Az elmúlt években duplájára nőtt az összeg, amit szerencsejátékra költünk

2019 április 1. Befektetés

Hazánkban az elmúlt években duplájára nőtt az az összeg, amit az emberek szerencsejátékra költenek. Átlagosan egy magyar évi 53 ezer forintot szán arra, hogy egyszer csak mellészegődjön a szerencse, és akár milliomossá válhasson egyik napról a másikra. De valóban ez a legjobb taktika annak érdekében, hogy meggazdagodjunk?

A szerencsejáték a magyarok körében nagy népszerűségnek örvend, ami valahol érthető is: ki ne szeretne magának lehetőséget teremteni arra, hogy egyszer csak rámosolyogjon a szerencse, és pont az ő számait húzzák ki a lottón, vagy éppen azt a sorsjegyet válassza ki a postán, amelyikkel aztán gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra a milliomossá válhat.

Igaz ugyan, hogy néhány száz, vagy ezer forintot rá is kell arra áldozni, hogy megadjuk magunknak ezt az esélyt, de ez az összeg eltörpül ahhoz képest, amivel ezek a játékok kecsegtetnek – tehát felfogható egy igazán remek befektetésnek is, már-már kihagyhatatlan az ajánlat. A probléma csak az, hogy az esetek többségében mégsem nyerünk, ha időnként pedig mégis, akkor is általában csak minimális összeget. Ráadásul havi szinten nem is feltétlenül áll meg a “befektetett” összeg néhány száz, vagy ezer forintnál.

Évente átlagosan 53 ezer forintot költünk szerencsejátékra

Az állami kézben lévő Szerencsejáték Zrt. 2017-es árbevétele 436 milliárd forint volt, nagyjából dupla annyi, mint 5 évvel korábban: a 2012-es évet ugyanis 213 milliárd forinttal zárták. Évente átlagosan már 53 ezer forintot költünk szerencsejátékra, ez is évről évre növekszik. Ez pedig a jelenlegi, 216 ezer forintos nettó átlagbérhez viszonyítva is megdöbbentő: gyakorlatilag ennek a negyedét adja ki ugyanis ez az összeg. Továbbá vessük össze mindezt egy olyan költséggel, ami létszükséglet: az élelmiszerekre fordított kiadásokkal. A KSH adatai szerint erre átlagosan havonta 22 500 forintot szánunk.

A valóságban minimális annak az esélye, hogy egy lottószelvény vagy sorsjegy tegyen valakit gazdaggá

De ha már ennyit fordítunk ilyen kiadásokra, nézzük meg azt is, mennyi esélye van annak, hogy a szerencse segít majd hozzá minket a gazdagsághoz. Ha például az 5-ös lottó nyerési esélyeit vizsgáljuk – és az elmúlt időszakban halmozódó több milliárdos főnyereményt tekintve szinte biztos, hogy ez sokakat foglalkoztat -, annak, hogy 90 szám közül pont azt az 5-öt jelöljük be, amit végül adott héten kihúznak 1 : 43 949 268 az esélye, ami lássuk be, igen csak alacsony.

De nézzük meg, hogy megy ez a sorsjegyek esetében. Persze itt elég széles a skála, vannak olcsóbb verziók és drágábbak, vannak olyanok, ahol 5 millió a főnyeremény, és van olyan, amelyiknél akár 100 millió forint is ütheti a markunkat. Miután felmérések szerint a legnépszerűbb a vásárlók körében a Black Jack, lássuk tehát annak az esélyeit, hogy ezt választva mekkora a valószínűsége annak, hogy a legmagasabb nyereménnyel, vagyis ebben az esetben 15 millió forinttal távozhatunk majd egy szép napon. Miután 5 millió sorsjegyből csupán 4 darabra igaz, hogy a legmagasabb összeget rejti magában, ezért 1 : 1 250 000 az esély arra, hogy pont egy ilyen kerüljön hozzánk. Persze itt már valamivel jobbak a kilátások, mint például az 5-ös lottó esetében, de nem véletlen: a főnyeremény is a töredéke annak, mint amire ott pályázunk a szelvényünkkel.

A szerencsejátékra szánt pénzt akár meg is takaríthatnánk

Különösen érdekesek ezek az adatok a szerencsejáték népszerűsége kapcsán akkor, amikor olyan felmérések látnak napvilágot, mennyire kevesen rendelkeznek megtakarításokkal hazánkban. Egyrészt minden harmadik embernek jelentene komoly problémát egy váratlan nagyobb kiadás: legyen szó akár egy háztartási gép elromlásáról, egy komolyabb betegségről, esetleg állásvesztésről. Másrészt pedig azok esetében sem milliós összegekről beszélhetünk, akik mégis rendelkeznek félretett pénzzel: többnyire maximum egy hónapig fedezné a költségeiket szükség esetén az, amit megtakarítottak. A leggyakoribb indok pedig erre általában a következő: nincs miből gyűjtögetni. A szerencsejátékra fordított összegeket elnézve azonban ez sokszor nem feltétlen igaz.

Persze érthető, hogy sokkal kecsegtetőbb annak a reménye, hogy néhány száz, vagy ezer forintból egyik napról a másikra milliomossá válhatunk, de mint láttuk, a valóságban ennek igen kicsi az esélye. Így pedig a havonta erre szánt összeg gyakorlatilag kidobott pénzzé válik, amit sosem látunk viszont. Emellett pedig érdekes lehet eljátszani a gondolattal, ha a lottószelvényekre, kaparóssorsjegyekre szánt pénzt minden alkalommal eltettük volna egy borítékba az elmúlt években, lehetséges, hogy már tényleg milliomosok lennénk.

Arra is van megoldás, hogy tovább növeljük a megtakarításainkat

Ráadásul több olyan lehetőség is rendelkezésre áll, amivel nem csak a félretett pénzünket gyűjtögethetjük, de még kamatokra, vagy akár évenkénti adójóváírásra is szert tehetünk. Számos megtakarítási eszközzel találkozhatunk, melyek segítségével még tovább gyarapodhat a pénzünk: hogy számunkra melyik lenne az, ami ideálisnak bizonyul, az pedig az igényeink függvénye.

Érdemes átgondolni, például milyen céllal, milyen időtávban gondolkodunk, valamint azt is, mekkora a kockázati hajlandóságunk, és így tovább. Pénzügyi döntéseinket azonban mindig ajánlott alaposan megfontolni annak érdekében, hogy hosszú távon is elégedettek lehessünk a választással.

Kérdésed van?
Keress minket!

A GRANTIS-nál abban hiszünk, hogy mindenkinek jár a hiteles, pontos, etikus tanácsadás. Mi szeretjük érthetően megfogalmazni az apróbetűs részeket, megismertetni az embereket a lehetőségeikkel, a kockázataikkal, és akkor vagyunk elégedettek, ha ingyenes tanácsadásunk nyomán ügyfeleink pénzügyileg tudatos döntéseket hoznak. Ha neked is tanácsra van szükséged, keress bizalommal!