Nem szeretne személyes találkozót? Tanácsadásunk már online is elérhető! Tudnivalók

Egészségmegőrzés 30 felett: hogyan lássunk hozzá?

Elégedetlenebbek az egészségükkel a 30 és 40 közötti férfiak, mint a nyugdíjasok – derült ki egy kutatásból. Az alábbiakban megmutatjuk, milyen orvosi szűrések javasoltak rendszeresen a harmincas korosztálynak.

A harmincas éveikben járó férfiak a legelégedetlenebbek az egészségükkel, derült ki az egyik legnagyobb magyar nyelvű egészségportál, a HáziPatika.com felméréséből. Különösen azért meglepő ez az eredmény, mert velük szemben a 65 feletti válaszolók inkább pozitívan nyilatkoztak az egészségi állapotukról.

Az eredményre magyarázatként szolgálhat, hogy az emberek 30 felett szembesülnek először egyes egészségügyi problémákkal,

mint például mozgásszegény életmód miatti hátfájás, vagy a stressz hatására jelentkező alvászavarok és fejfájás, vagy a Magyarországon népbetegségnek számító magas vérnyomás.

Bár sokakat elkeseríthet, ha először tapasztalja, hogy a szervezete már nem mindig működik úgy, mint 20-21 évesen, 30-40 között még ezek a folyamatok tudatos életmóddal hamar lelassíthatók. Ez persze nem könnyű, hiszen a legtöbb embernek ezek az évek a munkáról és családalapításról szólnak, így nehezen marad idő és energia arra, hogy magukra is figyelmet fordítsanak, pedig a túlhajszoltság már eleve magában hordozza az egészségügyi problémák kockázatát.

Az egészséges életmód része az orvosi vizit is

Amikor egészségmegőrzésről van szó, legtöbbször az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás kerül szóba, de legalább ennyire fontos az egészségügyi szűréseken való részvétel is. 30 felett már érdemes évente legalább egyszer elmenni egy általános állapotfelmérésre (akkor is, ha éppen nem érezzük magunkat betegnek), illetve olyan szakorvosi szűrésekre, amikről úgy gondoljuk, számunkra fontosak lehetnek.

A komplex állapotfelmérés klinikától függően különböző vizsgálatokat tartalmazhat. Tipikusan megvizsgálják a szívet (például 3 dimenziós EKG-szívképet készítenek) és a vérkeringést, a tüdő állapotát, tesztelik az esetleges allergiákat. A legtöbb általános felmérés tartalmaz laborvizsgálatot, ilyenkor a vérből és a vizeletből vett mintákból következtetnek a fontosabb szervek állapotára, valamint ellenőrzik, hogy a veszélyesebb kórokozók kimutathatók-e a szervezetben.

A laborvizsgálatok során egyrészt megmérnek olyan általános értékeket, mint a vércukor, a koleszterin vagy a húgysav szintje. Ezek magas szintje általában az egészségtelen táplálkozással függ össze, és hosszú távon krónikus betegségek (például diabétesz, szívpanaszok, köszvény) kialakulásához vezethet, jó esetben viszont diétával visszaállíthatók a normális szintre.

A laborokban vizsgálnak emellett olyan funkciókat, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek számos súlyos betegség diagnosztizálásában. Ilyen például az anti-TPO szint, amiből, ha túl magas, a pajzsmirigy rendellenes működésére lehet következtetni. A vérkép elkészítésekor ellenőrzésre kerülő egyéb értékek, például a hemoglobin- és bilirubinszint, a vörös- és fehérvérsejtszám alapján többek között a máj állapotára lehet következtetni, de az abnormális értékek akár krónikus gyulladásos betegségre vagy rosszindulatú daganatra is utalhatnak.

A laborban kimutatható makroértékek akkor hasznosak, ha az orvos képes akár több év leleteit összehasonlítani. Így kiderülhet, konkrétan a páciens számára milyen értékek számítanak normálisnak, és mi mozdult el az idő során – ezért is érdemes tehát rendszeressé tenni a látogatásokat.

Speciális szűrések személyre szabva

Ami a szakorvosi viziteket illeti, a magyarországi betegségstatisztikák alapján a legszükségesebbnek a keringéssel kapcsolatos szakorvosi vizsgálatok, a kardiológiai, angiológiai, azaz ér-specialista és hematológia vizsgálatok lehetnek.

A férfiak körében igen gyakoriak a prosztata betegségei (a prosztatarák a férfiaknál a második leggyakoribb ráktípus, de 60 éves kor alatt ritkán alakul ki), ezeket urológiai szűrésen lehet időben kimutatni. A nők számára fontos a rendszeres mellrákszűrés az önvizsgálaton túl is, és mindkét nem számára érdemes évente egyszer bőrgyógyászati anyajegyvizsgálaton részt venni az esetleges kezdődő melanóma (bőrrák) kiszűrése érdekében.

Emellett egyénenként változhat, kinek milyen szűrésre lehet szüksége. Az egészségre veszélyes munkakörben dolgozóknak gyakran kötelező is az üzemi orvosi vizit, de másoknak is érdemes átgondolni, személyesen milyen rizikófaktorok érintik. Érdemes számításba venni például azt, hogy a családunkban milyen betegségek fordultak elő, hiszen számos betegségre való hajlam örökölhető. Több hazai magánklinikán már elérhetők komplex rizikóelemzések, amelyeken kimondottan azt vizsgálják, milyen betegségekre kell leginkább odafigyelnie az embernek.

Mit fedez az egészségbiztosítás?

Ugyan sok szűrővizsgálat elérhető az állami ellátásban is, ma már a magánklinikákon jóval magasabb színvonalú és szélesebb körű vizsgálatok érhetők el. Erre talán a laborvizsgálatok jelentik a legjobb példát: számos magánklinikán komplex, speciális vizsgálatok elvégzésére is alkalmas labor működik, míg a legtöbb állami laborban csak a rutinvizsgálatokra vannak meg a feltételek, a speciális vizsgálatokra (például genetikai vagy endokrinológiai szűrésre) országszerte csak néhány központban van lehetőség.

Emellett a laboratóriumi és szakorvosi szűrésekre általában csak háziorvosi beutalóval lehet bejutni, amit nem biztos, hogy megkapunk, ha éppen nincs panaszunk (kivételt jelentenek ez alól az alkalmanként meghirdetett szűrőprogramok). A magánklinikák beutaló nélkül is részt vehetünk szűréseken, akár már az időpontkérés után egy-két nappal.

A magánklinikákon persze a vizsgálatok sincsenek ingyen. Ha rendszeresen szeretnénk szűrésre járni, érdemes egészségbiztosítást kötni. Ezek általában 100 százalékban fedezik a legtöbb egészségmegőrzés szempontjából fontos szűrővizsgálatot, és további előnyük, hogy ha a szűrésen kimutatnak valamilyen betegséget, annak kezelését is finanszírozzák.

Mennyibe kerül az egészségbiztosítás?

Az egészségbiztosítás egyik negatívuma, hogy – az életbiztosításhoz hasonlóan – az életkor itt is befolyásolja, mennyit kell fizetnünk havonta. 50 év felett havi 13 ezer forintnál, 40 év felett havi 10 ezernél kezdődnek a biztosítások, viszont 30 és 40 év között akár havi 9 ezerből megúszhatjuk a havi díjat.

Jelentkezzen díjmentes és független tanácsadásunkra!

Számíthat ránk a pénzügyekben az élet legtöbb területén. Ossza meg velünk elképzeléseit, és segítünk megtalálni azt, ami a legkedvezőbb megoldást nyújtja Önnek.
Ez történik,
miután jelentkezik

További cikkeink