1. A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) sokféle élethelyzetben jól jöhet

A Tartós Befektetési Számla jó alternatíva lehet azok számára, akik a lejáró állampapírjuk után új lehetőségeket keresnek, és infláció feletti hozamokat szeretnének elérni. Vannak, akik gyermek megtakarításra használják, mások privát nyugdíjkiegészítésre, vagy éppen új ingatlanra, autóra takarékoskodnak, és még megannyi cél lehet. A jellemzően alacsony költségek mellett a TBSZ egyik legnagyobb előnye, hogy teljesen adómentes lehet a nyereséged

Tartós Befektetési Számlát bankoknál, illetve befektetési szolgáltatóknál nyithatsz, vagy rábízhatod a Grantis-tanácsadódra is, mivel rajtunk keresztül is van lehetőséged TBSZ-szel befektetni. A számlanyitáshoz elég 25 ezer forint is, nyilván egy befektetéshez ennél nagyobb tőkére lesz majd szükséged. Ha van most néhány millió forintod, amit szívesen befektetnél, akkor ezt a TBSZ-en is elhelyezheted, ahol akár infláció feletti hozamot is elérhetsz vele. A Tartós Befektetési Számlán gyakorlatilag ugyanúgy tudsz befektetni, mint egy hagyományos értékpapírszámlán: bankbetéteket és értékpapírokat vásárolhatsz, például részvényeket, kötvényeket, és befektetési jegyeket. A számládon többféle devizában, például euróban és dollárban is befektethetsz a forinton kívül

A befektetés TBSZ-en keresztül úgy működik, hogy a gyűjtőévben, azaz a nulladik évben helyezheted el a számlán a befektetni kívánt összeget (akár egy összegben, akár részletekben). Ha megvan hozzá a tőkéd, akkor ez most pont kapóra jöhet. A lényeg, hogy december 31-ig érkezzen be, így még idén is van rá egy bő fél éved, hogy megnyisd a számlát és befektess. 

Ha elhelyezted a számlán, amit szerettél volna, és a gyűjtőévet követő fenntartási időszakban befektetted, utána dönthetsz úgy, hogy kereskedsz (lehet, de nem kötelező), vagy egyszerűen csak kivárod a futamidőt, hogy felvedd a pénzt a hozamokkal együtt. Időközben nincs is lehetőség befizetni a számládra (viszont minden évben indíthatsz egy újabb TBSZ-t).

A TBSZ-en lévő befektetés az 5. év után teljesen adómentes – 15 százalék lenne a kamatadó –, a 3. év után pedig adókedvezménnyel férhetsz hozzá, ez esetben 10 százalékos a kamatadó. Ennek tükrében legalább 3-5 éves időtávra javasoljuk.

A videóban Bán Norbert, a Grantis szakértője elmondja, hogyan lehet adómentes a befektetésed.

Bán Norbi pénzügyi szakértő bemutatja részletesen a TBSZ-t

2. Egyösszegű megtakarítások gyermek és nyugdíjcélra

Egyszeri díjas megtakarításos életbiztosítás

A megtakarításos életbiztosítások közül amíg a rendszeres díjasok fő célja a tőkehalmozás, addig az egyszeri díjas életbiztosítások már a meglévő tőke gyarapítására szolgálnak. Az induláskor egy összeget fizetsz be, ami több százezer forintos, vagy több millió forintos tétel is lehet, amin a futamidő alatt vagy a biztosító portfóliómenedzserei próbálnak neked minél nagyobb hozamot elérni, vagy egy fix, garantált kamatot kapsz a pénzedre. A megtakarításodat a megtakarítási idő lejártakor bármire felhasználhatod, sokan ezzel a módszerrel gyűjtenek például a gyermekük taníttatására.

Egyszeri díjas nyugdíjbiztosítás

Az egyszeri díjas nyugdíjbiztosításoknál is csak egyszer, az induláskor szükséges megtakarítani egy nagyobb összeget, ami később még kiegészíthető eseti befizetésekkel. A megtakarításodhoz a 65. születésnapodon férhetsz hozzá (ha időben megkötöd a nyugdíjbiztosítást és fixálod az aktuális korhatárt).

A rendszeres díjas nyugdíjbiztosításoknál (ezek teszik ki a nyugdíjbiztosítási szerződések jelentős részét) pedig havonta, negyedévente, félévente vagy évente szükséges félretenni a szerződés lejártáig. Ha a nyugdíjbiztosításod mellett van még egy másik nyugdíj megtakarításod, önkéntes nyugdíjpénztárad vagy nyugdíj előtakarékossági számlád, akkor évi 1,4 millió forint félrerakásával évi 280 ezer forintos adójóváírásra vagy jogosult.

Babakötvénybe évi 1,2 millióig fektethetsz

A Babakötvénynél rugalmasak a megtakarítási feltételek (rendszeresen kisebb vagy egyszerre nagyobb összegeket is félrerakhatsz), és jelenleg 20,6 százalékos a kamat. Ez a kamat mindig az előző évi infláció mértéke (17,6 százalék) + 3 százalékos kamatprémium alapján van meghatározva. Amennyiben kiskorú gyermeked van (nemcsak babáknak nyitható), akkor idén is érdemes lehet élni a lehetőséggel. Ha már tavaly ilyen magas volt az infláció, legalább ebben a formában tudj belőle profitálni.

A kiemelkedő kamatok miatt nem meglepő a Babakötvény népszerűsége, ám van egy csavar is a történetben: az állam, vélhetően a magas kamatkiadások miatt idén évi 1,2 millió forintban maximalizálta a Babakötvény vásárlást (eddig nem volt limit). Ez havi szinten 100 ezer forintot jelent, de ha most neked egyébként is a rendelkezésedre áll egy nagyobb tőke, akkor érdemes kihasználni a kedvező feltételeket, és akár egy összegben is teljesítheted egész évre a megtakarítást. 

Azzal azonban számolj, hogy a gyermeked leghamarabb 18 éves korában férhet hozzá a pénzhez, ezzel kapcsolatban nincs kivétel vagy kiskapu. Babakötvénybe tehát a saját pénztárcádnak megfelelően akkora összeget célszerű befektetni, aminek nem érzitek meg a hiányát a gyermeked nagykorúságáig.

Segítünk eligazodni a megtakarítási lehetőségek között.

Jelentkezz az űrlapon keresztül!

3. 5-10 millió forinttól vagyonkezelő segít

A vagyonkezelőknél több évtizede működő befektetési szolgáltatók ismert szakemberei kezelik a befektetéseidet, akik válságokban is bizonyítottak már ellenőrizhető módon. A Grantis vagyonkezelő partnerei kizárólag sikerdíjat kapnak, tehát érdekeltek abban, hogy a lehető legeredményesebb befektetési döntéseket hozzák meg neked a hét minden napján. Tehát legalább annyira motiváltak a sikerben, mint te.

A vagyonkezelés lehet a megoldás, ha van egy jelentősebb tőkéd, és azt szeretnéd, hogy profi szakemberek kezeljék a pénzügyeidet. akik kiemelt ügyfélként tekintenek rád.

Stabil, megbízható vagyonkezelőkkel dolgozunk együtt. A Grantis szakértője gyorsítósávot és plusz képviseletet jelent neked a vagyonkezelőnél, ami egy olyan extra, amit például privátbanki ügyfélként nem kapsz meg. Abban is tudunk segíteni, hogy adómentes maradjon a megtakarításod. Vagyonkezelésnél szintén évekre érdemes tervezni.

Összefoglalva

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) gyakorlatilag bármilyen élethelyzetben alkalmas a befektetésre, ha ki tudod várni, hogy 3-5 év után férhetsz hozzá, 5 év után adómentesen. Mivel ez nem egy rendszeres megtakarítást igénylő befektetés, ezért ha most rendelkezésedre áll egy nagyobb tőke, akkor egy összegben is el tudod indítani. A gyűjtőév minden évben december 31-ig tart, tehát még idén van rá bőven lehetőséged. 

Léteznek egyösszegű nyugdíjbiztosítások és életbiztosítások is. Ha gyermeked van, akkor érdemes lehet kihasználni a Babakötvény kiemelkedő, 20,6 százalékos kamatát. Arra azonban figyelj, hogy idén tavasztól Babakötvényt csak évi 1,2 millió forintig vásárolhatsz.

5-10 millió forinttól már arra is lehetőséged nyílik, hogy vagyonkezelőknél profi szakemberek menedzseljék a befektetéseidet, akik mindent meg fognak tenni a sikerért, hiszen ők maguk is sikerdíjért dolgoznak.

Szeretnél még többet megtudni a befektetésekről, érdekelnének még más lehetőségek is? A Grantis szakértői örömmel segítenek megtalálni a számodra legjobb megoldást. Egy tanácsadáson először is átbeszéljük a céljaidat, elképzeléseidet, majd konkrét javaslatokat teszünk, eléd tárjuk a tényeket és számokat, amelyek segítenek meghozni a döntést. Etikus pénzügyi tanácsadók vagyunk, a te érdekeidet képviseljük, és pénzintézet független összehasonlítást végzünk. Szakértőinkkel a lenti űrlapon való bejelentkezéssel tudsz kapcsolatba lépni, a tanácsadásunk díjmentes.