Tamás Áron

Tamás Áron Tanácsadó

Tamás Áron vagyok, tőke kiépítési és pénzügyi szakértő. 2014 óta dolgozom ezen a területen, eddig több mint 500 ügyfelemet segítettem céljai elérésében, anyagi stabilitásában. Együttműködésünk során kiemelt hangsúlyt fektetek a pénzügyi tervezésre, hiszen azok az emberek, családok, akik tudatosan bánnak pénzügyeikkel szignifikánsan több célt tudnak eredményesen megvalósítani az életben. Hiszem, hogy az emberek olyan szakértőt keresnek, akiben bízhatnak és szakmailag is magas színvonalat képviselve segít megvalósítani terveiket. Aki egyszerűen és érhetően vázolja fel számukra a lehetőségeiket, különböző termékek előnyeit hátrányait. Számomra legfontosabb, hogy ügyfeleimet ennek megfelelően támogassam. Célom az ügyfeleim minél magasabb minőségben való kiszolgálása, ennek érdekében folyamatosan építem szaktudásom, újabb és újabb területeken.

bemutatkozó videóm
Legfőbb célom

Olyan professzionális szolgáltatást nyújtani, amit én is szívesen vennék igénybe

Motivációm

Pénzügyi tudatosság fejlesztése

Ami fontos nekem

Kölcsönös bizalmi kapcsolat kiépítése az ügyfelekkel

Hobbi

Küzdősportok, önfejlesztés, edzés

Szakterületeim

  • Nyugdíj megtakarítások
  • Gyermek-jövő tervezés
  • Élet-, baleset- és egészségbiztosítás
  • Befektetések

Ügyfeleim így gondolnak rám

Az értékelések a Google-től származnak.
Még több ügyfélvélemény

Melinda Kerekes

2023. január 26.

Tamás Áron keresett meg az online jelentkezésemet követően. Pontos, segítőkész, türelmes embert ismertem meg személyében. Együtt gondolkodtunk és segített kitalálni, tanácsot adott, hogy milyen konstrukció lenne a legjobb számomra, figyelembe véve a családi és egyéb élethelyzetemet. Külön tetszett, hogy ő is, ahogy én is, hosszútávú együttműködésben gondolkodunk, azaz fordulhatok hozzá kérdéssel a jövőben is.

Gábor Bene

2022. október 21.

Véletlenül találtam a Grantis-ra, ahol Tamás Áron készségesen segített minden felmerülő kérdésben. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Hajnalka Koliba

2022. szeptember 15.

A Grantist az interneten találtam. A weboldalukat és a róluk írt értékeléseket átnézve, mellettük döntöttem. Megkeresésem után röviddel, Tamás Áron felvette velem a kapcsolatot. A Skpe-os megbeszélésünk alkalmával, tisztán és érthetően vázolta fel a lehetőségeket, készségesen válaszolt a kérdéseimre. Vincze Cintia segített az ügy intézésében, vele is maradéktalanul elégedett voltam. Köszönöm a munkájukat! Üdvözlettel Koliba Hajnalka

Ildikó Bori

2022. július 25.

Diána Sári

2022. február 02.

A tanácsadóm, Tamás Áron személyében egy szakmailag felkészült és segítőkész fiatalembert ismertem meg, aki a kérdéseimet maradéktalanul megválaszolta, ezáltal segített eligazodni a nyugdíjmegtakarítsok útvesztőiben. Ezúton is köszönöm az útmutatást és eredményes együttműködést kívánok mind magunknak, mind a leendő ügyfeleivel! :)

Erika Bors

2022. január 25.

Nikolett Mosolygó-Fekete

2021. december 08.

Gyermek megtakarításról érdeklődtünk, Tamás Áron vette fel velünk a kapcsolatot. Részletes, személyre szabott tájékoztatást adott, minden kérdésünkre választ kaptunk. Pici baba miatt nem vagyunk túl rugalmasak, de ez sem jelentett gondot az ügyintézésben.

Bálint Trombitás

2021. november 12.

Jusztin Kata

2021. szeptember 06.

Nyugdíjbiztosítást kötöttem Tamás Áron tanácsadó segítségével. Áron egy kedves, segítőkész, felkészült szakértő, aki átfogó felvilágosítást adott a biztosítással kapcsolatban. Kérdéseimre türelmesen válaszolva sikerült megtalálni a legjobb megoldást. Köszönöm a segítséget, szívesen ajánlom másoknak is!

Andrea Szalkai

2021. szeptember 02.

Tamás Áron tanácsadónak köszönhetően a legkedvezőbb életbiztosítást sikerült kiválasztanunk. Az ő szakértelme, kedvessége és segítőkész hozzá állása nélkül nekünk nem siketült volna. Nagyon szépen köszönjük. Remélem még találkozunk.

Bemutatkozom

Tamás Áron

Médiamegjelenések

Összes médiamegjelenés
Így tegyél félre a pénzedből idén, már egy filctoll is nagy segítség

Így tegyél félre a pénzedből idén, már egy filctoll is nagy segítség

2022. január 24.

Hogyan vágjunk bele 2022-ben a spórolásba? Szakértőnk válaszol a PénzÜgyes podcastban.

Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!

Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 3 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.

google ratings

4,97

( 1434 vélemény alapján )

Megnézem