Vannak, akik már huszonévesen gondolnak a nyugdíjukra

Két év alatt jelentősen nőttek a fiatalok megtakarításai, ma a 19-29 évesek több mint 40 százaléka minden hónapban félretesz valamennyi pénzt. Igaz, a takarékoskodást könnyíti, hogy a korosztály fele még a szüleivel él, szóval lakbért és rezsit nem igazán kell fizetnie.

A K&H Csoport nyáron tette közzé újra ún. ifjúsági indexét, amely a fiatalok pénzügyi tudatosságáról, megtakarítási szokásaikról nyújt átfogó képet. Az aktuális index szerint a fiatalok mintegy 53 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással, ami a legmagasabb érték évek óta. A megtakarítások átlagos összege 517 000 forint volt 2019 első negyedévében, ami jelentős növekedés a 2018-ban mért 414 000 forintos összeghez képest. A szemlélet változását mutatja az is, hogy a megkérdezettek több mint fele (55 százalék) az anyagi biztonságot jelölte meg az életben legfontosabb 3 dolog egyikeként, ennél csak a családdal való jó kapcsolatot említették többen (62 százalék).

Lakásra spórolnak a legtöbben

A fiatalok megtakarítási céljai között, ahogy a korábbi években is, idén is a lakásvásárlás (50 százalék) áll az első helyen. Itt érdemes megemlíteni, hogy (szintén K&H-adatok alapján) a 19-29 éves korosztály közel fele a szüleivel él. A januári felmérés szerint a fiatalok 21 százalékának van csak saját otthona. 44 százalék a család tulajdonában lévő lakásban él, a maradék 35 százalék pedig albérletben vagy kollégiumban. Mindez jelentősen árnyalja a fenti adatokat:

egyrészt a fiatalok java része még nem hosszú távra, a házas, majd nyugdíjas évekre tartalékol, hanem még csak az önállóság alapfeltételét, a különélést szeretné megalapozni.

Másrészt, akik a „mamahotelből” járnak dolgozni, jóval könnyebben tehetnek félre, hiszen nem kell saját lakás fenntartására, vagy albérletre költeniük, nem garantált tehát, hogy a jövőben is képesek lesznek majd rendszeresen félretenni.

A fiatalok nagy része viszonylag későn, 28 évesen költözne el a szüleitől, azonban ez várhatóan nem sikerül mindenkinek: 53 százalék azt mondja, egyelőre nem látja, mikor lesz lehetősége elköltözni a családi fészekből. A legtöbb esetben anyagi okokból halasztják a fiatalok az elköltözést (62 százalék). A válaszadók 21 százaléka csak akkor költözne, ha komoly párkapcsolata lenne, 17 százalék pedig úgy érzi, hogy még nem áll készen az önálló életre. 12 százalék azért él a szüleivel, mert gondoznia, ápolnia kell őket, 8 százalék pedig egyáltalán nem tervez elköltözni a családi házból.

Érdemes megjegyezni, hogy a lakások drágulása miatt jelentősen többet fizethet az, aki évekig halogatja a vásárlást, olyannyira, hogy még azzal is spórolhatunk, ha hitelből veszünk lakást, hiszen az áremelkedés meghaladhatja a törlesztőrészletek kamatait is. Erről itt írtunk bővebben.

Nyugdíjra gyűjteni huszonévesen

Visszatérve a megtakarításokra: a megtakarítással rendelkezők 43 százaléka általános tartalékot tesz félre, 40 százalék autóvásárlásra gyűjt, 36 százalék pedig egy tervezett utazás miatt takarékoskodik. Jelentősen nő viszont azoknak az aránya, akik nyugdíjcélra tesznek félre: a K&H 2017-es ifjúsági indexének adatai a szerint még csak a fiatalok 3 százaléka fordította megtakarításainak egy részét nyugdíjcélra. Ez az arány 2018 elejére már 11, 2018 végére pedig már 14 százalékra nőtt.

A K&H felmérése ismét alátámasztja számos egyéb, hasonló tartalmú közvélemény-kutatás eredményét, hogy a fiatalok az állami nyugdíj helyett sokkal inkább bíznak az öngondoskodásban. Nem csoda, hiszen az állami ellátás most is rendkívül alacsony, meg sem közelíti az átlagbéreket:

a Magyar Államkincstár adatai szerint az öregségi nyugdíj átlagos nettó összege idén januárban csak havi 134.900 forint volt.

És ez a demográfiai mutatókat és az eltartó-eltartott arány alakulását elnézve a jövőben már csak alacsonyabb lesz. A KSH előrejelzése szerint csupán 15 év múlva, 2034-re Magyarország lakosságszáma 8,85 millióra csökken, aminek közel negyede 65 év feletti nyugdíjas lesz. A nyugdíjrendszer ilyen körülmények között aligha lesz stabilizálható a korhatár kitolása (akár 70 éves kor felé), vagy a nyugdíjak csökkentése nélkül.

Hónap végén vagy elején tegyünk félre?

A K&H számai alapján a fiatalok kétféle megtakarítási stratégiát alkalmaznak: 23 százalékuk azt az összeget teszi félre, ami különféle költségek után még a hónap végén megmaradt. 30 százalékuk ezzel szemben a hónap elején tesz félre egy állandó összeget, vagy a jövedelme egy bizonyos százalékát, és a maradék összegből gazdálkodik a hónap hátralevő részében. Egyértelműen az utóbbi a praktikusabb, tudatosabb módszer: a hétköznapokban számos nem létfontosságú dologra elmehet a pénzünk, különösen, ha nem készítünk előre költségvetést, így a hónap végén könnyen megtakarítás nélkül maradhatunk. Ha azonban a hónap elején teszünk félre, elkerülhetjük, hogy a jövő rovására legyenek felesleges kiadásaink.

Nyugdíj-megtakarítási programok

Az utóbbi, hónap elején történő megtakarításra ideálisak a nyugdíjcélú megtakarítások. A nyugdíjbiztosítások, a nyugdíj-előtakarékossági számlák (NYESZ) és az önkéntes nyugdíjpénztárak mind-mind olyan megtakarítási formát kínálnak, amiben havonta érdemes egy-egy állandó összeget befizetni, hogy évek múlva garantált kamatokkal együtt férhessünk hozzá befektetésünkhöz. Az, hogy ezek közül kinek melyik a legelőnyösebb, személyes élethelyzettől, preferenciától függ, azonban az mindegyikre igaz, hogy minél fiatalabb korban kezdünk el félretenni a segítségükkel, annál nagyobb anyagi biztonsággal vághatunk neki a nyugdíjas éveknek.

Jelentkezzen díjmentes és független tanácsadásunkra!

Számíthat ránk a pénzügyekben az élet legtöbb területén. Ossza meg velünk elképzeléseit, és segítünk megtalálni azt, ami a legkedvezőbb megoldást nyújtja Önnek.

További cikkeink