A befektetés és a megtakarítás két gyakran összekevert fogalom, pedig jelentős különbségek vannak közöttük. A Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi tájékoztatója szerint: „A megtakarítás a jövedelemnek az a része, amelyet nem költenek el fogyasztási célokra, míg a befektetés egy meghatározott pénzösszeg általában hosszabb távú felhasználása annak gyarapítása céljából.”

Mind a kettő hasznos, de a kettő közül választani jelenlegi helyzeted, pénzügyi céljaid és kockázatvállalási hajlandóságod alapján lehet. Természetesen az egyik nem zárja ki a másikat, ha például rendelkezel elegendő jövedelemmel, a kettőt egyszerre is el lehet kezdeni.

Mi az a megtakarítás? Mikor kell megtakarítani? 👛

A takarékoskodás elsődleges célja a jövőre való felkészülés – először egy biztonsági tartalékkal a váratlan helyzetekre.

Abban egyetértés van általában a szakmában, hogy először mindenképp tegyél félre legalább egy 3-6 hónapnyi megélhetést biztosító összeget. Ha ez megvan, csak ezután érdemes egyáltalán elgondolkodni hosszabb távú megtakarításokon, befektetéseken.

Mi a különbség a biztonsági tartalék és az előtakarékoskodás között? 🧮

A célhoz kötött előtakarékosságok esetében hosszabb távban gondolkozik az ember. Mivel itt már nem csak a közvetlen jövőre történik a megtakarítás, hanem akár több tíz évre – be lehet hozni nagyobb hozampotenciállal rendelkező eszközöket is.

Elég csak a nyugdíj-, vagy gyermek-előtakarékosságra gondolni – ezek esetében van lehetőség befektetni olyan portfóliókba is, melyek magasabb arányban tartalmaznak kockázatosabb eszközöket is. Mint amilyen például egy-egy cég részvénye.

Mi az a befektetés? 💱

Miután megvan legalább 3, de inkább 6-12 hónapnyi vésztartalék, el lehet kezdeni gondolkodni vagyonod vagy jövedelmed egy részének befektetésén is.

Ahogy a korábban említett MNB tájékoztatóból kiderül a befektetés célja más: itt a fő törekvés egy adott pénzösszegből egy nagyobbat létrehozni. Az, hogy ezt milyen kockázatok mellett történik az a másik nagy kérdés – de általában a portfóliókat pont emiatt rendezik rizikó szerint.

Miben különbözik a kettő egymástól? ⏳

Az előtakarékosságot hosszú távra érdemes tervezni, míg a befektetéseket rövid és hosszú távon is lehet csinálni. A megtakarításokat általában fix hozammal rendelkező eszközökben, mint például a bankbetétben, tároljuk, míg a befektetések hozama változó lehet. A megtakarítások hozama általában alacsonyabb, mint a befektetéseké, de a megtakarítások rendszeres kamatot fizethetnek.

A befektetések többféle formában lehetnek, mint például részvények, ingatlan, kötvények, devizák stb.

Milyen pénzügyi eszközökkel szoktak megtakarítani, melyikkel befektetni? 📊

Annak függvényében, hogy milyen céllal tennél félre, különböző típusú pénzügyi eszközöket érdemes használni. Ezek az eszközök leginkább a hozamuk és kockázatuk tekintetében térnek el.

Megtakarítási és befektetési eszközök

Megtakarítási eszközökBefektetési eszközök
KészpénzÁllampapír
BankbetétRészvény
Célhoz kötött megtakarításokBefektetési jegy alaphoz
Megtakarítási számlaETF

Azt is fontos megemlíteni, hogy ezeken kívül még számos eszköz létezik, illetve azt, hogy a befektetések és a megtakarítások után adózni kell. Így egyáltalán nem mindegy, hogy az milyen mértékben és formában történik. Öngondoskodási szakértőink mindkettő szempontot figyelembe veszik tanácsadásnál, így ha megtakarítanál, vagy befektetnél, kérj egy konzultációt a lenti űrlap segítségével! Tanácsadásunk végén jobb rálátásod lesz a piacra.

Adózás – az egyiket támogatják, a másikat keményen megadóztatják? 💸

Sokszor előhozott érv a befektetések ellen, hogy az állam ráteszi a kezét a nyereséged jó részére. Az azonban nem igaz, hogy nincs lehetőség adókedvezménnyel, vagy akár adómentesen is befektetni, mert erre van lehetőség – elég csak a tartós befektetési számlára (TBSZ) gondolni. Azonban az is egyértelmű, hogy a kötött célú megtakarítások – mint amilyen a gyermek vagy nyugdíj-előtakarékossági formák – rengeteg további támogatást kapnak az államtól.

A nyugdíj-előtakarékosságokat például akár évi 280 000 forint adójóváírás teszi még vonzóbbá. Ezek mögött általában társadalmi célok vannak, mint amilyen például az öngondoskodás elősegítése.

Előtakarékosság, vagy befektetés? 💹

Minden befektetésnek vannak előnyei és hátrányai. A befektetések kockázatosak lehetnek, de ha megfelelően kiválasztod az eszközöket – vagy megfelelő embert választassz annak menedzselésére – akkor nagyobb mértékben növelhetjük a vagyonunk, mint a megtakarítások esetében.

Mindig fontos, hogy a pénzügyi céljaid és kockázatviselési hajlandóságodon belül mozogj, amikor befektetsz.A másik fontos dolog, amit figyelembe kell vennünk a befektetések esetén, az a diverzifikáció, ami azt jelenti, hogy többféle eszközbe fektetjük a pénzünket, hogy csökkentsük a kockázatot. Például, ha részvényekbe fektetsz, akkor jó ötlet lehet, ha különböző vállalatok részvényeit vásároljuk, hogy ne legyél túlságosan függőek egy-egy vállalat teljesítményétől.

Fontos tudni a különbségeket! Például, ha megtakarítás nélkül vágsz bele a befektetésekbe, akkor könnyen úgy járhatsz, hogy a szükség miatt kiveszed a befektetésed – mely sokkal több pénzbe fog kerülni, mint amennyi a megtakarítás felhasználása lett volna!

Pénzügyi terv és igényfelmérés – öngondoskodási szakértővel! 👩‍💼👨‍💼

Összefoglalva, a befektetés és a megtakarítás két különböző dolog, amelyeknek más céljaik és kockázataik vannak. A pénzügyi lehetőséged, céljaid és a kockázatvállalási hajlandóságod alapján érdemes készíteni igényfelmérést és pénzügyi tervet.

Független szakértőink segítségével könnyedén tudsz csinálni egy professzionális személyre szóló igényfelmérőt, mely valóban a te helyzetedre kínál megoldási lehetőségeket. A konzultáció számodra ingyenes, és az is marad!

Fogalomtár – Megtakarítás és befektetés 2024 📚


Portfólió

Befektetési kontextusban a portfólió szó az általad birtokolt befektetési eszközök összességét jelöli, vagyis hogy milyen típusú értékpapírokba, eszközosztályokba fektetsz, és azok arányát hogyan súlyozod.


Vagyonkezelés

Olyan szerződéses viszony, amelyben a vagyonkezelő megbízást kap egy meghatározott vagyon kezelésére abból a célból, hogy annak értékét megőrizze és gyarapítsa. A vagyonkezelésnek kettős célja van: az érték növelése és a kockázat csökkentése.


Befektetési szolgáltató

Azok a befektetési vállalkozások és hitelintézetek, akik a törvény értelmében befektetési szolgáltatási tevékenységet végezhetnek.

A “befektetési szolgáltatások” egy általános kifejezés, amelyet a pénzügyi eszközökbe történő befektetésekkel kapcsolatos tevékenységek egész sorának leírására használnak.


Abszolút hozam

Az abszolút hozam az a hozam, amelyet egy eszköz egy meghatározott időszak alatt elér. Ez a mérőszám azt a százalékban kifejezett értéknövekedést vagy értékcsökkenést vizsgálja, amelyet egy eszköz, például egy részvény vagy egy befektetési alap egy adott időszak alatt elér.