A fiatalok 70%-a csak hitelből tudna lakást venni

Egy felmérés szerint a huszonévesek többsége még mindig a szüleivel él. Elköltöznének, de ez nem olyan egyszerű: 10-ből 7 fiatalnak ehhez hitelre lenne szüksége, de ahhoz egyelőre nem sikerült hozzájutniuk. Adunk néhány tippet, mit tehetsz szülőként, ha segítenéd gyermekedet az önállóvá válásban.

A K&H ifjúsági indexéből az derül ki, hogy a 19-29 évesek 47%-a a szüleitől külön, önállóan él, a maradék 53%-ról viszont ez nem mondható el.

Azaz a huszonévesek többségének még nem sikerült elköltözni a szülői házból.

A szüleikkel élők 23%-a tartja fontosnak, hogy minél előbb elköltözzön otthonról, 64% viszont nem tartja ezt olyan sürgetőnek, jóllehet hosszabb távon ők is tervezik a különköltözést. A felmérésben részt vevő fiatalok 13%-a viszont egyáltalán nem szeretne elköltözni jelen állás szerint – ők főleg a nyugati megyékben élnek, és munkanélküliek.

Így akarnak saját lakáshoz jutni a huszonévesek

Ahogy az a felmérésből is kiderült, a fiatalok többsége előbb-utóbb el szeretne költözni otthonról, és akiknek már sikerült, valószínűleg azok sem akarnak életük végéig albérletben lakni. De mikor esedékes szerint a lakásszerzés, és miből fizetnék?

A megkérdezett fiatalok 12%-a három éven belül lakást szeretne venni. Azonban csak 29%-uk számít arra, hogy hitel nélkül ki tudja majd fizetni az ingatlan teljes összegét. 71%-uk biztosan hitelre lesz szorulva, ebből

54%-nak jelentős hitelhez kell folyamodnia, ami legalább a lakás értékének a felét eléri.

A hitel tehát a többség számára fontos, de abban már eltérnek a vélemények, hogy mennyire könnyű hozzájutni manapság. A 40%-uk szerint nem nehezebb, de nem is könnyebb a hitelfelvétel, mint néhány éve. 23% szerint enyhébbek, 36% szerint szigorúbbak a feltételek.

Érdemes ismerni a hitelfelvétel feltételeit

Azt már mi tesszük hozzá a K&H felméréséhez, hogy a lakáshitel felvétele előtt érdemes néhány dologgal tisztában lenni. Egész biztos, hogy szükség lesz önerőre, enélkül a bank szóba sem áll velünk. Ez a lakás értékének minimum a 20%-a, de fontos, hogy egyéni elbírálás van, tehát ha a bank úgy érzi, akkor kérhet ennél többet is. Ajánlott is minél nagyobb önerővel belevágni, mert úgy kevesebb hitelre lesz szükség, ami kevesebb kamatot és olcsóbb végösszeget jelent, amiért a lakáshoz végső soron hozzájutunk.

A bank nemcsak az önerő nagyságát, hanem a kimutatható havi jövedelmet is figyeli. A hitel havi törlesztőrészlete nem haladhatja meg a jövedelem bizonyos százalékát. 10 év futamidő fölött ez 50-60%. Ezt jövedelemarányos törlesztési mutatónak, vagy JTM-nek nevezik – érdemes utánaolvasni hitelfelvétel előtt.

Ezen kívül számtalan egyébre érdemes odafigyelni, ezért ajánljuk a korábbi cikkeinket a témában, vagy személyes tanácsadásunkat.

Miből lesz önerő a lakáshitelhez?

Rendkívül jelentős életkezdési támogatást jelent egy huszonéves számára, ha szülői segítséggel lakáshoz tud jutni. Ha a hitelt teljesen nem is tudjuk kiváltani, az önerőt akkor is kénytelenek vagyunk megteremteni. Ezt előbb-utóbb remélhetőleg egy fiatal is megoldja magának, de ha már a szülő támogatná a gyermekét, akkor ez az egyik leghasznosabb formája. Na de miből?

A legjobb, ha már a gyermek születésétől kezdve rendszeresen félrerakod neki a pénzt. Ha már idősebb, az sem baj – jobb későn, mint soha. A készpénz is több a semminél, de a bankszámlánál azért léteznek hatékonyabb megtakarítások is erre a célra, úgy mint:

A lekötetlen pénztől ezek már csak azért is jobbak, mert hozam, vagyis nem garantált kamat jár utánuk. Ez rosszabb esetben 2-3%, jobb esetben akár 7-8% is lehet. A költségekről persze nem szabad megfeledkezni, mert azok is felmerülhetnek a legtöbb megtakarításnál.

Hogy számodra melyik az optimális választás? Leginkább ezeknek valamilyen kombinációja. Ezt azonban csak az egyéni élethelyzeted ismeretében, tanácsadásunkon tudjuk megmondani.

Jelentkezzen díjmentes és független tanácsadásunkra!

Számíthat ránk a pénzügyekben az élet legtöbb területén. Ossza meg velünk elképzeléseit, és segítünk megtalálni azt, ami a legkedvezőbb megoldást nyújtja Önnek.
Ez történik,
miután jelentkezik

További cikkeink