbbször egy nagyon közeli rokon vagy a házastárs szokta betölteni. A bank ezekben az esetekben mindkettőjük hitelképességét vizsgálja, ami alapján sokkal valószínűbb, hogy a hitelfelvétel sikerrel jár. Ebben az esetben azonban az adóstárs is a teljes vagyonával felel a kölcsön visszafizetéséért.