Rafael Gyula

Rafael Gyula Tanácsadó

Rafael Gyula vagyok, pénzügyi szakértő. Már fiatalon szerettem volna minél több embert megismerni, akiknek a segítségére, hasznára lehetek. Nem gondoltam volna akkori fejjel, hogy a pénzügyi területen nyílik majd erre lehetőségem. Mára számos ügyfelem van, akinek sikerült segíteni a céljai megvalósításában. Ma már tudom, hogy amivel foglalkozom, az az egyik leghasznosabb és legfontosabb szakma, amit csak választhattam. Igazából a szakma talált meg engem, és nem én a szakmát. Fontosnak tartom, hogy mindig a lehető legfelkészültebb legyek. Igyekszem folyamatosan fejleszteni magam, és a lehető legtöbbet nyújtani a hozzám fordulóknak.

Amire büszke vagyok

Több ezer ügyféltárgyalás

Tapasztalat

15 év

Ami fontos nekem

Az ügyfelek korrekt, teljes körű kiszolgálása

Hobbi

Jóga, zenélés

Szakterületeim

  • Megtakarítás
  • Biztosítás
  • Lakásmegoldások
  • Hitel

Ügyfeleim így gondolnak rám

Az értékelések a Google-től származnak.
Még több ügyfélvélemény

Alfoldy David

2024. március 07.

Rafael Gyula pénzügyi tanácsadó konzultációt vettem igénybe. Teljes mértékben meg vagyok elégedve az ő általa nyújtott tájékoztatásokkal. Bármilyen kérdéssel fordultam hozzá, tőle szakszerű és érthető válaszokat kaptam.

Nikoletta Molnár

2024. február 23.

Gyula kedvesen, türelmesen és szakértelemmel adott át minden szükséges információt ahhoz, hogy megfelelő döntést hozhassak nyugdíjbiztosításom megkötéséhez

Zoltán Kecskemeti

2024. február 12.

Nagyon profi csapat, főleg Rafael Gyula kiemelt pénzügyi tanácsadó. Nyitott kérdés nem maradt, bátran rábízhatjátok magatokat!

Zoltán Szécsényi

2023. december 20.

Nagyon kedves, segítőkész abszolút jól tájékozott a szakmában. Bármilyen időpontban hívtam készségesen segített és válaszolt minden kérdésemre.

Petrics István

2023. november 21.

Köszönöm Rafael Gyula Grantis tanácsadó munkáját. Rendkívül felkészült, teljes mértékben érthető kommunikáció. Bármi kérdésre azonnal tudta a választ. Hosszú távú partnerként tekintek rá.

Svanczar Gabor

2023. szeptember 27.

Dominik Záborszki

2023. augusztus 30.

Köszönöm Rafael Gyulának a szakértő munkáját és a gyors ügyintézést.

Martin Rábenspek

2023. augusztus 28.

Rafael Gyula segített nekem megtalálni a számomra leg kedvezőbb nyugdíjbiztosítást. Mindent részletesen át tudtunk beszélni. Rá látása van a teljes piacra, meg könnyítve nekem ezzel a biztosítók kínálatának összehasonlítását.

Péter Tóth

2023. augusztus 24.

Gyula nagyon segítőkész volt és profin kezelte az olykor abszolút laikus megszólalásaimat. Mindent elmagyarázott, amit kérdeztem, így teljes egészében tájékoztatva éreztem magamat minden lehetőségről. Csak ajánlani tudom, mert valóban segít megtalálni a számodra legmegfelelőbb lehetőségeket.

Gergő

2023. augusztus 14.

Rafael Gyula egy jól felkészült szakember, aki alapos szakmai tudása mellet, türelmes, kedves és ügyfél központú magatartással rendelkezik. Örülök, hogy Gyula a tanácsadóm!

Médiamegjelenések

Összes médiamegjelenés
M1 Család’19: Gyerekek a Grantis irodájában

M1 Család’19: Gyerekek a Grantis irodájában

2019. július 11.

Apák napi akció keretében a Grantisnál dolgozó apukák behozták gyermekeiket, hogy annyival is több időt...

M1 Híradó: „Vállvetve apával” akció a Grantisnál

M1 Híradó: „Vállvetve apával” akció a Grantisnál

2019. június 18.

60 cég, köztük a Grantis is csatlakozott az apák napját követő apa-gyerek munkanaphoz. Ezekre a munkahelyekre...

Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!

Több mint 80 pénzintézeti ajánlatot versenyeztetünk neked! Csak annyi a dolgod, hogy visszahívást kérj tőlünk, tanácsadónk 3 munkanapon belül visszahív és személyre szabottan hasonlítja össze neked a pénzügyi megoldásokat.

google ratings

4,97

( 1600 vélemény alapján )

Megnézem