Ha a befektetéseiden nyereséget értél el, az adóköteles. Az adó mértéke 15 százalék. Maga a köznyelvben használt árfolyamnyereség-adó és a kamatadó kifejezések nem pontosak, mert ezek csak a jövedelem forrását jelölik, de maga az adó, amit befizetsz, személyi jövedelemadó.

Az árfolyamnyereség-adó a befektető által a befektetés eladásakor elért nyereségre kivetett adó. Az adót arra az adóévre kell megfizetned, amelyben a befektetést értékesíted.

A nem tőzsdei termék, mint a Bitcoin más kategóriába esik, mint egy OTP részvény, valamint az osztalék terén is van különbség egy amerikai és egy európai uniós részvény között. Mi több, az adómentességet lehetővé tévő számlakonstrukciók is vannak, amelyeket célszerű használnod. 

Ha tartós befektetési számlán tartod a befektetéseidet, kedvezőbb adózást vagy akár teljes adómentességet érhetsz el. Azaz a befektetéseid hozama, kamata, osztaléka után nem, vagy csak alig kell adót fizetned.

A TBSZ célja, hogy az adómentességgel a legalább középtávú befektetési szemléletet támogassa. Az adókedvezményeket akkor érheted el, ha legalább 3-5 évig nem tervezed a számla megszüntetését és nem veszel ki a befektetett összegből.

Ha 3 évig nem veszel ki a befektetéseidből csökkentett, 10 százalékos adót kell fizetned. Ha ezt 5 évig nem teszed meg, a hozamod adómentessé válik.